Tonhalkrém hal nélkül, nem csak vegánoknak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Steiner Kristóf úgy tud tengerízű tonhalkrémet készíteni, hogy vegánként természetesen nem eszik halat. Így készül a seafood-függőknek is menő recept.

Megszámlálhatatlanul sokszor hallottam már, hogy valaki azt mondja: "Én amúgy lennék vegán, de sajnos a halat nagyon szeretem." Ilyenkor hiába mondom, hogy gulyást, hamburgert, sőt, pörköltet is lazán el lehet készíteni vega változatban, mert magam is belátom: a tengeri herkentyűk íze jellegzetesen utánozhatatlan. Pedig sokan nem tudják, hogy éppen a tengeri állatok vannak a legnagyobb veszélyben az ember kulináris kalandozásainak köszönhetően: szakértők szerint az óceánok a következő néhány évtized során szó szerint kiürülhetnek, ez pedig nem csak azt jelenti, hogy nem lesz többé lazac az Ikeában, vagy languszta az ünnepi asztalon, de valóságos ökológiai katasztrófát is eredményezhet.

Több nyomós okom is volt rá tehát, hogy elkezdjek kísérletezni a vegán tengeri herkentyűk elkészítésével - mégpedig egy valódi tengeri élőlény segítségével, amelynek abszolút megvan a tipikus "seafood" íze, viszont egyáltalán nem állat. Na mi az?

Naná, hogy a tengeri alga - amely ázsiai élelmiszerboltokban, vagy a nagyobb hiperek multikulti részlegén keresendő. Első körben egy viszonylag könnyű kihívást kerestem, így "tonhal" krémet készítettem, amely szendvicsbe pakolva, salátára kanalazva, tortillába tekerve egyaránt mesésnek bizonyult.

Hozzávalók (6 szendvicshez)

3 evőkanál szárított tengeri alga
1 csésze sárga vagy vöröslencse
1 marék dióbél
só, bors, és pirospaprika
néhány csepp szójaszósz
fél teáskanál magos mustár
2 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
1szál angolzeller
1 evőkanál friss, aprított kapor
1 evőkanál friss, aprított petrezselyem
1 citrom kifacsart leve

1. Az algát beáztatom, közben pedig felteszem a lencsét főni, kétszeres mennyiségű vízben.

2. Leöblítem az algát, és a lencséhez öntöm, majd letakarom, és nagyjából negyed óra alatt, kis lángon puhára főzöm.

3. Közben az újhagymát és zellert apróra vágom, a diót pedig mozsárban kissé összetöröm, hogy később könnyebben vigye a botmixer. Amíg főtt a lencse, leszaladtam a boltba, hiszen mindenki tudja, hogy a tonhalas szendvics gyöngyöző sörrel az igazi - de belátom, hogy ez a lépés hanyagolható... valaki számára. Számomra tuti nem.

4. Miután megfőtt a lencse, és a tengeri alga íze alaposan átjárta a főzeléket, két kanál kivételével az egészet sima krémmé turmixolom a botmixerrel, majd mehet bele a dió és a fokhagyma is - most pedig ismét jöhet egy kis turmixolás.

5. Utolsó körben belekanalazom a maradék pépé főtt lencsét és algát, a mustárt, és a zöldfűszereket, belecsepegtetek 2-3 csepp szójaszószt, és ráfacsarom a citrom levét, végül egy kanállal alaposan összekufircolom.

Fotó: Steiner Kristóf

Jót tesz neki, ha áll egy kicsit a hűtőben - merthogy a rendes tonhalkrém is hidegen az igazi -, ezért én átpakoltam egy lapos tányérba, és benyomtam a mélyhűtőbe tíz percre, közben pedig előkészítettem mindent, ami a tökéletes tonhalas szendvicshez kellhet: paradicsomot és savanyú uborkát szeletelek, és lilahagyma-karikákat vágok egészen vékonyra, a kenyeret pedig finoman megpirítom.

Az alsó szeletre került két kanál vegán tonhalkrém, erre pakoltam az ubikarikákat és a lilahagymát, majd megpakoltam rukkolával és paradicsommal, és én egy kis vegán majonézt is kanalaztam rá. A felső szelet is kapott a krémből, majd összeborítottam őket, és már készen is állt a tálalásra.

Fotó: Steiner Kristóf

Ahogy azt kell, egyáltalán nem-vegán, seafood-mániás barátnővel teszteltettem... a hatás pedig nem maradt el. Most pedig, hogy már megvan az alapmetódus, nem nyugszom, amíg nem lesz meg a perfekt "lazaz steak", és rántott "tintahal karika" - no de ezt majd legközelebb.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.