Ha nem cselekszünk, eltűnünk a bolygóról

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olcsó, rossz minőségű élelmiszert vesznek az emberek, és inkább költenek mobiltelefonra, mint az egészségükre - mondta interjúnkban Jean-Paul Jaud, a Vigyázat ehető! - a francia bioforradalom című dokumentumfilm rendezője. Jaud szerint az életmódunkkal az emberiség létét is kockáztatjuk.


Európában évente 100 000 gyerek hal meg környezeti tényezők által okozott betegségekben. A rákos megbetegedések 70%-a valamilyen módon a környezethez kapcsolható: 30%-ban a környezetszennyezéshez, 40%-ban pedig az élelmiszerekhez. Egy francia község, Barjac polgármestere úgy döntött, hogy az iskolai étkezdét bio-kantinná alakítja. A gyerekek ma már a saját maguk által termelt brokkolit és salátát eszik ebédre az iskolában. Mától mindenki megismerheti a részleteket a
Vigyázat ehető! - a francia bioforradalom
című dokumentumfilmből.

A filmben megszólaló gyerekek, szülők, tanárok, orvosok, újságírók, gazdálkodók, képviselők, tudósok meglepően nyíltan beszélnek tapasztalataikról, aggodalmaikról és felháborodásukról. Amikor megnéztem a filmet, három szót írtam fel magamnak: megrázó, szívderítő, informatív. A dokumentumfilm premierje előtt Jean-Paul Jaud rendezővel beszélgettem.

– A vetítés végére megéheztem, és azon gondolkoztam, mit is ehetnék...

– Ugye emlékszik François Mitterrand elnökre? Újságíró lánya, Mazarine Pingeot is megnézte a filmet, s a moziból kifelé jövet az első dolog, amit mondott, az volt, hogy rögtön keres egy bio boltot. Ez a film hatalma.

– Miért az étkezési szokások megváltoztatásáról készített filmet?

– A helyzet sürgőssége miatt. Megdöbbentő bolygónk állapota, ahogy a gyerekeinkre fogjuk hagyni. Gyakorlatilag minden nap szennyezzük olyan szinten, ahogy még soha egyetlen generáció sem tette. Feltenném a kérdést, hogy van-e még a Földön egy másik faj, amelyik ilyen tudatosan mérgezi saját utódjait? Ráadásul úgy, hogy mindezzel tisztában vagyunk.

– Könnyen talált támogatókat a film elkészítéséhez?

– Igen, szerencsére sokan támogatták, de a két legfontosabb személy Jean-Louis Borloo környezetvédelmi miniszter, és Nicolas Hulot, a TF1 francia televízió ökológiailag legelkötelezettebb szakembere volt.

– És kinek állt érdekében, hogy akadályozza?

– Amikor a filmet bemutatták, gyakorlatilag a teljes agro-élelmiszeripari lobbi támadta. Meg persze a vegyszergyártók is.

– A 2008-as bemutató óta tapasztalt bármilyen változást a bioélelmiszerek megítéléséről?

– Nem is kicsit. A korábbi évekhez képest 15%-kal nőtt a kereslet a bioélelmiszerek iránt. Politikusok és újságírók egyaránt elkezdtek gyermekeink jövőjéről beszélni. Eddig ezt a kifejezést nem nagyon lehetett tőlük hallani.

– A film nyomán jött létre hasonló ökológiai kezdeményezés, mint amit bemutattak?

– Szinte mindennap kapok újabb híreket olyan községekről és iskolákról, amelyek a Barjac-i példát követik, vagyis elkezdték megváltoztatni az étkezési szokásokat.

– Ön szerint nagyvárosban meg lehet valósítani a bioélelmiszerek helyi termelését?

– Természetesen. Párizs nagyon sok kerületében a helyi polgármesterek a változást szorgalmazzák. Sok iskolában a gyermekétkeztetés áttért a bioétrendre. Felmerül a kérdés, hogy ez anyagi következményekkel jár, de a vezetők megértették azt, hogy gyermekeink egészsége nem mérhető pénzben. Át kell alakítani a gondolkodásunkat. Az utóbbi húsz évben a francia család élelemre fordított költségvetése 50%-kal csökkent. Ezt egyáltalán nem találom elfogadhatónak. Mi történik? Olcsó, rossz minőségű, felesleges adalékanyagokkal dúsított élelmiszert vesznek az emberek, és inkább költenek mobiltelefonra vagy egy új számítógépre, mint egészséges táplálkozásra. Az anyagi fogyasztás rabjaivá váltunk. Pedig már Hippokratész, az orvostudomány megalapítója is megmondta, hogy „gyógyulásotokat a táplálékaitokban keressétek!"
A film egyik szereplője is ezzel érvelt, hogy rövid távon ugyan drágábbak a bioélemiszerek, viszont hosszútávon kevesebbet költünk gyógyszerekre és egészségügyi szolgáltatásokra.
Sőt, olcsó élelmiszerből többletet vásárolunk, s pazaroljuk azokat a forrásokat, amelyeket az egészségünk megőrzésére költhetnénk. Ezért van szükség szemléletváltásra.

– A film egy egész évet bemutat, és nem kevés drámai pillanatot. Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, inkább feladja, nem folytatja a munkát?

– Nem, egyáltalán. Minél több idő telt el a forgatással, annál érdekesebb képeket tudtunk rögzíteni. Miért? Mert a szereplők, a gyerekek, a szülők, a tanárok egyre jobban feledkeztek meg a stáb, a kamera és a technikai eszközök jelenlétéről. Egyre természetesebben viselkedtek. Mi pedig a hétköznapjaik részévé válhattunk.

– Járt már Magyarországon helyi élelmiszerboltban?

– Sajnos most vagyok itt először, de a globalizáció hatása miatt gondolom itt ugyanazokat a termékeket találnám meg, mint Franciaországban. Pedig tudom, hogy hazámhoz hasonlóan Magyarországgal is bőkezűen bánt a természet, sok kiváló gyümölcs és zöldség terem meg itt. Felmerül tehát a kérdés, hogy a korszerűbb, egészségesebb és fenntartható biotermelés helyett miért engedünk teret a nagyipari mezőgazdaságnak?

– A film magyar alcíme: a francia bioforradalom. Honnan indul ez a forradalom?

– Mint minden forradalmat, ezt is a kisebbségek kezdeményezik. Fontos, hogy minél előbb lépjünk a tettek mezejére.

– Mi legyen a jelmondat?

– Őrizzük meg a biodiverzitást!

Fotó: Kováts Dániel

Aktuális felvetés, idén van a biológiai sokféleség nemzetközi éve. Ha nem cselekszünk hamar, el fogunk tűnni a bolygóról.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="344" width="425"><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/WHSJGxF7rys&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="344" src="http://www.youtube.com/v/WHSJGxF7rys&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" type="application/x-shockwave-flash" width="425"/></object>

Ígérték, 2010-ben vége a pusztulásnak


Már a szőlő is veszélyes gyümölcs


Tóth Zsuzsa
Tóth Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.