Ami nélkül nem konyha a konyha
Tulajdonképpen főznél, de ha elolvasol egy receptet, a felét nem érted? Fogalmad sincs, mik azok a hozzávalók benne, hol lehet őket megvenni és mennyiért? Felmegy a vérnyomásod, ha meghallod, hogy „amennyit felvesz” és „a szokásos módon rántást készítünk”? A hűtőd tartalma két sör és egy doboz margarin? Te vagy a mi emberünk.
Maki Stevenson
Kés van nála, és tudja is használni
Most induló Alapkonyha rovatunkban a nulláról indulunk, és összerakunk egy olyan lexikont, aminek segítségével egy majom is elboldogul. Eszközök, vásárlás, fűszerek, technikák – mindent megmutatunk.
Sorozatunk első részében azt szedtük össze, milyen felszerelésre van szüksége annak, aki úgy döntött, bemerészkedik a konyhába végre.
Elsőre talán túlzásnak tűnik ennyire felkészülni, de aki próbált már kenőkéssel citromot hámozni, húskloffolóval koriandermagot porítani (és szöget beverni) vagy villával habot verni, az tudja, miről beszélek. A megfelelő cuccok hiánya szívás, ráadásul végtelenül időigényessé teszi a munkát. Vegyük tehát végig, mire van szüksége annak, aki főzni szeretne. Most senki ne érezze úgy, hogy egyben kell mindezt megvenni, ez csak egy lista, amihez lehet igazodni.
Egy kezdő, 1-2 személyes háztartásba nem szükséges rögtön több 20 literes lekvárfőző lábast beszerezni, néhány, jól megválasztott darab viszont feltétlenül szükséges. Az edényekre (és később a késekre is) igaz az, hogy a minőség meghálálja a befektetett pénzt.
Edények
Természetesen gyakorlatilag akármilyen edényben lehet főzni, én is évekig toltam filléres kínai lábosokkal, de a vékony aljú, könnyű edények sokszoros odafigyelést és kavargatást igényelnek, sokkal könnyebben leég bennük az étel (a tej, tejszín például mindig, hiába kavargattam), nem lehet őket magukra hagyni. A vastag aljú, masszív, nehéz edények drágábbak, de rengeteg kínlódástól kímélnek meg. A kiválasztására szánjatok időt, emelgessétek meg mindenhol az utatokba kerülő edényeket (boltokban, barátoknál), kérjetek véleményeket, és vegyétek meg a legjobbat, amit a pénztárcátok megenged, higgyétek el, ez nem kidobott pénz. A minimumnál több edény (és kés) nyilván kényelmesebb.
És akkor lássuk, 2 személyre mire van minimum szükség:
- 1 db 1 literes (mártásos) láboska fedővel
1 db 2 literes lábos fedővel
1 db 5 literes lábos fedővel
1 kisebb serpenyő
1 nagyobb serpenyő, magasabb oldalú, fedővel.
1 kis tepsi (20x30)
1 közepes tepsi (30x40)
Sütő saját tepsije
1 nagyobb fedeles jénai
Kések
A jó minőségű, éles kés gyorsítja a munkát. Aki nem hiszi, kérjen meg egy hentest, hogy kockázza fel azt a kilós darab combot, két perc alatt kész lesz az, amit otthon húsz percig trancsíroznátok. Az éles kés kevésbé balesetveszélyes, mert soha nem kell erővel nyomni, vagyis nem fog megszaladni, és a kezedben kikötni (feladat: paradicsom karikázásának elképzelése éles és életlen késsel). Ráadásul, az éles késsel kockázott hagymától sokkal kevésbé folyik ki a szemed is.
Rossz hír az, hogy a jó kést nem elég megvenni, karban is kell tartani. Rendszeres élezés vagy éleztetés nélkül idővel a legjobb kés is eltompul, és akkor megint sírni fogunk a hagymától, satöbbi.
Hogy melyik a jó kés, arról a végtelenségig tudnak vitatkozni a hozzáértők, itt is segít, ha kipróbálsz néhányat jártadban-keltedben, aztán megveszed a legjobbat, amit megengedhetsz magadnak.
A minimum készlet (a több kényelmesebb):
- 1 kis zöldségpucoló kés
1 nagy szakácskés
1 kenyérvágó kés
Különféle eszközök, úgynevezett csetreszek
Hiányukban szívni fogsz...
- Vágódeszka 1 kisebb és 1 nagyobb
1 db kézi habverő
1 mozsár+törő vagy kávédaráló vagy aprító
Fa és/vagy szilikon kanalak, lapátok
Fémcsipesz
Reszelő
Mandolin (A lábakon álló fekete az a képeken. Szeletelésre van)
Egy jó masszív hámozó (krumplihoz, répához, zellerhez, stb)
Fokhagymanyomó
Néhány egymásba pakolható, fém vagy üveg keverőtál (salátástálnak is jó)
Szűrő
Konyharuhák és fogókesztyű - UPDATE (kösz a kommentelőknek, mindhárom hiányában kínlódtam már)
Krumplinyomó
Bor- és konzervnyitó
Gépek
A konyhai gépek száma gyakorlatilag végtelen: kenyérpirító, szendvicssütő, turmixgép, gyümölcscentrifuga, robotgép, kávéfőző, kávédaráló, kenyérsütő, szódagép, tejhabosító, tojásfőző, sterilizáló, aprító, daráló, fritőz, fagyikészítő, vákumozó, szuvidáló, és még.
Egy nagyobb vagyont elkölthetünk ezekre, de ennek végképp nem érdemes ész nélkül nekiesni. Egy rakás olyan van, amit megveszünk/megkapunk, használunk háromszor, aztán évekig porosodik majd valahol. Ráadásul egy nagy részük könnyedén kiváltható.
A kenyeret szükség esetén (grillezős) sütőben vagy serpenyőben is meg lehet pirítani, a tojás tök jól megfő egy lábas vízben, sterilizálni vízben vagy mikróban is lehet, kenyeret sütőben is lehet sütni, és így tovább. Szóval a gépbeszerzéssel ráérünk.
Ami szerintem létfontosságú, és egyik sem vészesen drága:
- Mérleg (digitális kényelmesebb)
Botmixer (ez legyen minél jobb), legyen neki edénye
Vízforraló
Kétkaros robothabverő
És egy nagyobb falat, ami óriási segítség, ha van, de elég sokba kerül, így nem feltétlenül főzőpályafutása elején szerzi be az ember: Egy komolyabb robotgép. Ez habot ver, tésztát dagaszt, aprít (gyakorlatilag bármit bármekkorára máktól a káposztán át a főtt krumpliig), turmixol, reszel, szeletel, gyalul, passzíroz, centrifugál és levet facsar.
Érdemes a beszerzés előtt nagyon alaposan utánanézni, mert a nagyobb teljesítmény (több watt:) sajnos önmagában még nem garancia semmire. Van olyan (nagyon sokba kerülő) 400 wattos gép, amelyik simán lever egy középkategóriás ezer wattosat. A robotgép rengeteg időt takarít meg: egy fej káposzta legyalulása elő- és elpakolással, tisztítással együtt kábé 6 perc (ebből a káposzta 30 másodperc). Aki próbált már meg különféle kézi eszközökkel káposztát gyalulni (szintidőm 40 perc, mínusz három ujj, patakokban folyó izzadtság), az tudja, hogy ez mit jelent.
Nyilván kihagytam egy csomó létfontosságú dolgot, további musthave itemek kommentben jöjjenek.
A sorozat következő részében arról lesz szó, hogyan tudunk úgy vásárolni, hogy egy-két hétre megoldjuk a kérdést, és csak minimális beszerzésekre legyen szükség napi szinten, ráadásul az is cél, hogy ne rohadjon ránk a megvett cuccok fele. Még eggyel később pedig arról lesz szó, mi mindent főzhetünk akkor, ha megvannak a cuccaink és az induló készletünk.
További Alapkonyha cikkek itt vannak.
Alapkonyha wiki
Az Alapkonyha mentora a Makifood Főzőiskola. Szerzőink az iskola munkatársai, gasztrobloggerek, újságírók. Maki Stevenson japán származású szakács Budapesten él magyar férjével és kisfiukkal. Az étel iránti rajongást és alázatot édesanyjától hozta, szakmai képesítését New Yorkban szerezte. Vallja, hogy az vagy, amit megeszel. Jól beszél magyarul, és remek oldalast süt.- Címkék:
- alapkonyha,
- gasztro,
- konyha,
- recept


KOMMENTEK
2012.02.01 16:18:32hegyilany
Citromfacsaró kimaradt.
Jó még a borsdaráló, bár nem mustbe.
2012.02.01 16:19:56lewega
Örülök ennek a sorozatnak, jó pap is holtig tanul!
2012.02.01 18:19:43Momina
Lyukacsos szűrőkanál, késélező, krumplinyomó vagy nyeles krumplitörő szerintem musthave. Mandolin és fémcsipesz nélkül szerintem el lehet lenni, nekem például nincs, pedig 17 éve főzök. De ebben is ízlése válogatja. Nemrég kiakadtam, mert egy férfi(!) ismerősöm azt mondta válása miatti új lakásba költözése kapcsán, hogy salátacentrifuga és elektromos bornyitó nélkül nem költözik sehová, az az első kettő, aminek lenni kell egy konyhában. Részemről a salátát tiszta törlőbe kötve, a fejem fölött forgatva szárítom :)
2012.02.01 18:38:59Rabyn
A tésztaszedő kanál sem rossz dolog, ha az ember sok makarónit főz.
Illetve én még a Wokomat szeretem nagyon. Sokkal könnyebb benne elkészíteni egy csomó mindent, mint a sima serpenyőben.
2012.02.01 18:40:37onereset
fokhagymanyomó szerintem felesleges, és meg tisztitani is nehezebb. nekem jobban bevált, hogy egy nagyobb (szakács) kés élével megroppantom, majd apróra vágom. illóolajok is jobban bennemaradnak, és még extra mosogatniva sincs
2012.02.01 18:42:08onereset
@onereset: akarom mondani, a kés lapjával roppantom meg
2012.02.01 18:44:04Rézfánfütyülő fűzangyal
Lehet, hogy tévedek, de Békésből származott nagyanyám, mosogatásra váró szennyes edényeket hívta csetresnek.
2012.02.01 18:45:11nadiposzata
ja igen, az egyszerű városi bodzaszörpös lekvár eltevős paradicsomlé készitésjez kell azért egy 10 lityós fazek
2012.02.01 18:45:42Rézfánfütyülő fűzangyal
Nos, nem tévedtem:
[link]
2012.02.01 18:47:04KaticaBogár
mérlegből nekünk a digitális babamérleg vált be a legjobban - amikor a gyerek már nem használta, levettem a plusz tálat, így most van egy elég nagy, 20 kg-ig dkg-onként mérő, tárázható mérlegem (a konyhai mérlegek nekem kicsik, és csak 5 kg-ig mérnek, amikor befőzés van, nekem a 10 literes lekváros fazéknak is rá kell férnie)
2012.02.01 18:59:07Rézfánfütyülő fűzangyal
Bocs, hogy triplázok, de késekhez is lenne megjegyzésem. A recés élű kenyérvágó kés csak morzsakészítésre jó. Egy jó éles szakácskés (olyan, mint nő kezében a képen) a legpuhább kenyeret is hibátlanul vágja.
Viszont egy ilyen jószágot gyilkosság késélezővel élezni. Ehhez fenőkő, vagy acél kell, de helyette egy máztalan alsó peremű kistányér, bögre vagy bármilyen máztalan sík cserépfelület is kiválóan megteszi, ha elég laposan tartjuk a kést!
2012.02.01 19:12:42odamondó
Nekem ez a fokhagymanyomóm:
[link]
fokhagymát lerakod vágódeszkára és a recés kést huzogatod a tetején. kis gyakorlással pillanatok alatt lehet reszelni fokhagymát :) mellesleg a nyomónak a tisztítása mindig kikészített.
2012.02.01 19:19:40tlantos
Evtizedek ota van elektromos kenyerszeletelo gepunk. A legkenyelmesebb :)
Ezen kivul kell egy jo husdaralo (praktikusan elektromos, 1000W folott, es a lenyegi reszek fembol legyenek).
Most vettem egy hintakest a hozza valo ives deszkaval, fuszerapritasban verhetetlen.
Es bar nem fozes, de a mosogatogep is nagy segitseg.
A kes meg jo nagy, merev penges legyen.
2012.02.01 19:19:47Matheo
Részemről a konyhamérleg és a masszív krumplinyomó elengedhetetlen az itt felsoroltakon kívül... De nagyon jól összeszedték az alapokat, a káposztával azonban gyalun csak férfiember szintideje számít (nálam kevesebb mint fél óra egy emberi fejnél nagyobb egyed esetében)! :)
2012.02.01 19:20:49tlantos
ja, paradicsomvagashoz (parom szerint gyakorlatilag mindenhez :)
egy PARADICSOMKES meg nagyon fontos.
2012.02.01 19:43:45+++
"A megfelelő cuccok hiánya szívás..."
"szívni fogsz..."pfffffffffffffffff
Igénytelen megfogalmazás.
2012.02.01 19:56:58myke6969
Edényben vas, acél és réz a jó!
A tűzhely is nagyon fontos, brutál gáz vagy indukciós legyen.
Mandolinból csak a nagykonyhainak van értelme.
Jól összeszedtétek, kíváncsian várom a folytatást.
2012.02.01 20:03:55Plumper_
LED-irányfényes, elektromos borsdaráló!:-D
legjobbak a sok tízezer Ft-ba kerülő, hegynyi robotgép-kombinációk, amik maximum nászajándékba jók, de aztán soha többé.
2012.02.02 08:37:38dayaxx
Ez azért függ az étkezési és főzési szokásoktól.Gépek közül nekem először kávéfőzőm volt, utána kenyér pirítom, mivel ezekre napi szinten van szükségem. Hámozóm még sosem volt, mert minden ilyet késsel csinálok, ahogy nincs kézi habverőm, se robotgépem, mert van egy olyan botmixerem, aminek van habverő feje.
Sokféleképpen le lehet fedni a minimumot, csak mindenkinek más a minimum...
2012.02.02 08:42:00Gukker
@Rézfánfütyülő fűzangyal: "Egy jó éles szakácskés (olyan, mint nő kezében a képen)" Na az pont nem szakácskés :)
Japán zöldségaprító kés.
Nekem pl. a vízforraló teljesen felesleges. Csak a helyet foglalja. Nem nagyok kell ekkora mennyiségű vizet forralnom, ha mégis, üveg mérőedényben be a mikróba.
Fokhagymanyomót sem használok. Amint egy kicsit szívósabb a fokhagyma, használhatatlan lesz. Hármat is széttörtem.
Borsdaráló, szerecsendió daráló van :)
Wok musthave
Négyoldalú reszelő musthave.
Teflonos sütőlap musthave sokkal jobb, mint a szilikon.
Legalább két jó vágódeszka. Lehetőleg gumifa vagy akác. Egy a húsnak, egy minden másnak.
2012.02.02 09:56:08Prof. akiazsiráfotszePhD.
a fémcsipesz nemtom mire jó a konyhába....
a fokhagymanyomó meg a leginkább félreértett konyhai eszköz. mindenki megpucolja a gerezdeket, pedig hülyeség. héjastól kell beledobni, összenyomni, eredmény ugyanaz.
2012.02.02 10:26:49hantaboly
Hé leánykák!!!
Hol marad a konzerv nyitó? Vész esetén gyors vacsora. Kenyérszelőnek valóban nem ideális a recés kés, sőt véleményem szerint száműzni kéne a konyhából! ZIL laprugóból kovácsolással előállított maszek késeim vannak fanyéllel, vizet sose látnak, csak törölve vannak és acélon fenve! A vágódeszka legyen masszív, kloffolni is lehessen rajta.
Kemény fa legyen, tölgy, akác bükk és hasonló.
2012.02.02 10:37:30Minnie-manó
van pár dolog, ami nekem nincs és nemis hiányzik:
vízforraló,
4oldalú reszelő,
fokhagyanyomó,
mozsár,
wok,
mandolin - ezt sajnos nem tudom, hogy mi lehet
viszont van konzervnyitóm, egy sima botmixerem, tál nélkül, egy kenyérpirítóm és egy legolcsóbb kétkaros Mou... robotgéb, ami csak keverni tud.
volt elektromos kapszulás kávéfőzőm, de nem főz jó kávét és csak foglalja a helyet a picike pulton.
Ja, meg van egy kenyérsütőgépem, az rejtély, miért maradt még a pulton, mindig körbetakarítom, de kézzel dagasztok és sütőben sütök - totál felesleges.
Más el sem férne, mert irtó picike a konyhám - ez a második, egyben utolsó is:-)
Semmi speckó késem nincs, e nevüket sem tudom, azt tudom, mit mire szoktam használni.
Úgy látom, nagyon prosztó módon adom ezt elő:-)
2012.02.02 10:46:22hegyilany
Hantaboly: svájcibicska = konzervnyitó + dugóhúzó + sörnyitó (bár utóbbira a kanál is tökéletesen megteszi :)) )
2012.02.02 10:53:21Perverz Matyesz
fűzangyal:
A csetresZ az mifelénk evőeszköz, porcelánok, ... mindenféle apró zörgős cucc ami konyhával kapcsolatos.
Z nélkül meg az amit te mondasz, bár ezt csak 1 éve tudom, és nem is biztos, hogy az egész országban így van, de a jász - kun ismerősök így használják.
2012.02.02 10:55:27Perverz Matyesz
@Rézfánfütyülő fűzangyal
Megnéztem a te linkeden is:
"
Egyes vidékeken apró kacatokat, nem mindennapi használatban lévő apró tárgyakat jelent.
"
2012.02.02 11:54:19BariKarika
nyeles reszelovel siman lehet a sajtot,fokhagymat, szerecsendiot reszelni...az egyik leghasznosabb cucc, hamozobol meg a ''vizszintes'' allasu a legkenyelmesebb ( nem kell belole puccosat venni, nekem egy 2 euros fem van, tokeletes)
[link]
2012.02.02 12:58:18Rézfánfütyülő fűzangyal
tlantos: no igen, a húsdaráló! De csak az extruderes (csigás). Az őrlőfejes, kalapácsos aprítógép a húst csak péppé veri. Nem lehet belőle fasírtot készíteni.
2012.02.03 22:18:35bozs
Nagyon jó az összeállítás. Megnyugodtam. Minden megvan. :) Kivéve a komolyabb robotgép, amire viszont már nagyon fáj a fogam 12 év háztartás-vezetés után. Hátha meghallja valaki, és meglep vele...
Tényleg, Ti milyen márkát ajánlotok közepes árkategóriában? Előre is köszi a segítséget!
2012.02.04 19:24:53vasdoki
Egy kezdőnek kötelező, a profiknak alapvető felszerelés egy víztisztító! Már egy aktívszenes szűrő is sokat javít az ételek ízén, színén, illatán, mivel kiveszi a vízből a szag és íz rontó szerves anyagokat, és a színeket, tápanyagokat roncsoló klórt. Jó minőségű szűrőt kell választani, a gyenge minőségű többet árt, mint használ!
A fordított ozmózis víztisztítók vize még tovább javítják az ételek minőségét a kiváló oldóképességű vizükkel. Habár egy desztillált vízhez képest nagyon komoly ásványi só maradék van bennük, azért a csapvízhez képest kb. húszszoros oldóképességgel rendelkeznek, vagyis egy leveshez használt víz ennyivel több tápanyagok, íz anyagot tud kioldani a fűszerekből, alapanyagokból. Még egy egyszerű tésztán is érezhető, hogy a főzővíz sózásához himalájai, tengeri, vagy sima konyhasót használtunk. Az meg hab a tortán, hogy kevesebb só, fűszer is ízletessé tudja tenni ételeinket. A forró italok, mint a teák, kávé, meg a teaházak, kávézók italainak minőségét is eléri, ha teljesen tiszta vízből készülnek. Ezeknél a víztisztítóknál még fontosabb a vízminőség, mint az aktívszenes szűrőknél, pont a jó oldóképességüknél fogva. Ha nem figyelünk erre, kapunk egy műanyag ízű, kesernyés vizet, mert oldja a rossz minőségű műanyagokat is a víz. Pedig nem sokkal drágábbak a minőségi víztisztítók sem, ha nem ragaszkodunk a legmagasabb felszereltséghez.
[link]