Bevált libareceptek Márton napra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egészben sütéshez, combokhoz és mellekhez is mutatunk olyan receptet, amivel biztosan tökéletes lesz a Márton napi pecsenye.

Márton naphoz legtöbben ma már csak a libasütést kapcsolják, pedig az eredetileg Pannóniában született püspök a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, Márton-nap pedig a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja. Később ajándékozássa alakultak a kötelezettségek, a Dunántúlon ezen napon vágták le „Márton lúdját”, s kóstolták meg az újbort. A libaáldozatot római hagyományokhoz kapcsolják, de a legenda szerint a püspökségtől ódzkodó és elbújó Mártont is a ludak gágogása árulta el.

Ma meglehetősen kevesen pásztorkodnak, és kapnak az éves fizetség mellé libát is. Ráadásul egy egész hízott liba nem fér be a normál sütőbe, pecsenyelibához jutni viszont nehéz, és sokan félnek is kipróbálni, hiszen a libának tömörebb a húsa, nagyobb az esélye annak, hogy a libavacsora eredménye rágós sült lesz. A lassú, alacsonyabb hőfokon sütéssel azonban biztosra mehetünk, és liba helyett ugyanilyen jól működik ez a technika kacsával is.

Omlós kacsa vagy libasült egészben

Ezt a receptet az extrémhosszú sütés miatt érdemes este betenni a sütőbe és reggel kivenni, vagy éppen fordítva, reggel berakni, és vacsorára feltálalni a kész fogást.

Hozzávalók:

2,5-3 kg-os pecsenyekacsa vagy -liba
8-10 db alma
só és bors
olivaolaj

  1. Kevés olivaolajat a tepsibe öntve a jól megsózott-borsozott szárnyast mellén-hátán elősütjük 240 fokon 10-10 percig.
  2. A hőfokot 120 fokra levesszük, néhány félbevágott almát mellédobva, jó szorosan betakarjuk a tepsit alufóliával, és 10 órát a sütőben hagyjuk.
  3. Ezután az alufóliát levéve, a többi, frissen félbevágott almát mellétéve 220 fokra felvesszük a sütő hőmérsékletét, és közben óvatosan egyszer megfordítva pirosra sütjük.

Lassan sült kacsacomb/libacomb narancsos szafttal

4 kacsa, liba vagy pecsenyeliba-comb
2 narancs
2 gerezd fokhagyma
2 ág rozmaring 
só, bors

Fotó: Piszke
  1. A combok bőrös felét óvatosan kockásra irdaljuk, a bőrös felén egy vastagabb teflon serpenyőben, közepes lángon kb. 15 perc alatt pirosra sütjük, megfordítjuk és a húsos részét kicsit nagyobb lángon 2 perc alatt megpirítjuk.
  2. A kisült zsírjával együtt a bőrős felével felfelé tepsibe rakjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a rozmaringot, fokhagymát, és 120 fokon 3 órát sütjük. (Nem kell letakarni.)
  3. Félidőben hozzárakjuk vágott felével lefele fordítva a félbevágott narancsokat.
  4. Mikor kész lett, a kisült zsír nagy részét leöntjük, a narancsok levét a soványabb szafthoz facsarjuk és azzal locsolgatjuk a tányéron a sültet.

Kacsamell/libamell vörösboros-mazsolás mártással

4 pecsenyekacsa/liba-mell
2 ek. mazsola
6 dl száraz vörösbor
2 ek barnacukor
2 ág rozmaring

Fotó: Piszke
  1. A vörösbort nagy lángon 2 dl-nyire pár perc alatt beforraljuk.
  2. A szárazra törölt, szobahőmérsékletű mellek bőrét éles késsel kereszteben és hosszában centis közönként beirdaljuk, és a forró serpenyőben erős-közepes lángon a bőrös felén 4, a másik felén 3 percig sütjük – mozgatni nem kell.
  3. 165 fokra melegített sütőben egy hőálló tálban, kissé sózva és borsozva 10 percig sütjük, a kisült zsírjával leöntve, az egyik ág rozmaring apróra vágott leveleivel megszórva.
  4. Ezután alufóliába csomagolva 5 percig pihentetjük, majd tálaljuk.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lukácsi Ágnes
Lukácsi Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.