A zöldségek diadala: minestrone

Olvasási idő kb. 2 perc

Szép példája annak, hogyan lesz sok-sok zöldségből liszt meg rántás nélkül is tartalmas leves. Firenzei recept, tiszta forrásból.

Sokáig nem szerettem ezt az olasz levest, mert mindig csak a nagyon paradicsomos változattal találkoztam. A paradicsommal egyébként nincsen semmi bajom, sőt, de sem paradicsomlevesként, sem pedig paradicsomléként nem tudom fogyasztani. Sajnos ezeknek már a szagától is rosszul vagyok, tehát az általam Minestronénak gondolt levest is törölnöm kellett az étlapomról. Legalább is egy darabig.

Aztán egy olasz barátom felvilágosított, hogy a minestronét többféleképpen is el lehet készíteni, na és az sem mindegy, hogy Olaszország melyik részén eszi az ember. Van ahol paradicsomosabban készítik, van ahol egyáltalán nem tesznek bele paradicsomot. Ahogyan ez az ő családjában sem szokás.

Galéria ikon

8

Galéria: Minestrone leves
Fotó: Dívány

Firenzéből származik és ők például egyáltalán nem tesznek a levesbe friss paradicsomot, csak paradicsompürét. Ja, és abból is csak keveset, bónuszként viszont jól megpakolják parmezánnal. Eképpen történt, hogy az egyik kedvenc levesemmé avanzsált a minestrone.

A levest elkészíteni nagyon egyszerű, főleg akkor, ha nagyon szeret zöldséget aprítani, vagy van egy gyereke, aki ezt megteszi ön helyett némi zsebpénz ellenében. Ha egyik sem, akkor egy kicsit szívás, viszont ennyi zöldségből óriási adag leves lesz és addig eheti amíg meg nem unja.

Fontos, hogy a levest végig alacsony hőmérsékleten főzze, így biztosan tiszta és jó ízes lesz.

Hozzávalók

  • alaplé (vagy víz)
  • fél szár póréhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 szál sárgarépa
  • egész parmezán sajt (kimért)
  • 2 szál fehérrépa
  • 3 kis burgonya (tojás méretűek, vagy egy nagy)
  • 1 édesburgonya
  • 2 marék rizs
  • 3 marék zöldbab
  • 1 cukkini
  • 2 evőkanál natúr sűrített paradicsom
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 1 marék fehér szárazbab (beáztatva)
  • 2 zeller szár
  • frissen őrölt bors
  • 2 teáskanál kurkuma
  • 2 teáskanál szerecsendió
  • 1 evőkanál nádcukor
  • 3 csapott evőkanál kókuszzsír/olívaolaj
Az elkészítése roppant egyszerű, bárki meg tudja csinálni, csak a sorrendet kell követni.

Így kezdjen neki

1. A vöröshagymát aprítsa, a póréhagymát karikázza fel, és az olajon párolja üvegesre.

2. Adja hozzá a cukrot és karamellizálja meg a répákat, petrezselymet, rizst és a szárazbabot.

3. Fűszerezze meg a kurkumával, szerecsendióval és borssal. A sót egyelőre ne tegye bele!

4. Öntse fel az alaplével (vagy akár sima vízzel), tegye bele a parmezán véget (a héjat), és főzze 15-20 percig nagyon alacsony hőmérsékleten a levest.

5. Tegye bele a zöldbabot és a burgonyát.

Galéria ikon

8

Galéria: Minestrone leves
Fotó: Dívány

6. A végén jöhet a cukkini, zeller és az édesburgonya.

7. Amikor minden zöldség megpuhult, kevés lével keverje el a paradicsomot, tegye a leveshez, sózza ízlés szerint, zárja el a tűzhelyet, és lefedve hagyja rajta a lábast amíg kihűl.

8. Tálalásnál reszelt parmezánnal, friss petrezselyemmel és bazsalikommal tálalja. Ha kedveli a pirított zsemlekockát, azt is tehet bele.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.