Joghurthabos epertorta

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó lett, de nem szépítem, van vele macera, úgyhogy az lásson neki, aki élvezi a bíbelődést.

Amikor elkezdtem csinálni ezt a tortát, azt gondoltam, Limara receptjét fogom követni. Aztán, mire megsütöttem a piskótát, rájöttem, hogy mégsem, mert inkább valami könnyebb, magasabb, joghurtos krémre vágyom. De nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni, a végleges verzió is bőven tartalmaz elemeket az eredeti, Limara receptből.

Már csak a gyertyák hiányoznak

Ez a torta szülinapra készült, és bár a nagy formában sütöttem, el is fogyott rögtön. Szóval jó lett, de nem szépítem, van vele macera, úgyhogy az lásson neki, aki olyan mint én, és élvezi a bíbelődést. A munka oroszlánrészét este csináltam, aztán másnap fejeztem be, így a krémnek volt ideje rendesen megdermedni.

Hozzávalók:

Tészta (6 tojásos piskóta)

6 tojás
18 dkg cukor
15 dkg liszt
3 dkg sötét kakaópor

0. A sütőt bekapcsoltam 180 fokra, sima alsó-felső, nem légkeverés.

1. A tojásokat egy tálba ütöttem, elkezdtem verni a robottal, és hozzáadtam a cukrot. A legmagasabb fokozaton 8-10 percig kevertem, ennyi idő után teljesen kifehéredik, és egészen valószínűtlenül megnő. Ezt le is fotóztam, hogy lássák, mennyire.

Ez a hab speciel 5 tojásból és 15 dkg cukorból nőtt ekkorára. Mellette referenciának egy 3 decis bögre van

2. Amikor már elérte ezt a szuperhabos állagot, 4 részletben hozzászitáltam a liszttel elkevert kakaóport, és egy evőkanállal összeforgattam az egészet.

3. Kapcsos, alul sütőpapírral kibélelt 26 centis formába öntöttem, és 180 fokos sütőben kb 20 perc alatt megsütöttem. Mielőtt kivesszük, tűpróba!

4. Félretettem hűlni.

A krém:

4 tojás sárgája
2 ek kukoricakeményítő
fél liter tej
15 dkg házi vaníliás cukor
8 lap zselatin
2,5 dl sűrű görög joghurt
4 dl habtejszín
30-35 dkg eper

Először egy vaníliás cukrászkrémet főztem, a'la Limara, ez hasonló, mint az angolkrém, csak van benne keményítő.

1. A tojások sárgáját a cukorra fehérre kevertem, amikor ez megvolt, hozzákavartam a 2 ek keményítőt is.

2. A tejet felforrósítottam.

3. A forró tejet nagyon vékony sugárban elkezdtem beleönteni a tojásos kulimászba, közben folyamatosan ment a robotgép. Nagyjából a fele mennyiségű tejet dolgoztam így bele.

4. A tejes-tojásos cuccot visszaöntöttem a lábosban lévő, maradék tejhez, és kézi habverővel folyamatosan kevergetve, nagyon kicsi lángon besűrítettem.

5.  Még forrón belekevertem a zselatinlapokat, alaposan elkevertem, és félretettem hűlni. Hűlés közben is jó párszor alaposan átkevertem.

6. Ha már hideg, jöhet a krém többi része. Belekevertem a 2,5 dl sűrű görög joghurtot, a szétturmixolt epret, és 4 dl keményre vert tejszínhabot. (A tejszín legyen tényleg nagyon hideg, egy fél nap a hűtőben plusz egy óra a fagyasztóban felverés előtt nálam garantált siker.)

7. Visszatettem a hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen.

8. A piskótát lapjában kettévágtam, azt, ami a sülés közben felül volt, a tortaforma aljába tettem. Ráhalmoztam az epres-joghurtos habot, és betettem a hűtőbe, éjszakára. A maradék fél piskótát átlátszó fóliába bugyolálva a hideg sütőbe rejtettem, nehogy megtalálják a gyerekek.

Másnap reggel:

Reggel rátettem a másik fele piskótát, és megcsináltam rá a mázat, azán később, tálalás előtt a díszítést. A kész torta jóval magasabb lesz, mint a normális kapcsos forma, erre érdemes lélekben felkészülni -  szállítani például valószínűleg nem lenne egyszerű.

Tetejére:

8-10 dkg 75 százalékos étcsoki
4 ek tejszín

díszítésnek:

25 dkg eper
néhány ágacska friss menta/citromfű,

1. A mázhoz a mikróban összeolvasztottam a csokit a tejszínnel. Ehhez alacsony fokozatra tettem be, és 20 másodpercenként átkevertem. Amikor a csoki már majdnem felolvadt, már csak kevergettem.

2. Ráöntöttem a tortára, és a kanállal körbesimítottam.

3. A hűtőbe tettem dermedni, tálalás előtt tettem rá az epret és a citromfüveket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.