Őrület! A Ráma is kihátrál a margarinfogyasztás mögül

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Unilever évtizeken át hajtogatta, hogy a vaj káros. Aztán most vajat tesz a margarinba. De miért? Vajon a vaj egészségesebb, vagy csak divatosabb?

Érdekes hír jelent meg a Bloombergen néhány napja, és a 444-en ma. Az Unilever, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, egyben margaringyártó mammutja pálfordulást mutatott be, és több országban is vajat kever a margarinba. Németországban a Rama, Finnországban pedig egy másik gyártmány tartalmaz vajat.

A cég hivatalos álláspontja ezután már nem az, ami húsz éven át volt, hogy a vaj káros, a margarin meg egészséges. Az Unilever egy december 5-i befektetőknek szóló találkozón először ismerte el, hogy befejezte a vaj-margarin háborút, és "alapvető fordulatot" hajt végre ezen a fronton..

A vajevők most nyilván a plafonig ugranak az örömtől, igaz? Mindig is tudtuk, hogy a vaj a jobb, igaz? Hát, bár én vajevő vagyok, de őszintén szólva nem vagyok benne egészen biztos,  hogy amit most látunk, több-e, mint egy ügyesen pozícionált marketinghadjárat. Más szavakkal: amit az Unilever csinál, abban kevésbé a vaj egészségesebb voltát látom igazolva, sokkal inkább annak divatosságát.

Fotó: Nickolas Muray

Nézzük csak, mi is volt a baj a margarinnal? (Már azt leszámítva, hogy nem finom, mert akinek ez szempont volt, az már rég vajat eszik) Szóval a margarin fő baja sokáig a magas transzzsírsavtartalom volt, ami abból következett, hogy hidrogénezett növényi olajokból állították elő ezeket. Sok transzzsírsav egyenlő szív és érrendszeri betegségek. Ez eddig tiszta.

Csakhogy a nagyobb gyártók által előállított margarinok legnagyobb része már jó régóta nem, vagy igen kis mértékben tartalmaz transzzsírsavakat, vagyis valójában a szív és érrendszerre nézve a kapható termékek biztonságosnak számítanak, legalábbis sokkal biztonságosabbnak, mint például a legtöbb gyorsbüfé, lángosozó vagy kajálda által nagy mennyiségben használt ipari sütőzsiradék (vö: lángos, kolbász, hamburger, pizza, chips).

Nem a vaj lett jobb, csak a margarin sokkal cikibb

Az élelmiszeripar az elmúlt 20 évben komoly erőfeszítést tett azért, hogy a margarinok ne legyenek károsak, csakhogy ezzel alighanem elkéstek, a margarin mostanra az "olcsó, feldolgozott, mesterséges és egészségtelen étel típuspéldája lett - fogalmazta meg a Bloombergnek a találó nevű Marion Nestlé, a New Yorki egyetem táplálkozástudományi professzora. Óriási az ebben rejlő irónia. Az Unilever rengeteget dolgozott azon, hogy előállítsa az egészséges margarint, de a korszellem őket is legyűrte. "

És persze azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Unilever forgalmának 7 százalékát kitevő kenyérre kenhető krémek forgalma egymást követő hat negyedévben esett egyfolytában. A cégcsoporthoz olyan márkák tartoznak, mint a Rama, a Flora, illetve a nálunk nem ismert Country Crock és az ezután különösen vicces nevű I Can’t Believe It’s Not Butter (nem hiszem el, hogy nem vaj), a világ teljes margarinpiacán 30 százalékos a részesedésük.

Fotó: Bloomberg

Szóval a világban most épp a természetes, egyszerű összetevőkből álló, minél kevésbé feldolgozott élelmiszer a divat, ami mellé bejött az, hogy az elmúlt években a vaj világszerte valamivel olcsóbb lett, és az orvostudomány pedig bebizonyította, hogy az egészségünkre nem az állati (telített) zsírok a veszélyesek, hanem a transzzsírok.

Egyszerűbben mondva: a margaringyártóknak éppen nem kedvez a széljárás. Márpedig ha egy cég évente nagyjából 2 milliárd euró forgalmat csinál margarinból, akkor érthető, ha nem nagy a lelkesedés, amikor úgy tűnik, ez mind mehet a kukába.

Úgyhogy az Unilever vezérigazgatója, Paul Polman nem egyszeűen kihátrált a margarinok mögül, most meg is próbál felugrani a másik irányba közlekedő vonatra. A befektetőknek a csoport élelmiszeripari részlegének elnöke, Antoine de Saint-Affrique már azt magyarázza, hogy a "margarin valójában egy természetes termék, amit úgy állítanak elő az olajból, ahogy a vajat a tejből".

Ez viszont valószínűleg azért nem lesz egy ennyire egyszerű menet. "Húsz éven keresztül azt magyarázták nekünk, hogy a vaj káros, és most visszateszik a margarinba? A fogyasztóknak azért ez egy elég nagy ugrás lesz" - reagált a konferencián az egyik elemző.

Mindenről III. Napoleon tehet...

A margarint 1869-ben egy francia kémikus találta fel, miután III. Napoleon díjat ajánlott annak, aki elő tud állni egy olyan vajhelyettesítővel, amit a hadsereg és a szegény tömegek vaj helyett ehetnének. A kémikus a jogokat egy olyan holland vállalatnak adta el, amelyik mostanra az Unilever csoport része. A termék igazán népszerűvé a második világháború idején vált.

Fotó: Walter Nurnberg
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.