Kivégeztünk egy csomó osztrigát!

Olvasási idő kb. 4 perc

A Bocuse edzésen azt játszottuk, hogy mi vagyunk azok a háziasszonyok, akik hazafelé beugranak egy kis homárért és kagylóért.

„Ez nekünk csak játék, elbohóckodunk itt, és kész" - indított erős felütéssel Galgóczi Gábor, aki a Bocuse d'Or verseny hatodik helyezettjeként kvázi edzést tartott, hogy megmutassa, hogyan lehet a vendég asztalára világszintű menüt rittyenteni. A szakácsok mellé kibicként - meg, hogy a profiknak is legyen min mulatni - két újságírót is befogadtak. Hamar kiderült, hogy nem lehet elég óvatosan megválasztani, mi az a feladat, amit firkászokra is rá lehet bízni.

A Bocuse versenyzők felkészülését is segítő, ahhoz alapanyagokat biztosító Metro gasztoakadémiáján játszottuk el, hogy tudunk főzni. Egy fél nap erejéig mi voltunk azok a háziasszonyok, akik hazafelé lazán beugranak a piacra egy kis Szent Jakab kagyló, homár, és osztriga beszerzése okán.

Mármint közvetlenül azután, hogy sikerült dekódolniuk, mint jelentenek a szavak a menü nevében. Szerencsére Bereznay Tamás megmentette a helyzetet, és lefordította számunkra a dolgokat, amitől máris egy kicsit jobban éreztük magunkat.

Mármint elméletileg, mert nincs túl nagy esélye annak, hogy ugyanezt otthon is reprodukáljuk a család örömére. A hétköznapokban a fő nehézséget a tengeri halak és herkentyűk beszerzése jelenti, amiért nem csak rohangászni kell, hanem általában sokkolóan drága is.

A másik probléma, hogy versenymenük esetén olyan alapanyagok is szóba jönnek, mint a xanthán, az alginát, a sópehely és akkor még nem beszéltünk a gépekről. A molekuláris konyhában használatos alapanyagok a Culinarisban szerezhetőek be biztosan, úgyhogy ha eddig csak ez tartotta vissza a kovászos-uborka-zselé elkészítésétől, már indulhat is. 

Galéria ikon

30

Galéria: Inycsiklandó menü
Fotó: Szécsi István / Dívány

Ha valaki sosem hallott volna Paul Bocuse-ről, akkor azt érdemes tudni róla, hogy egy világhírű szakács.Több francia városban is vannak éttermei, melyek természetesen Michelin-csillagosak, és ennek megfelelően átlag halandó számára megfizethetetlenül drágák. Az ő nevéhez kapcsolódik a Bocuse d’Or szakácsverseny, melynek világdöntőjét Lyonban rendezik meg, a Sirha kiállítás ideje alatt.

A Bocuse d’Ort több mint 20 év rendezik meg, és a nagy döntőn 24 séf indul a világból. Magyar versenyző - Széll Tamás - tavaly jutott be először a világdöntőre. Az indulóknak öt és fél óra alatt kell két fogást lefőzniük, melyből az egyik mindig hal, a másik pedig hús. A lyoni verseny előválógatója idén Stokholmban lesz, május elején, Magyarországról Molnár Gábor séf indulhat, ő  május 8-án mutatja be munkáját.

Főzzön Bocuse szinten!

Édeskömény püré 4 főre

500 gramm édeskömény
100gramm salothagyma
200gramm vaj
300ml alaplé
só  

Az édesköményt és a salothagymát szeletelőgépen vékonyra vágjuk, vajon lassan puhára pároljuk, alaplével felöntögetve. Sózzuk, viszont nem turmixoljuk.

Zöldspárga krém  4 főre

400 gram zöldspárga
100 gramm vaj
só, fehérbors

Gyorsan kivitelezhető móka, mindössze apróra kell vágni a zöldspárgát, leforrázni, majd kihűteni. Vajon átpárolni, pűrésíteni, és leszűrni. Húsok vagy zöldségek mellé ideális, de krémlevesként is fogyasztható.

Spárga velutée - 4 főre

500 ml kinyert zöldspárgalé
100ml tej
50ml vaj
25 ml limelé
1 gramm xanthan vagy zselatin, esetleg útifűmaghéj

A velutée egy krémes mártás, amelyben a xanthannak sűritő szerep jut. A legmacerásabb a zöldspárga levének kinyerése gyümölcscentrifugában, ez viszont nagyon zöld és aromás ízt ad. A zöldspárgalét tejjel el kell keverni, ezután sűritjük, 50 fokig melegítjük, hozzátesszük a vajat, egy kis sót, és a tálalás előtt közvetlenül jöhet bele a limelé.

Marinált lazac túrógombóccal 5 főre

50 dkg lazacfilé
10 dkg barnacukor
5dkg tengeri só
5 szem borókabogyó
3 szem feketebors
1 db lime héja
25 gramm koriander
0,5 dl olivaolaj

A lazacfilét megtisztítjuk, a borsot, borókát összezúzzuk, majd összekeverjük a cukorral és a sóval. Mehet bele a lime héjja, a koriander, amelyet finomra vágunk. Bedörzsüljük a halat ezzel a keverékkel, majd meglocsoljuk olivaolajjal. Hűtőbe tesszük, és hagyjuk állni minimum 2 órán át, de lehet akár 2 nap is.

Galéria ikon

30

Galéria: Inycsiklandó menü
Fotó: Szécsi István / Dívány

Hozzá jöhet a túrógombóc, aminek azért is van jelentősége, mert ezt a két újságíró készítette el, akik részt vettek az eseményen. Azaz én, és Eszter a szomszédból. Először is, kiderült, hogy 1 kiló túrót szitán áttörni mocsok nehéz meló, ennél már csak az nagyobb szívás, ha pontosan 15 grammos golyókat kell kimérni, amit a séf ellenőriz is. Ennél nagyobb pofon csak az volt, amikor hárman gyúrták át a művünket, mielőtt a vízbe tették volna. Ja, és a sót is elfelejtettük beletenni.

Mini túrógombóc

1 kg túró
10 dkg búzadara
3 tojás
píritott szezámmag

Ez sós gombóc lesz, ezért is került bele jó sok só. A túrót áttörjük, majd a darával keverjük. Hozzáteszük a tojást és a sót, és fél-egy órát állni hagyjuk. Sós lobogó vízbe tesszük, és ha feljöttek a golyóbisok, kipecázzuk őket, és szezámmagba forgatjuk.

A lazacot felvágjuk, és a gombócokra terítjük. Alá kerül a salátaleves, ami nevével ellentétben egyáltalán nem borzalmas

Salátaleves - 4 főre

2 db fejessaláta
2db római saláta
100ml szőlő vagy napraforgó olaj
100ml tej
300ml alaplé vagy víz
25-50ml citromlé
zselésítő
só illetve cukor

Az alaplevet a tejjel és az olajjal 40 fokig melegítjük, és eközben hozzáturmixoljuk a leveleket. Ha szép zöld lett a lé, akkor leszűrjük. Citromlével, sóval és cukorral ízesitjük.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebben az esetben vissza kell fizetni a nyugdíjat

Hiába érkezett meg a nyugdíj a bankszámlára, bizonyos esetekben utólag vissza kell fizetni. Ez akkor fordulhat elő, ha kiderül, hogy az érintett nem volt jogosult az ellátásra, vagy csak kisebb összeg járt volna neki.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.