no

Laktózmentes tejek tesztje: létezik a tökéletes!

A mostani kóstolón 2,8 és 1,5 százalékos laktózmentes tejeket kóstoltunk. A tesztelők között volt olyan, akinek nagy tapasztalata van a laktózmentes termékekkel, de akadt olyan is, aki eddig még soha nem ivott ilyen tejet. 

A tejeket semmiféle tudományos dolog alapján nem vizsgáltuk, kizárólag arra voltunk kíváncsiak, hogy ihatóak-e vagy sem. A tesztcsapat a szerkesztőségből összeverbuvált kollégákból áll, és azt próbáltuk meg eldönteni, hogy mi az, amit érdemes megvenni. A kiértékelésnél örültünk, hogy nem a legdrágább nyert, és azt kell, hogy mondjuk, egészen ihatók ezek a laktózmentes tejek. Sőt, volt olyan is, amelyik a frissen fejt tejhez hasonlítható leginkább. Ön próbálta már az alábbi italokat? Nem? Itt az ideje!

Laktózmentes az a tej, ami

Laktózmentes vagy tejcukormentes: a tejtermék laktóztartalma a fogyasztásra kész
állapotban kevesebb, mint 0,1 g/100 g, vagy 100 ml, és az azzal összehasonlítható ha-
gyományos élelmiszer jelentős mennyiségű laktózt tartalmaz. Forrás

Ha ötlete van, hogy mit teszteljünk, írjon nekünk levelet

2,8 százalék zsírtartalmú laktózmentes tejek:

5. helyezett: Spar free from UHT tej, 100 ml/56 kcal

Érdekes, hogy a Sparos laktózmentes tej nem lett dobogós, az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy elég erős a szuper tejtermékekben. Ez most nem jött össze és még csak azt sem tudjuk mondani, hogy egy kicsin múlott, mert nem. Ez van.

„Hű, ez elég rossz. Enyhe tubusos-krémsajtos utóíz. A camping sajt, tejformában. Az utóíze keserű.” „Illat alapján azt mondanám, hogy nem lesz rossz, viszont ízre émelyítően édes. Gyakorlatilag mintha cukros tejet innék.” „Most alakult ki a számban egy fura íz, vagy rátapadt a szájpadlásomra az egész.” „Ebben a tejben olaj van? De most komolyan, mit tettetek bele, Smectát?”

4. helyezett: Pilos tej laktózmentes, 100 ml/56 kcal kalória

Ez is meglepő, hogy a Lidlös tej összesen csak 12 pontot kapott (25 volt a max.), valahol a Sparossal egyetemben az első háromba képzeltük. Mindig meglepődünk a vakteszt eredményein, pedig már megszokhattuk volna, hogy megy ez. 

„Végszükség esetén, kávéba ez is jó lenne.” „Nem finom, valami fura mellékíze van.” „Az illata eléggé tejes, az ízére sajnos ezt már nem tudom elmondani: meglepően rossz. Olyan érzés ezt inni, mint amikor gyerekként egész nap arra gondoltam, hogy amikor hazaérek a suliból otthon vár anyu kajája, de mire hazaértem, már hűlt helye volt, mert a tesóm felzabálta az egészet. Na, ez is legalább akkora csalódás volt az illata miatt.” „Abszolút UHT tej, ipari termék, annak hatásaival.”

3. helyezett: Tesco Free from tej, 100 ml/56 kcal 

A harmadik legolcsóbb tej lett a bronzérmes (vajon mit jelent ez a sok hármas??). Ez azért is jó hír, mert biztos lehet benne, hogy mindig lesz a hiper hűtőjében belőle, és a hétvégi nagybevásárlással ezt is letudhatja itt. 

„Érdekes élmény, egyszerre tejszerű és alien. Az utóíze viszont nem túl kellemes.” „Ez talán kicsit sűrűbb, mint ez előző, de nem rosszabb.” „Erős tej ízű és illatú, és még csak édes íze sincs kifejezetten. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy jó, mert olyan fura nyálkás izé lett tőle a számban. Szóval nem venném meg.”

2. helyezett: Mizo laktózmentes tej, 100 ml/56 kcal

Egyáltalán nem különös, hogy a Mizo dobogós lett, erre lehetett számítani. Nagyon jó pontokat kapott, ha éppen nincsen a jó olcsóbbakból, vagy márkahűséget fogadott nekik, hajrá! ebben nem fog csalódni.

„Édes tej, aminek az állaga picit furcsa, van benne valami porszerű utánérzés. Meg tudnám inni, de azért érezni rajta, hogy valami fura van vele.” „Az alapvetésem, hogy a laktóznak nincs íze, így azt sem veszem észre ha nincs benne, eddig megállja a helyét. Teljesen jó ez a tej.” „Nincsen különösebben tejíze, és nem is édes, ahogyan az várható lett volna. Nincsen utóíze, finom is, bár nem tökéletes.” „Édeskés, nincs UHT tej utóíze, enyhén letapad a szájpadlásra.”

1. helyezett: Magic Milk Laktózmentes tej, 100 ml/55kcal 

Ez az a tej, amit biztosan nem fog megbánni ha megkóstolja, ráadásul a laktózmentes kategóriában még nem is drága. Sőt, a második legolcsóbb termék a kóstolón! Varázslat ide, varázslat oda, csekély 2,5 ponttal kapott kevesebbet a maximumnál. Ilyen még nem volt kóstolón, büszkék lehetnek magukra most a Magic tejesek, gratulálunk!

„Ez tökéletesen tejszerű. Ha valaki olyan pótlékot keres, ami nagyon hasonlít egy szokásos (uht) tejre, akkor ezt vegye.” „Na ez már tényleg teljesen olyan, mint a sima tej, semmi fura íz, sőt kimondottan finom.” „Nagyon hajaz a rendes tejre, sőt, frissen fejt tehén tej íze van. Ittam ilyet gyerekkoromban, a szomszéd néni telkén volt egy csomó tehén, és együtt fejtük meg őket. Jó, hogy visszahozta ezt a képet, köszönöm.”

1,5 százalék zsírtartalmú laktózmentes tejek:

4. helyezett: nöm, l free 100 ml/46 kcal gén-kezeletlen

Valahogy a 1,5 százalékos tejek nem arattak akkora sikert, mint zsírosabb testvéreik. Úgyhogy ha eddig csak azért ivott másfeles tejet, hogy kevesebb kalóriát vigyen be szervezetébe, akkor ezt most felejtse el. Azért tüntettük fel a kilokalória mennyiséget is, hogy láthassa, alig eltérés van a zsírosabb és a másfeles tejek között. Ha fogyókúrázik, nem ezen fog múlni a napi kvóta. Így hát, mivel a soványabb tejek ivása nem okozott akkora élvezetet, inkább térjen át a felső öt valamelyikére. Nem fogja megbánni! Ha marad a másfeleseknél, akkor legalább fussa végig a táblázatot, hogy mégis melyik az, amelyik nagyjából iható.

„Se íze, se bűze, afféle alibi-termék. Hozza a jellegtelen, alsó-kategóriás uht vonalat, csak ne lenne ilyen édes!” „Romlott mellékíze van, szintén bűn rossz.” „Ezzel tuti, hogy soha nem selfieznék. Borzasztóan kellemetlen.” „Nagyon fura vaj szaga van, és az íze is hasonlít a vajra. Én még soha nem ittam hideg olvasztott vajat (ilyen van??). Nagyon kedvetlen lettem ettől. Na, nem attól, hogy még nem ittam ilyet...” „Édeskés, kevésbé tejszerű, mintha vízzel öntötték volna fel. Letapadós, nyálkás borzalom.” „Azt még el kell mondanom, hogy a savanykás íz a számban átment romlott tej ízbe. Nyilván velem van a probléma, de! Először fogat mostam, és utána is éreztem. Ebédre jó hagymásat ettem, de utána is éreztem, újra fogat mostam, és még mindig. Este is éreztem még. Nem kívánom senkinek ezt az érzést.” 

3. helyezett: Spar free from milch

A Spar ismét csak lemaradt az élmezőnytől, de még a közelébe sem került. Ha nem akar egy teljes napon át szenvedni valami borzalmas íztől, akkor ezt semmiképpen se kóstolja meg. Mi szóltunk.

„Ennek is sajtíze van, de ezúttal inkább érett keménysajt. Ettől egyébként furcsa módon mégis az az érzésem van, hogy köze van a tehénhez és a természethez. Szóval, akármennyire különös is, nem fogom lepontozni. Igaz, felpontozni sem. Ez biztosan nagyon megosztó lesz.” „A színe is furcsa, az íze is furcsa, az állaga meg végképp. Azt mondták nincs kakukktojás, ami lehet, viszont ez meg akkor nem tej. Ez valami kegyetlen szivatás.” „Ez valami kesernyés íz, tejszaggal. Ez micsoda??”

2. helyezett: Mizo, 100 ml/44 kcal

A másfelesek között is ezüstérmes, szép teljesítmény. Ennél többet nem is fűznénk hozzá, maximum csak annyit, hogy míg ez 12,5 pontot kapott, a 2,8 százalékos 20-at. Ön dönt!

„Na, ez igazán meglepett. Sajnos nem kellemesen. Ha rám hallgatnak, ezt messzire elkerülik.” „Kissé vizes és fura. Na jó, ez nagyon rossz. Savanykás íz a számban.” „Teljesen átlagos, nem rossz, de jónak sem mondható.” „Sima tej, nem lepődöm meg kategória.”

1. helyezett: Meggle lactose free, 100 ml/48 kcal

A középmezőny győztese a Meggle tej. Amiért nem ajánljuk: jóval kevesebb pontot kapott, mint az összesített nyertes, viszont az ára elborzasztó, nagyon durván drágább bármelyik általunk kóstolt laktózmentes tejnél. Ezek után tök mellékes, hogy íze nem sok van. 

„Érdekes, barnás szín. Az íze viszont a szokásos, édeskés laktózmentes tej.” „Nagyon durva, enyhén rózsaszínes szín miatt remélem ez valami Hello Kitty tej. Illata egyáltalán nincs, viszont tej íze sem sok.” „A színe elég durva, olyan, mintha gabonatej lenne, édeskés, az íze elég semleges.” „Olyan mint a kondenztej, a színe is furcsa, és erősen ragad a nyelvemre.”

 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/l) Gyártó/forgalamzó Pontszám (max. 25) Itt vettük
Magic Milk Laktózmentes tej 2,8% 323 323 Naszálytej Zrt. 22,5 Tesco
Mizo laktózmentes tej 2,8% 379 379 Sole-Mizo Zrt. 20 Tesco
Tesco, Free from tej 2,8% 329 329 Tesco-Global Áruházak Zrt. 16 Tesco
Pilos tej laktózmentes 2,8% 299 299 Naszálytej Zrt. 12 Lidl
Spar free from UHT tej 2,8% 339 339 Naszálytej Zrt. 10 Spar
másfelesek               
Meggle lactose free 1,5% 773 773 Rajo - Szlovákia 14 Auchan
Mizo 1,5% tej 395 395 Sole-Mizo Zrt. 12,5 Auchan
Spar free from milch 1,5% 349 349 Ausztria 7 Spar
nöm, l fre 1,5% 395 395 Ausztria 5,5 Spar
Oszd meg másokkal is!
no

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek