Csak a hülye főz egy hétre előre

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Viszont kipróbáltuk: ha okosan vásárolunk, és terv szerint ebédelünk egész héten, rengeteget spórolunk. És fogytunk, és szebb lett a bőrünk is.

Sok nő a mai napig érzi úgy, hogy a munka mellett kötelessége a család meleg ételéről is gondoskodnia, és ha kell, egész hétvégén főz, hogy tele legyen egy hétre elegendő kajával a fagyasztó. Ezt a rutint mi nem támogatjuk, viszont kipróbáltuk, hogy van-e értelme egy hétre előre vásárolni, tervezni, és amit lehet, előkészíteni. Tehát tulajdonképpen háziasszony ésszel gondolkodni. Van, de még mennyire.

A terv

A terv az volt, hogy nagyon okosan vásárolunk, eltervezzük, hogy nagyjából milyen ebédet viszünk magunkkal a héten, kitaláljuk, mit lehet többféleképpen felhasználni, kvázi egymásra építettük a menüt, mint az egyszeri vendéglátós. Azt is megnéztük, hogy a gyűlöletesen tüchtig bloggeranyukák milyen praktikákra esküsznek, és előre nevettünk néhány Pinteresten osztott tuti tippen – sajnos ezek egy kivételével igaznak bizonyultak.

Az is fontos volt, hogy tápértékkel bíró ételeket vigyünk magunkkal ebédre, legyen valami egészséges snack is (mi turmixokat készítettünk) és némi zöldség is jusson az étel mellé, hogy ne kelljen délután a kisboltba szaladni gumicukorért. Fontos elhatározás volt, hogy mindezt úgy valósítsuk meg, hogy a vasárnapi 2-3 óra konyhai munkán kívül napi 10-15 percnél többet ne kelljen foglalkoznunk a másnapi, nagyjából előkészített étel elkészítésével.

Az az igazság, hogy péntekre nagyjából kifulladt a mutatvány. Viszont negyedannyi étel és élelmiszer került a kukába, mint máskor, ami jót tesz a lelkiismeretnek és a pénztárcának is, ráadásul nem csak ebédre volt elég minden, így a reggelihez és a vacsorához csak tejet, kenyeret, viszonylag olcsó apróságokat kellett venni. Összesen háromszor ugrottunk be valamiért a boltba.

Tanulság van bőven

  • Eddig hülye módjára, terv nélkül vásároltunk. Ilyen kevés ételt és élelmiszert még sosem dobtunk ki.
  • Nem vettünk és nem rendeltünk készételt, mert nem volt rá okunk, olyan sok kvázi félkész étel volt a hűtőben.
  • Ennyi zöldséget és gyümölcsöt sosem fogyasztunk egy átlagos héten.
  • Fogytunk és jobb lett a bőrünk, pedig egy percet sem éheztünk.
  • Számításaink szerint sokezer forintot spóroltunk.

Ha kíváncsi, hogyan készültek az ételek, kattintson ide!

A bevásárlólista

Rutin híján természetesen nem sikerült elsőre tökéletesen a vásárlás, viszont tapasztalataink alapján a listát korrigáltuk, és azt osztjuk meg önökkel. Mi a Tescóban és a Lidlben vásároltunk, az árakat a hiperek nyugtái alapján írtuk. Azokat a termékeket, melyek nem csak egy hétre elegendők, csillaggal jelöltük.

Előre csomagolt Ruccola saláta 100 gramm 349 Ft
Fejessaláta 1 db 79 Ft
Magyar fürtösparadicsom (kiskosár, 60 dkg) 377 Ft
*Kiwi 1 kg 449 Ft
Eper 500 gramm 399 Ft
*Citrom 500 gramm 229 Ft
*Lilahagyma 500 gramm 189 Ft
Koktélparadicsom 250 gramm 379 Ft
Kígyóuborka 1 db 278 Ft
Karalábé 1 db 179 Ft
Gránátalma 1 db 399 Ft
Gyorsfagyasztott ribiszke 1 csomag 365 Ft
Hónapos retek 1 csomag 169 Ft

Paprikás juhtúró 359 Ft
Szarvasi ricotta 250 gramm 229 Ft
Kefír 330 gramm 169 Ft
Fetasajt 200 gramm 449 Ft
Arab lepény (ezt mi is elkészíthetjük) 200 gramm 449 Ft
Vaj (nem margarin) 250 gramm 599 Ft
Abonett kukoricás (1 csomag) 289 Ft
10 db friss tojás 439 Ft
Friss csirkemellfilé 90 dkg 1526 Ft

Amit nem vettünk, és általában van otthon mindenkinél: Liszt, cukor, fűszerek, vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyem, lekvár, olívaolaj

Amire az alapanyagokon kívül szükségünk lesz

Ha nincs otthon elég frissentartó doboz, be kell szerezni. Tényleg jóval tovább áll el minden ezekben a dobozokban, és igen, a hűtőben is. Befőttesüveg is kell, olyan is, amiből inkább iszunk, ez a turmixok miatt lesz fontos (paradicsompürés üvegek kiválóak), illetve kell még uzsonnás táska/doboz, frissentartó fólia és szalvéta. Ezek nagyja egyszeri befektetés, és megtérül.

Az előkészítés

Ha önnek nincsen családja, barátai, vagy azok külföldön élnek, esetleg egyszerűen még ők sem szeretik önt eléggé egy szombat esti programhoz, intézze el a bevásárlást még aznap este. Ellenkező esetben vagy korán kel vasárnap, és akkor zavarja le, vagy belenyugszik, hogy délután háromig nincs vicces program.

Mi a korán kelést választottuk, így már 9 előtt elkezdhettük a meló nagyját. A napi saláta, napi köret elkészítése volt a menet első pontja, ami irdatlan mennyiségű zöldség és gyümölcs pucolását, felszeletelését jelenti. Meg egy csomó tojás megfőzését, ami akár egy hétig is eláll, és kb. mindenhez jó.

Saláta, köret

A tuti tippek között volt, hogy ha befőttesüvegbe tuszkoljuk a napi salátát, akkor az bizony egy hétig eláll. Ezt is kétkedve fogadtuk, pedig tényleg így volt. Az az ötlet viszont, hogy ha a dresszinget tesszük legalulra, és csak fogyasztás előtt rázzuk össze, minden jó lesz, nálunk sajna megbukott. Szerencsére kipróbáltuk úgy is, hogy külön dobozban tároltuk a dresszinget.

A saláták tényleg elálltak, ezen ámultunk még csütörtökön is. Ami még meglepőbb, hogy az előre megtiszított, felvágott zöldség is napokig friss marad dobozban, de retekkel és paradicsommal ne próbálkozzanak!

Köretnek, mivel a rizs nálunk nem nyerő, bulgurt választottunk, amiből salátát készítettünk, ami azért is jó ötlet, mert önmagában, pitával, hússal is jó, napokig lehet enni anélkül, hogy halálra unnánk az ízét. Ha kész a 4-5 üvegnyi saláta, jöhet a lepény és/vagy a tortilla.

Tortilla, lepény, kenyér

Az arab lepényt mi készen vettük, önöket is erre biztatjuk, mivel elég olcsó ahhoz, hogy ne vegyen el még több időt a szent vasárnapunkból. A tortillát viszont tényleg csak a hülyék és a nagyon elfoglaltak veszik készen. Van búza- és kukoricalisztes változata is, érdemes mindkettőt elkészíteni, de a búzalisztes egyszerűbb és gyorsabb, ráadásul simán lefagyasztható, ha muszáj.

A hús

Mi csirkét vettünk, és terv szerint haladtunk. Vasárnap sütöttük ki egy részét a hétfői burritohoz, kedden pedig csináltunk egy gyors párizsias csirkét. Mi nem vettünk több húst a héten, de ezt mindenki saját ízlése szerint alakítja, mi nem eszünk minden nap húst. Aki úgy érzi, vegyen szerdán csirkét vagy marhát, a saláták, köretek, és a tortilla vagy a lepény isteni burok lesz hozzá.

A turmixok

Lehet zöldségalapú is, ehhez mi nem voltunk elég bátrak, és bár Alec Baldwin és Kim Basinger csodaszép gyermeke is erre esküszik, mi inkább csak gyümölcsből készítettük. A nagy tanulság az, hogy ezt három napra simán elő lehet készíteni. Mindenki kedve szerint tolhatja a különböző gyümölcsöket a turmixba, a lényeg, hogy jó sűrű legyen, azt reggel csak fel kell önteni narancs- vagy szabadon választott lével (hősök frissen facsarttal tehetik ezt meg, mások előre vásárolt levekkel), jól összerázni, és meg is van a napi vitaminadag. Mi a kiwinél véreztünk el, sajnos nem volt kedvünk megpucolni.

Ezt ettük

A galériában néhány ételt talál, amit ezen a héten ettünk. Ezek a bevásárlólistán található dolgokból készültek, a legtöbb meló azzal volt hétközben, hogy sajtot reszeltünk. Ha részletesebben érdekli, mi volt a heti menü, és hogyan kell az ételeket elkészíteni, ide kattintva elolvashatja.

Galéria ikon

10

A hűtő vasárnap
Galéria: Ezt ettük egy hétig
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.