Még el sem indult a vacsora, de mi már befaltunk két olajban sült fánkot, és két szintén olajban sült blincseszt... Hanuka vacsi Steiner Kristóffal.
Mindenki tudja, hogy zajlik egy klasszikus családi karácsonyi vacsora – még az is, aki történetesen sosem ünnepelte a karácsonyt, mert mondjuk egy egészen más kultúrkörben nevelkedett. Filmek, könyvek, mesék, tévéreklámok, videoklipek szólnak róla, ahogy papa-mama-gyerekek csupa szív szeretetben készülnek az ünnepre, dekorálják a fenyőt, sütik a mézeskalácsot, csomagolják az ajándékokat, miegymás. Tudjuk, hogy melyek a karácsonyi menü elengedhetetlen fogásai, hogy éjfélkor vallásosék misére mennek, és hogy a csillagszóró meggyújtása után „Mennyből az angyal”-t szokás énekelni. Ezzel szemben a klasszikus hanuka vacsit – amelyet legalább annyi tradíció övez, mint a szentestét – egyelőre nem igazán dolgozta fel a pop-kult. Többek között ezért is ért afféle kultúrsokként, amikor először toppantam be izraeli párom népes családjának hanuka vacsijára. Most, hogy már negyedik esztendeje élek Izraelben, a világ legnagyobb természetességével falom a blincseszt és a szufganiát... de mik is ezek tulajdonképpen? Na, kezdjük az elején.
Hanuka elsősorban abban különbözik a karácsonytól, hogy az események nem egy-két nap alatt kulminálnak, hanem nyolc napon át zajlik a dajdaj. Ez abból a szempontból baromi kellemes, hogy kevésbé stresszes a dolog – hiszen ha mondjuk a hanuka beköszöntének első, sőt, második napján sem sikerül elszakadni a munkahelyről, vagy kitakarítani a lakást, nincs tragédia: egyszerűen arrébb tesszük a nagy családi vacsorát az ünnep harmadik napjára. Abból a szempontból viszont egyenesen tragikus, hogy már hetekkel hanuka előtt elindul a nagy zabálás, és az ünnep jegyében minden olajban sütve készül el, majd le van öntve egy csésze cukormázzal, esetleg kristálycukorral.
A szufganiot tulajdonképpen olyan, mint az amerikai donut, vagy a magyar fánk, csak tradicionális recept szerint tojás és tej nélkül készül, ami szuper, mert mi, vegánok is megehetjük. Na ezzel van tele minden egyes kávézó és cukrászda, és persze a bátrak otthon készítik a saját verziójukat. A munkahelyeken minden nap legalább hárman érkeznek egy raklapnyi szufganiával, a tetejükön epres, csokis, halvás, karamellás cukormázzal, így aztán mire valóban beindul az ünnep, senki sem fér bele az ünneplőgatyeszba.
Ősi hagyomány, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyunk
Ami viszont egyáltalán nem különbözteti meg a hanukát a karácsonytól, az az utolsó pillanatos ajándékvadászat. Tekintettel arra, hogy a férjem családjában több gyerek van, mint ahány gyertya a hanukián – az ünnepi gyertyatartón – ez komoly fejtörést okozott. Végül összekötve a kellemest a hasznossal, úgy határoztunk, hogy kiugrunk az ünnepnapon kettőig nyitva tartó Ikeába, hiszen úgyis nemrég költöztünk, és vennünk kéne pár Bagis nevű vállfát, meg a svéd shopos gyömbéres kekszre is rá vagyunk kattanva.
Mint kiderült, a forradalmi ötlet nem annyira volt forradalmi: az autópályán álló ünnepi dugó után mindössze húsz percet tölthettünk az Ikeában – de a küldetést végrehajtottuk. Közben azt is felfedeztem, hogy az izraeli Ikea éttermében a klasszikus svéd fogások mellett humuszt és falafelt is árulnak, és azonnal eszembe jutott a „Ne szórakozz Zohánnal” című film, amelyben Adam Sandler kifigurázta az izraeliek humuszmániáját – még a fogkrém helyett is humuszt használnak. Ezen a ponton egy doboz Ikás humusz tökéletes ajándéknak tetszett – pláne, ha annak is adunk valami menő, svéd nevet. Klippan humuszt, valaki?
A családi vacsora fél nyolckor kezdődött Haifán, Tel Avivtól bő száz kilométerre, így aztán csak természetes, hogy hétkor sikerült elindulnunk otthonról, garantálva a késést – ugye, hogy nem is olyan nagyon más a hanuka, mint a karácsony? Közben a férjem édesanyja megbízott minket egy küldetéssel is: vennünk kellett harminc szufganiát – ezért aztán megálltunk a leginkább csak tel avivi Daubnerként aposztrofálható PieceOfCafe cukrászdában, birkatürelemmel átverekedtük magunkat a kilométerhosszú soron, és feltankoltunk egy akkora dobozzal, hogy Carrie Bradshaw Vivienne Westwoodtól kapott esküvői ruhája is belefért volna. Út közben be is nyomtunk párat – hiszen hosszú este áll előttünk, és szükségünk van a szénhidrátra a kitartáshoz.
Gyertyagyújtás után irány az asztal
A családi vacsi gyertyagyújtással indul. Az előbbihez egy hanukiára és annyi gyertyára van szükség, ahányadik napjánál tartunk az ünnepnek – plusz egyre a meggyújtásához. Ez remek alkalmat nyújt az óvodásoknak és kisiskolásoknak arra, hogy őrült hanukia-gyártásba kezdjenek a technika órákon és szakkörökön. A család második legfiatalabb tagja, Tamar ebben az évben sókerámiából készített gyertyatartót az oviban, amely a szivárvány minden színében pompázott, és bár teljesen amorf volt, nagyra értékeltük mindannyian. (Kivéve az egyik bácsikáját, aki szerint olyan volt, mintha színes gyurmát evett volna, aztán kihányta volna.)
A gyertyagyújtást két-három hanuka-dal eléneklése követi, amelyekből én mind a mai napig csak a „hanuka”, és az „ámen” szavakat értem, de azokat üvöltve éneklem, akárhányszor elkapom őket a dalban. Eztán jön a blincsesz – amit leginkább a palacsinta és a tócsni szerelemgyermekéhez tudnék hasonlítani. Dina, a párom édesanyja ebből is készített nekünk vegán verziót. Még el sem indult a vacsora, de mi már befaltunk két olajban sült fánkot, és két szintén olajban sült blincseszt..., ojvavoj, mi lesz ebből?
Mire asztalhoz ülünk, már ott díszeleg a teríték közepén a hala, magyarul barhesz, mégmagyarabbul kalács. Ezt követi a tradicionális izraeli leves, amelynek modern családokban, ahol gyerekek is vannak, egy komoly összekötő eleme van: a levesgyöngy. Ez a ropogós snack minden gyerek, és gyermeklelkű felnőtt kedvence, így aztán gyakorlatilag mindegy, milyen leves kerül az asztalra, úgy is el fogja borítani a levesgyöngy, és ennek köszönhetően már az első fogással is jóllakik az ember.
Eztán nem fogásonként, hanem tucatjával érkeznek az asztalra a különféle fogások – jelen esetben kétféle zöldsaláta, vajbab paradicsommártásban, madzsadra – ami olyan, mint nálunk a rizibizi, csak zöldborsó helyett lencsével készül, töltött zöldségek – ami olyan, mint nálunk a töltöttpaprika, csak a paprikán kívül a világ összes zöldségének megtöltését megkísérlik: van töltött sárgarépa, cékla, sőt, töltött hagyma is. Az asztalon volt továbbá borsóval, fokhagymával és hagymával párolt édeskömény, sütőben sült tilápiafilé, ropogós mandulával és áfonyával megszórt lilakáposzta, a gyerekeknek sajtostészta (két gyerek a családban semmi mást nem hajlandó megenni, kizárólag a sajtostésztát), és vegán „húsgolyók” nekünk – amelyek barnarizsből, lencséből, őrölt napraforgómagból, és apróra vágott sárgabarackból készültek. Minden, amit megkóstoltam mennyei volt, a férjem meg is jegyezte, hogy „anyának még a kezeiben is ízek vannak” – bár ez így magyarra fordítva elég hülyén hangzik.
Fánk, fánk, és még egy kis fánk
Mivel karácsonyfa nincs, a gyerekek már az asztalnál elkezdik kézhez kapni az ajándékaikat – ennek praktikus szempontból van jelentőssége: szuperül elfoglalják magukat a játékokkal, míg a felnőttek beszélgetnek. Előkerül a szufganiás doboz (ismét), mindenki megjegyzi, hogy minek vettünk ilyen sokat, most aztán majd ki kell dobni a maradékot, és fél órával később természetesen egyetlen morzsa sem marad a boxban. Ahhoz, hogy egy ekkora vacsora után mégtöbb étel férjen belénk, egy klasszikus Izraeli trükkhöz folyamodunk: friss mentából és citromfűből készült italt kortyolgatunk, ami szépen-fokozatosan teljesen eltünteti a teltségérzetet.
És mivel a felnőttek nem kapnak ajándékot hanukakor – hacsak nem levásárolható szupermarket utalványokat, meg efféle kevésbé romantikus meglepetést – búcsúzóul ismét a kajára terelődik a figyelem: szépen bedobozolva hazavisszük a maradékokat, hogy másnap újult erővel falhassuk végig a menüsort. Vagy akár még aznap éjjel - mégvalami, amiben a karácsony és a hanuka nagyon is hasonlóak: semmi sem lehet olyan csodálatos, mint az ünnepi vacsora maradékai hajnali háromkor, az utolsó „slukk”pezsgő mellé, egyenesen a hűtőből kanalazva.
Hag hanuka szameah mindenkinek – boldog ünnepeket!
