Villámgyors vegán muszaka falatok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha eddig idegenkedett a szójagranulátumtól (vagy azt se tudja, mi az), most megmutatjuk, mitől lesz finom. Íme Steiner Kristóf bazinagy görög kajája.

Ha én szója volnék, már egészen biztosan bepereltem volna a világot diszkriminációért és hitelrontásért. Ez a szegény szerencsétlen hüvelyes ugyanis semmit sem tett azért, hogy ilyen randán elbánjanak vele: hallottuk már, hogy ha pasik sok szóját fogyasztanak, majd jól nem áll fel a kukijuk (masszív szójafogyasztóként cáfolom a dolgot), betámadták, hogy génmanipulált élelmiszer (miközben az organikus környezetben nevelgetett, bio szója semmivel sem rosszabb, mint a génkezelt kukorica, vagy felfújt paradicsom, amiket előszeretettel fogyaszt bármelyik szójaellenes), és azt is hallottuk már, hogy a szója miatt halnak majd ki az esőerdők (pedig a szójatermékeket készítő cégek nagyrésze már nem vásárol szójababot Brazíliából, ahol a földművelés sajnos gyakran őserdőirtással jár).

A tudatos fogyasztó tehát nem eszement mennyiségben, és körültekintően választja a szójatermékeit – de hamis informácikra alapozva lemondani a selymes tofuról, a csodálatos szójatejről, és az oly sokféleképpen felhasználható szójagranulátumról (amelyet ebben a receptben is alkalmazok) rémséges volna.

Fotó: Steiner Kristóf

A szójagranulátum kétféle formában éldegél a boltok polcain: az egyik a kutyakajára emlékeztető, bogyós forma, a másik pedig ugyanennek darált változata. Előbbi pörköltekben, és más húsos ételek vega változataiban remekül működik, például csirkecsíkok helyett, a második a darált hús alternatívája.

Ám rendkívül fontos, hogy ne várjuk el szegény szárított szójától, hogy „magától” legyen finom. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy egyszerűen csak beledobálják a kockákat levesbe, vagy akármibe, aztán csodálkoznak, hogy fűrészpor íze van.

Nem kérem, a szóját előbb be kell áztatni, majd ha megszívta magát, kifacsarni, eztán újra áztatni és facsarni, végül pedig készíteni neki egy páclevet, amit úgy fűszerezünk meg, hogy illeszkedjen a készíteni kívánt fogáshoz. A muszaka esetében például sóval, borssal, fokhagymával, olívaolajjal, szárított zöldfűszerekkel megkínált paradicsomlevet és vörösbort töltök egy edénybe, és hagyom, hogy a korábban beáztatott és kinyomkodott szójagranulátum alaposan megszívja magát.

Most, hogy kiveséztük a szóját (micsoda oximoron!), vágjunk bele magába a receptbe! Sztorija, hogy nem volt kedvem hosszasan pepecselni a konyhában, alig volt otthon valami, és baromi éhes voltam. Hát ez lett belőle.

Hozzávalók (4 személyre)

1 nagy padlizsán, centi vastag karikákra vágva
2 nagy krumpli (én nem hámoztam meg, mert minek) félcentis karikákra vágva
10 dkg szójagranulátum a fent leírt módon marinálva (paradicsommal, vörösborral, olívaolajjal, sóval, borssal)
1 konzerv bab (én paradicsomszószos fehérbabot használtam, de bármilyen megteszi)
1 nagy fej lilahagyma, vékony karikákra vágva
1 csokor friss bazsalikom (de enélkül is remekül működik)
Olívaolaj, só, bors, fokhagyma

...illetve én felhasználtam 10 dkg szeletelt vegán sajtot is, de ha ehhez nehézkes hozzájutni, a tufu is megteszi – ebben a gyors verzióban ez helyettesíti a fehérmártást (vagyis besamelt), ami vegán verzióban egy rész olívaolajból, egy rész lisztből, és egy rész növényi tejből készül.

Ha mégis elkészítené a fehérmártást, az olaj hevítése után mehet a serpenyőbe a liszt, majd kézi habverővel történő állandó kevergetés mellett, apránként a növényi tej. Én rendszerint szerecsendióval, sóval, borssal, belepréselt fokhagymával ízesítem, majd kislángon addig főzöm, míg besűrűsödik.

Így készül

1. A sütőt 190 fokra melegítem, majd előkészítek egy nagy tepsit, és kibélelem sütőpapírral. Ezt bőségesen meglocsolgatom olívaolajjal, meghintem sóval és borssal, és rápréselek 3 gerezd fokhagymát, majd mindezt alaposan összekeverem.

2. A padlizsánszeleteket és a krumpliszeleteket mindkét oldalukon meghempergetem benne, majd a padlizsánokat elrendezgetem a tepsin. Megpakolom őket a bepácolt szójagranulátummal, rájuk kanalazok annyi babot, hogy ne potyogjon le (nagyon), erre pedig jöhet egy szelet sajt, tofu, és/vagy fehérmártás. Mehet rá a bazsalikomlevél, a tetejére pedig a krumpliszelet kerül, egy újabb adag sajttal. Végül mindezt megkoronázom egy pár gerezd lilahagymával.

Fotó: Steiner Kristóf

3. Ennyi a feladat, mehet be a sütőbe huszonöt percre – ekkor érdemes megbökni egy villával, hogy megpuhult-e a krumpli. Lapos kiszedőkanállal könnyedén leválik a sütőpapírról, mellé pedig friss saláta dukál. Kali orexi... azaz jó étvágyat, ékes görög nyelven. 

Kipróbálhatja ki gomba vagy cukkíni karikákkal is, de azért ne építse túl magasra a tornyot, mert eldől - ez mégiscsak kaja, nem pedig oszlopfő az Akropoliszon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.