Teszt: melyik bolté a legjobb kakaós csiga?

Hibáztunk, elnézést kérünk!

Bekövetkezett, amitől mindig is rettegtünk: a minták beszámozásakor összekevertünk két tesztalanyt, ezúttal a Spar sima és a szénhidrátcsökkentett csigáját. Köszönjük figyelmes olvasónknak, hogy szólt a hibáról! Elnézést kérünk a tévedésért, mostanra javítottuk.

Gondolta volna, hogy már kakaós csigából is létezik szénhidrátcsökkentett verzió? És nem, semmi köze nincs Norbihoz, a kalóriamentes kakaós édességet ugyanis mát a hiperek és szuperek is forgalmazzák. Mi az Intersparban találtunk egyet (bár később kiderült, hogy a Tescóban is van), és úgy döntöttünk, kakukktojásként betesszük az ízletes - vagy kevésbé ízletes, de elvileg ehető - társai közé.

A szénhidrátcsökkentett és a saját márkás kakaós csigák mellett azért beszereztünk egy igazi, kisboltit is, így lett teljes a kép. Mindegyik példányt a teszt reggelén, a kóstolás előtt legfeljebb 2 órával szereztük be. A tudományos kísérletezés ezúttal is elmaradt, a hangsúlyt ismét az ízre és a kinézetre helyeztük. A csigákat cikkelyekre vágtuk, mint a tortát szokták, hogy minden tesztelő kapjon belső és külső részt is.

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, a nyertes volt az egyetlen, amelyiknek sikerült a mágikus 20-ast elérnie.

Utolsó (nyolcadik) helyezett: Interspar kakaós csiga

Ez a csiga még meleg volt, amikor megvettük, ezt csak azért emeljük ki külön, mert ezt csak a Spar tudta, mindenhol máshol hidegek voltak a csigák reggel.

MG 2349

„Szokásos keletlen tészta, de legalább folyik benne a csokoládé.” „Édes és fura az íze, fura=szar.” „A sátán kakaós csigájától sokkal jobbat vártam, bár biztos ilyen a pokol, mert ennek konkrétan nincs belseje csak egy lyuk. A kakaós része olyan mintha rumos lenne, és van egy fura mellékíze. Nagyjából arra emlékeztet mikor a nagypapám mindig eldugta előlünk a csokikat, vagy nem tudom miért tárolták abban a szekrényben, ahol egyébként a naftalinos ruhákat is, és ettől minden csokinak naftalin íze lett. Na ez pont olyan.” „Ránézésre jó, hogy ennyi benne a töltelék, de a valóságban egy szirupos, agyoncukrozott ragacs, kakaóíze egyáltalán nincs, fúj.” „Kicsit olyan, mint a nutellás kenyér a napköziben: finom lenne, de nem jók az arányok.” (Érdekes gyerekkora lehetett egyik kolléganőnknek, aki nutellás kenyeret evett napköziben. Vajon melyik elit iskolában adnak luxuskrémes kenyeret?!) 

Utolsó előtti, hetedik hely, Penny Market kakaós csigája 

Túl sok jót nem tudunk elmondani a pennys csigáról, nincsenek jó élményeink vele. A tésztája borzasztóan száraz, pedig igen, elvileg ezt is frissen szereztük be. Kevés benne a töltelék, és még csak nem is édes. 

MG 2352
„Ropogós a tészta, finom a töltelék, nem túl száraz.” „Ebben alig van kakaó, mondjuk így is többet lehet érezni belőle, mint néhány másikban, és annyira nem is rossz. A külseje száraz, a belseje még éppen hogy nem száraz. De nem az a ropogós fajta, hanem száraz-száraz.” „Ennek több baja is van: nincs benne elég töltelék és nem is elég édes.” „Felfújtnak tűnik, közben meg az íze olyan, mintha  keletlen lenne a tésztája. Valami üvegre??? is ráharaptam miközben ettem a csigát, vagy ez csak a csigának a háza?! Jó, ez nem volt vicces, szóval totálisan rossz termék." „A széle olyan, mint a rétestészta, a belseje keletlen, közben meg száraz, kevés benne a csokoládé, de legalább ami van benne, az nem rossz.”

Hatodik helyezett, Aldi kakaós csiga 

Hiába tetszetős a külseje az aldis kakaós csigának, ízben ezt már nem tudja ugyanúgy visszaadni. Teljesen közepes termék, ha kanalaz mellé még egy kis Nutellát és tejjel leöblíti, akár még jó is lehet.

MG 2354
„Na, ez a csiga, rohadt jól néz ki! De sajnos tömör és keletlen a tésztája, de legalább jó sötétbarna. Jó sok csoki van benne, de nem egy maradandó élmény.” „Az előzőekhez hasonlatos "ízvilág", talán egy fokkal jobb.” „Olyan mintha túl sok lenne benne a kakaó. Ránézésre. De mivel semmi íze az egésznek, így egyáltalán nem ront az élvezeti értékén.” „Na ez még durvább, papíríze van és valami műanyagos mellékízt is felfedeztem, szörnyű.” „Kicsit száraz, lehetne benne több csoki.”

Ötödik helyezett: Interspar szénhidrátcsökkentett kakós csiga,

Innentől következnek az a kakaós csigák, amelyekkel legalább a tesztelők fele meg volt elégedve. Az intersparos csiga nem rossz. Többen véltek felfedezni benne diót, vagy mogyorót, ami egyébként nem lehetetlen, csak valószínűtlen (Update: kiderült, egyáltalán nem valószínűtlen, sőt: mivel ez a szénhidrátcsökkentett verzió, teljesen valóságosak benne a magok). Ez a csiga is finom meleg volt, amikor megvettük.
 
MG 2348
„Már ránézésre látszik, hogy nem kelt meg a tésztája, és ez elég rémisztő. Ha van a teszteltek között Norbi update csiga, csak ezt tudnám elképzelni annak!! Szörnyű az egész, de legalább a csoki sok benne.” „A borzasztó jó kakaóssága mellett még diót is vélek felfedezni benne, nem túl édes, szuperjó csiga.” „Pont olyan, mint a 704-es (Auchan - a szerk.), szerintem egy helyen sütik, szóval szar, keletlen a tésztája.” „Atomjaira hullik amíg eljut a számig, ízre teljesen felejthető ami marad. Elég száraz." „Valami mogyoródarabkák is vannak benne, nem rossz ez!”
 

Negyedik helyezett lett az Auchan terméke

Az Auchan polcán egyáltalán nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek ez a kakaós csiga, pedig egész jól teljesített. Friss állapotában jól ropog a tésztája, bár kakaó több is lehetne benne. Ahhoz képest, hogy ez a legolcsóbb csiga a kóstolón, nem is förtelmes. Ha nem vár tőle túl sokat, nem fog csalódni.

MG 2347

„Ropog és nagyon finom, megkapja a maximális pontszámot!” „A kakaó helyett a tészta dominál, bár jó ropogós a széle, amit szeretek, kár hogy nagyon cukros is.” „Borzalmas, keletlen-tésztás mellékíze van, ez az a típus, amiből ha megeszel egyet, tuti hasfájásod lesz.” „Nagyon hamar szétesik és száraz a széle, de a közepével nincs gond.” „Margarinos vajastészta, nagyon gyenge, kábé ötször ennyi töltelék kéne bele.”

Harmadik helyezett: kakaós csiga a kis boltból

Klasszikus, gyerekkort idéző óriás kakaós csiga- látják, mekkora??? Ugyanakkora tányérra tettük, mint az összes többit! Ez volt a legdrágább a kóstoltak között, és majdnem 500 forint a különbség a tescós és e között, ha fajlagosan nézzük. Ráadásul nem mindenki lakik/dolgozik ugye a 3. kerületben, hogy iderohangáljon ha ráéhezik egy kis óriási kakaós csigára.

MG 2350

„Végre egy nagyon finom csiga!! De ez fahéjas is??” „Ez az a klasszik bóti kakaós csiga amire gyerekkoromból emlékszem, cukros, ropogós, kevés kakaóval.” „Azért ezzel kezdtem, mert ez tűnt ránézésre a legjobbnak, rendesen meg van porcukrozva, de nem túlzottan, van benne töltelék, de nem túl sok. Az íze is jó volt, külön szuper, hogy ropogós a tésztája kívül. Jó, jó, de végül ettem jobbat.” „Ilyen nagy csigát én még nem láttam. Ez egy négyfős családnak elég. Ez az egy, amin porcukor is van, ennek köszönhetően baromi édes, de kezdésnek nem rossz.” „Ez az első igazán rossz (hatodiknak kóstoltam). Száraz, anyaghiányos, mellékíze van. A nyolcvanas évekből maradt itt, remélem, nem konkrétan, csak szellemében."

Ezüstérmes a Lidl kakóscsigája

Megint dobogós a Lidl. Mindenkinek feltűnt, hogy ezen a kakós csigán alig van kakaó, de a tésztája van annyira finom, hogy nem kell kilónyi kakaóval bevonni, hogy elvegye az alapízt. Bár a csigát reggel vettük, sajnos az már nem volt meleg - feltételezzük, úgy még jobb lett volna a hatás.

MG 2351

„Ennek konkrétan nincs a közepén csokoládé! Skandalum!! Viszont olyan az íze, mint a kakaós kalács, ha tejjel enném, azt is hinném ez az.” „Nagyon szokatlan, kis zömök jószág, nem annyira  kakaós , de a tésztával valahogy nagyobb egységben van, ami nincs felfújva, visszafogott az íze, cukrosságnak nyoma sincs, nekem tökéletes.” „Ez a legjobb a mezőnyben, honnan van? Szuper csokis, érezni a kakaó kesernyés ízét, imádom!” „Ez egy kis gurmancs, remélem ez volt a legdrágább is. Ízre semmi extra, inkább mondanám csokisnak az egészet.” „Jaj, de szomorú termék ez! Gumis tészta, alig kakaó, és még nem is édes.”

Abszolút győztes: Tesco kakaós csiga 

Gondolta volna, hogy a tescós csiga még a kisboltit is leveri?! Nem? Mi sem. Most aztán tényleg sikerült valami nagyon jót alkotnia az angol hipernek, ugyanis, ha jól tudjuk, ez a termék is a helyben sütött pékáruit erősíti. A finom kakaós csigájuk elég meggyőző fölénnyel nyert.

MG 2353
„A többihez képest eddig ez a legjobb, nekem lehetne még egy kicsit sültebb, de ezt leszámítva nagyon finom!” „Nekem olyan mint a 883 (kisbolti - a szerk.) mindenben.” „Nagyüzemi levelestészta, de fene bánja, van benne elég csoki!” „Ez jó, meg vagyok vele elégedve.” „Na ez legalább nem rossz. Jók az arányok.”
 
Megnevezés Ár (forint) Fajlagos ár (l) Pont (max. 25) Itt vettük
Tesco kakaóscsiga 81 900 20 Tesco, Bécsi út
Lidl kakóscsiga 99 1100 17 Lidl, Huszti út
Kakaóscsiga a kis boltból 250 1344 15 Budapest, 3. kerület
Auchan kakaóscsiga 68 755 14,5 Auchan, Óbuda
Interspar szénhidrátcsökkentett kakóscsiga * 199  N/A * 13 Interspar, Euro Center
Aldi kakaóscsiga 99 990 12 Aldi, Huszti út
Penny Market kakaóscsigája 99 860 11 Penny Market, Huszti út
Interspar kakaóscsiga (akciós ár, a rendes ár 99) 79    637 10,5 Interspar, Euro Center

* Nem tudtunk fajlagos árat számolni, mert a blokkon és a polccimkén nem szerepel a súly, amikor pedig visszamentünk egy újabb csigáért, hogy majd otthon lemérjük, nem volt szénhidrátszegény, csak sima.

Oszd meg másokkal is!
Mustra