Bounty-fagyi, kókuszkedvelőknek receptre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csoki és kókusz, a nyárra való tekintettel fagylaltváltozatban. Figyelem, fagyigép nélkül is működik!

Bounty fagylalt

A nagy kedvencet, a Bounty csokit már elkészítettük házilag, aztán volt már ugyanebben az ízvilágban emeletes brownie, és persze nem maradhatott ki az örök kedvenc kókuszkocka sem. Most pedig a nyárra való tekintettel itt a fagyi-változat is! Az alap egy krémes kókuszfagyi, amelybe ropogós étcsokidarabok kerülnek. Minden kókuszrajongónak kötelező kipróbálni!

Gombócos fagyi és fagyiszendvics is lehet belőle
Fotó: Ötvös Zsuzsanna

Az igazán menők nyilván házilag reszelik hozzá a kókuszdió húsát, mi most ezt nem tettük, de a lehetőség nyitva áll.

Hozzávalók:

80 g cukor
3 tojássárgája
4 dl kókusztej
50 g kókuszreszelék
2 tk. vaníliakivonat
1 dl habtejszín
50 g étcsokoládé

1. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett összefőzzük, besűrítjük: akkor jó, amikor a krém már kezdi bevonni a fakanál hátát. Semmiképp sem szabad felforralni, mert akkor a tojássárgák kicsapódnak, éppen csak gőzölni fog majd a krém, mire elkészül.

2. Hozzákeverjük a kókuszreszeléket, a vaníliakivonatot és a habtejszínt. Teljesen kihűtjük a fagyialapot.

3. A fagyialapot fagylaltgépben kifagyasztjuk. Miközben a gép dolgozik, az étcsokoládét felolvasztjuk mikróban vagy vízgőz fölött, és a kifagyasztás végénél lassan hozzácsurgatjuk a kókuszfagyihoz, miközben a gép keveri. A csokoládé rögtön meg fog dermedni a kókuszfagylaltban.

4. Ha nincs fagylaltgépünk, tegyünk egy dobozban a fagyasztóba a lehűtött alapot, és botmixerrel alaposan keverjük át jó félóránként, hogy összetörjük a keletkező jégkristályokat. Az étcsokoládét vágjuk nagyon apró darabokra, majd az utolsó átkeverés után keverjük a fagylalthoz.

Fotó: Ötvös Zsuzsanna

Fagyiszendvics-változatban

Valamilyen nagyoncsokis keksz, például ilyen közé töltve a még kissé lágyabb, jól adagolható állagú fagyit, majd úgy lefagyasztva, szuper fagyiszendvicset is készíthetünk!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ötvös Zsuzsanna
Ötvös Zsuzsanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.