Ahol még elfolyik…

energiatakarekos_izzoMegoldottuk a takarékos hűtést és fűtést, nem pazarlunk akkor sem, amikor főzünk és mosunk, de még így is elfolyik ez-az. Néhány száz liter víz a csöpögő csapból, az energia kilenctizede a hagyományos izzóból. Tippek és trükkök az energiatakarékos háztartáshoz – harmadik, befejező rész.

Bár háztartási energiaköltségeink talán húsz százalékát sem teszi ki a világítás és
a víz díja, kis odafigyeléssel itt is jelentősen spórolhatunk. Ráadásul itt nincs is szükség olyan nagy beruházásra, mint, mondjuk, a fűtés racionalizálásához.

Világos, hogy mennyiért világos?

A hagyományos izzók nem felelnek meg a korszerű energiagazdálkodás követelményeinek, ugyanis energiájuk kilenctizedét hő, egytizedét fény alakjában adják le. A halogénlámpák sem sokkal takarékosabbak.

A neoncsövek kevesebb áramot fogyasztanak, élettartamuk hosszabb. A kompakt fénycsövek használatával viszont hatod-nyolcadannyi fogyasztás érhető el, és sok éven keresztül szolgálnak. Azokban a helyiségekben érdemes alkalmazni ezeket, ahol több órán keresztül égetjük a villanyt, mert a gyakori le- és felkapcsolgatás jelentős mértékben csökkenti élettartamukat.

Néhány praktikus tanács:

Helyi világítást alkalmazzunk, ez takarékosabb, mint a központi fényforrás.

Az égőket tartsuk tisztán, mert a rájuk rakódott porréteg hatására a felére csökken a világítás hatékonysága.

Érdemes világos színűre festeni a falakat, mert a sötét falfelületekkel ellentétben ezek a fény közel nyolcvan százalékát visszaverik.

A víztakarékosság jegyében

Lássuk be, pazarlásra nemcsak a fűtéssel és a világítással kapcsolatban vagyunk hajlamosak, a vízhasználatunk is sokszorosa annak, amire ténylegesen szükségünk lenne. Értékes ivóvizet használunk el öntözésre, vécéöblítésre, autómosásra – hogy csak néhányat említsünk.

A víztakarékosság jegyében érdemes üzembe helyezni egy tartályt, amelyben felfoghatjuk az esővizet (már ha házunk van, vagy legalább egy terasz).

Ügyeljünk arra, hogy a csapok ne csöpögjenek. Egy csöpögő csapból ugyanis rengeteg víz folyhat el – havonta akár száz liternél is több!

A kádban való fürdés háromszor annyi vizet igényel, mint a rövid ideig tartó zuhanyozás, utóbbi lehetőséggel éljünk gyakrabban. Régi zuhanyrózsánkat cseréljük víztakarékosra, így harminc százalékkal csökkenthetjük melegvíz-fogyasztásunkat.

 

Cikkeink a témában:

Energiaspóroló otthon

Zöld háztartási gépek

Mosás, 2. – (környezet)kímélő mosás

Mosás, 1. – hatékonyan, de kártékonyan

 

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra