Pénteki süti: capuccino-kocka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kávés brownie alapon kávés krém - búfelejtő sütemény a borongós öszi péntekre. Kávé helyett, vagy mellé.

Egyre korábban sötétedik, és ilyenkor a koffeinfüggőknek igazán vigasztaló tud lenni egy nagy csésze capuccino. Egy nehéz hét után péntek délután pedig csak egy nagy kocka sütibe öltöztetett capuccino lehet még jobb. Aki nem szereti a tejszínhabot (van ilyen?) az megállhat a kávés brownie-alapnál, amit gyorsabb összedobni, mint a hozzávalókat előszedni a hűtőből-kamrából.

Fotó: Piszke

A habpártiak pedig megelégedhetnek egy kis összekócolt felülettel is, amit jól kiad a rászórt kakaó, hiszen normális esetben nem kell cuki fotót készíteni a sütiről...

Hozzávalók: (16 kockához, 20x20-as tepsihez)

a tésztához:

20 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
30 ml erős presszókávé
2 teáskanál instant kávé
18 dkg cukor
8 dkg liszt
2 csapott ek. kakaó
10 dkg mascarpone
2 tojás
csipet só
1 kk. vaníliakivonat/1vaníliás cukor

a krémhez:

15 dkg mascarpone
1,5 dl tejszín
60 ml erős (kihűlt) presszókávé
2 csapott ek. porcukor

  1. A vajat és a feltördelt csokit gőz fölött kevergetve összeolvasztjuk. (Vagy: a vajat óvatosan megolvasztjuk, majd fel is melegítjük a mikróban, belekockázzuk a csokit, és 5 perc várakozás után simára keverjük.) Hozzáadjuk a kávét és az instant kávét is.
  2. A cukrot és a kakaóport elkeverjük, a vajas keverékhez adjuk.
  3. A mascarponét és a felvert tojásokat is elkeverjük, a fentiekhez adjuk.
  4. Rászitáljuk a lisztet, beletesszük a csipet sót és a vaníliát és homogénné keverjük.
  5. 160 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 35 percig sütjük. Rácson hűtjük.
  6. A tejszínt kézi mixerrel habbá verjük úgy, hogy közben 1-2 evőkanállal hozzáadunk már a mascarponéból, és fokozatosan szórjuk bele a cukrot. A maradék mascarponét a kávéval lazítjuk és a felvert tejszínhabba forgatjuk.
  7. A süti tetején egyenletesen elosztjuk a krémet, fél órára mélyhűtőbe rakjuk (normál hűtőben minimum 3-4 óra lenne szükséges),felkockázzuk és kakaóporral szórjuk.
  8. Hidegen vágható legszebben, de szobahőmérsékleten tálaljuk.
Tokajicum Tokaji kedves

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legszélesebb borválasztékával várhatjuk Önöket! Áruházaink polcain az ismert magyar pincészetek népszerű borai mellett számos borkülönlegességgel is találkozhat. Célunk, hogy borkínálatunk minden eleme valóban a legjobb ár-érték arányt tükrözze

h i r d e t é s
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lukácsi Ágnes
Lukácsi Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?