Süssön ön bejglit, ha jót akar!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok szaftos töltelék, vékony tészta, ezt nem kapjuk meg a közértben. Mi szeretjük a mákosat és a diósat, de ha ön már unja, itt egy gesztenyés is.

Lassan ideje nekiugrani a bejglikészítésnek. A legtöbben mindig ugyanazt sütik, diósat és mákosat, nálunk is készül mindkettő, sőt, az első adag már nagyjából el is fogyott. Ha ezen a hagyományos vonalon maradna, ajánljuk ezt a diós és mákos bejglit, amit már bemutattunk, ez a bejgli recept már bizonyított, idén sem változtattunk rajta.

Fotó: Koncz Andrea

De mihez kezdjen, aki már nagyon unja a diós-mákos párost? Hát variáljon. Az újdonság nálunk idén a gesztenyés volt. Mivel a gesztenye önmagában kicsit unalmas ízű, kétféle alkohol, és alkoholba áztatott aszalt gyümölcs is került bele.

Szétrepedés ellen (nálam) nincs biztos recept, az szokott segíteni, ha a töltelék teljesen hideg, és ha a feltekert rúd el tud tölteni néhány órát hidegben (hűtőben, vagy az erkélyen). És persze a megszurkálás se maradjon el közvetlenül sütés előtt.

Hozzávalók:

Tészta, két rúdnyi:
25 dkg liszt
10 dkg vaj/margarin megolvasztva,de nem forrón
1 dkg élesztő/fél tasak szárított
1 dl 20 százalékos tejszín
1 púpozott evőkanál cukor
1 evőkanál rum
1 tojás sárgája
csipet só
Plusz 1 tojás megkenni, ezt szét kell választani

Töltelék

50 dkg natúr gesztenye (fagyasztott), csak gesztenye legyen benne, cukor, tejszínaroma, stb ne
25dkg porcukor
5 dkg vaníliás cukor
1 marék aszalt áfonya
1 marék aszalt meggy
rum, izlés szerint
narancslikőr, narancsesszencia, jó sűrű narancslekvár vagy kandírozott narancshéjak apróra vágva

Fotó: Koncz Andrea

1. Az áfonyát és a meggyet egy deci forró tea és egy deci rum keverékébe beáztatjuk, ennek jót tesz, ha legalább egy órát tud állni a lében.

2.. Mivel a mákossal és a dióssal ellentétben ezt a tölteléket nem kell főzni, érdemes a tésztával kezdeni. A hozzávalókból (mínusz az utolsó tojás, amivel majd lekenjük) kézzel vagy robotgéppel sima tésztát dagasztunk, akkor jó, ha már nem ragad.

3. A tésztát lefedve félretesszük egy fél órára kelni.

4. A töltelékhez egy nagy tálba reszeljük a kiolvasztott gesztenyét (esetleg eleve reszelve fagyasztottat veszünk), vagy a tömböket krumplinyomóval széttrancsírozzuk. Hozzáadjuk a cukrokat, elkeverjük.

5. Turmixgépben (vagy botmixerrel) a megpuhult áfonyát és meggyet néhány evőkanál áztatólével együtt egy kicsit szétcsapatjuk, nem cél, hogy teljesen homogén legyen. Az így kapott alkohoholos gyümölcskeveréket is a gesztenyéhez keverjük, alaposan összeforgatjuk.

6. A keveréket megkóstoljuk, és elkezdjük további rummal és narancslikőrrel (vagy más, intenzíven narancsízű) hozzávalóval dúsítani. Annyi mehet bele, hogy azért a massza maradjon viszonylag szilárd, kanalazható.

7. Ha a töltelék is megvan, a tésztát elfelezzük, egy rúdhoz körülbelül A4-es méretre nyújtjuk a tésztát.

8. A tölteléket úgy kenjük rá, hogy a két rövid oldalán a szélétől körülbelül két centit, az egyik hosszabbik oldalon pedig három centit üresen hagyunk.

9. A két rövid oldalon az üres szélét ráhajtjuk a töltelékre, majd elkezdjük feltekerni, attól a hosszabbik oldaltól, ahol nem hagytunk margót. Ha megvan, az illesztéssel lefele sütőpapíros tepsire fektetjük.

10. Lekenjük tojás sárgájával, és hidegre tesszük száradni.

11. Amikor a sárgája rászáradt, lekenjük tojás fehérjével is, majd újra a hidegbe száműzzük, itt nyugodtan eltölthet akár egy éjszakát is. A kenéshez használt sárgáját és a fehérjét összeöntjük, és félretesszük!

12. Amikor sütni készülünk, a sütőt 175 fokra melegítjük, a bejglit lekenjük tojással (az összeöntött, félretett adaggal), majd a tetejét hústűvel óvatosan, de alaposan, egészen az aljáig végigszurkáljuk körülbelül 10-15 helyen.

13. Körülbelül 40 perc alatt sül meg, a szeleteléssel várják meg, amíg kihűl.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.