Szépvilág – A hajfestés tíz alaphibája

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Együttműködésben a Szépvilág magazinnal.

Gyakorlat teszi a mestert, de esetenként a gyakorlat rossz beidegződésen, téves anyagismereten alapszik – mondta Fátrai Krisztina mester- és oktatófodrász. A szakember a hajfestés típushibáinak felsorolásakor elméletben levezetett egy technikailag rossz festést és szőkítést, majd csatoltuk is a helyes megoldási metódust, hogy az alapokkal ne legyen több gond. 

1. Elmarad a bőrpróba

Első alkalommal a hajfestésre nagyobb körültekintéssel kell felkészülni, mint az utánfestésre. A bőrpróbát már 24 órával korábban végezzük el, mint a hajfestést, így időben kiderül, az illető allergiás-e a festékre. Ha igen, akkor egy másik, nem allergizáló terméket kell alkalmaznom.  

2. Nem figyelnek a hajhosszra

A hajhossztól függ a festés menete. Hosszú hajra nem tehetem fel az anyagot tövétől a végéig, mert akkor különböző árnyalatokat érhetek el a hajtőnél és a hajvégeknél. Általában a hajfestést a hajtőnél kezdik a fodrászok, csakhogy ott a fejbőr melegének hatására az anyag még reakcióképesebb, ezáltal a szín is sokkal teltebb lesz, ezért 10 cm-nél hosszabb haj esetében először a hajvéget kell kennem, majd a haj tövét, így kaphatok csak egyszínű hajat. 

3. A lenövés hibás festése

Gyakori, hogy a vendég csupán a lenövése utánfestésére jön, mégis teljes festéssel és különböző árnyalatú hajjal távozik. Tegyük fel, hogy a hajvég nem kopott, csak tőfestésre lenne szükség, a hajvégekre esetleg színezés, mégis, ha a tőre kent festéket húsz perc után ráhúzzuk minden esetben a hajvégre, különböző árnyalatú hajat kaphatunk. A régi hajkozmetikában valóban így történt a festés, de a mai anyagokkal már más a helyzet, hiszen ráhúzással pigmenttorlódást is okozunk, és feleslegesen terheljük vele a hajszál többi részét. A hajvég ebben az esetben általában sötétebb lesz, mint a hajtő.  

4. Túl sok /túl kevés festéket használnak

A hiba legszembetűnőbb jele, hogy sávos lesz a szín. Ha a lenövés mértékénél tovább kenjük a festéket, akkor a már előzőleg megfestett szakaszra is kerül anyag, és ezért lesz sávos. Ez leggyakrabban szőke és ősz haj festésénél figyelhető meg. Mivel hajfestésnél a hajszál kapilláris erein keresztül az anyag működik tovább, és a tőnél még a fejbőr melege is erősíti az anyagot, meg kell találni a megfelelő egyensúlyt az anyag felkenésének mértékében is. 

Másik hiba, ami előfordulhat, hogy a hajtőre nem megfelelő mennyiségű anyagot viszünk fel. Ha csak a passzé egyik oldalára teszünk anyagot, vagy passzé leválasztásnál a meghatározott fél centiméternél nagyobbat veszünk fel, akkor természetesen kevés lesz az anyag, a haj pedig foltos, a tökéletes fedéstől jó messzire kerülve. 

5.  Rosszul keverik ki a festék arányát

Több kollégától hallottam már: „Húsz éve vagyok a szakmában, én már érzem az arányokat.” Úgy vélem, az anyagkeverés pontos kiszámítása nagyon fontos, ezért használjunk mérőeszközöket. A fodrászatot hibás a főzéssel keverni, mert itt nincs a kezünk ügyében egy segítséget nyújtó krumpli, amivel könnyedén felszívhatnánk a sót. Ajánlom, hogy az alkalmazott arányt írjuk be a festőkönyvbe vagy a számítógépbe, így mindig pontosan azt a színt tudjuk elkészíteni vendégünknek, amibe elsőre beleszeretett.  

6. Neked hamarabb fog…

 „Neked hamarabb befogja a hajad a festék.” Akárcsak az előbbi érzés-mérleg párosnál, úgy ebben az esetben sem működik a személyes intuíció. A festékeknek megvan a hatóidejük, ami minden hajon ugyanannyi, ez a hatásmechanizmusa az anyagnak. Van egy felvilágosító és egy fedő-takaró rész, ami termékenként változó, általában 30-50 perc. Ha idő előtt lemosom, akkor lehet, hogy még csak éppen elkezdte a fedő-takaró szakaszt, hiszen eddig még csak a melanin szemcsék elszíntelenítése zajlott, a saját szín betöltése éppen most kezdődne. Inkább hagyjuk néhány perccel tovább fent a festéket, mint, hogy azt hamarabb lemossuk. 

7. Előpigmentálás, visszapigmentálás

Elhagyhatatlanok, hiszen mindkét technika nagyon fontos a tökéletes hajszínek eléréséhez, mégis sokan kihagyják olyankor is, amikor muszáj lenne alkalmazni. Ezeket a technikákat használnunk kell olyan esetekben, amikor ősz hajjal találkozunk, vagy világosabb hajszíneket kell viszafestani sötétebbre. Ez plusz anyag, idő, energia, de nem szabad ezen spórolni, mert a hajszínek e nélkül nem lesznek egyszínűek. 

8. Magas hidrogén-peroxid érték = szőkébb szőke?

A szőkítéshez biztos szakmai tudásra van szükség. Azt tudnunk kell, hogy a szőkítési eljárások hatásmechanizmusa egészen máshogy működik, mint a hajfestéké. Szőkítéshez általában 3%-os hidrogén-peroxidot használok, így lassabban, de a haj védelmében dolgozva érem el a kívánt szőkítési alapot. A hajfestésnél ki kell számolnom az indulási és érkezési alap közti színmélység különbségét, ami alapján eldönthetném, hogy milyen erősségű hidrogén-peroxidot alkalmazok, ami ugye a hatóidőt is nagyban befolyásolja. Ez kiszámítható és biztonságos. Viszont a szőkítési eljárásoknál, legyen az por vagy krém, maximalizált felvilágosítási fok esetében a hatóidőt nekem kell meghatároznom, és lemosnom a megfelelő pigment maradványértéken. Azt javaslom, hogy nagy körültekintéssel végezzük a szőkítést, és csak akkor használjunk magasabb százalékú hidrogén-peroxidot, ha az indokolt.  

9. Szőkítés után abbahagyják 

Az imént felsorolt lépések a szőkítőporra is vonatkoztathatók. A legnagyobb probléma pedig az, amikor a szőkítést magát tekintjük a megoldandó feladatnak. Merthogy a szőkítés csupán egy alap elérésére szolgál, tehát egy előkezelés, amit a színező követhet. Minden egyes hajkozmetikai cégnek megvan a szőkített alapokra való árnyaló, színező sorozata. A színezés elhagyásával a szőkítést követően nyitottá vált hajszerkezetet ilyen állapotában hagyjuk, nagymértékben roncsolva ezzel a hajat. Mások a szőkítést festéssel kívánják lezárni, ezzel egy sohasem tartós komplementer hatást érhetek csupán el, vagyis a festék mindig le fog kopni..  

10. Melír alufóliával

Gyakori hiba, hogy a fodrászok sütőfóliát használnak a speciális melírfólia helyett, ami azért hibás, mert az anyag könnyen reakcióba lép a fémmel. Éppen ezért speciális impregnált fóliát, vagy papír-, illetve műanyag fóliát érdemes használni.  

+1. A lemosást vízzel végzik

A legtöbben elfelejtik, hogy a festék lemosását először a festék festékkel történő dörzsölésével, emulgeálásával kell kezdeni, mindezt víz nélkül. Mivel minden egyes hajfesték tisztítóanyagokat is tartalmaz, ezért akár a sampon is elhagyható lehetne. 

A Szépvilág sorozatban eddig megjelent cikkek:

• A tudatmódosító adrenalin
 Lisztmentes diéta hajhullás ellen

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?