Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az úttörőnek számító divatblogot három éve indította útjára az akkor még az ELTE angol szakos diákja, aki egzisztenciális kérdések és kételyek között tipródva, éppen a klasszikus bölcsészszindrómától szenvedett, amikor elhatározta, energiáit ezentúl inkább a divatírásnak szenteli, ha már a divat úgyis mindig jobban érdekelte, mint az angol frázisszintaxis. A Betonpanda szerzője eredetileg street fashion blogban gondolkozott, de a Magyarországon valamiért meghonosíthatatlannak tűnő műfaj helyett végül a divatírás mellett döntött.
Őz Zsolt és a kocsonya
„Nagyon szerettem Őz Zsolt Wantedban megjelent vicces gasztrocikkeit, mert mindig beleszőtte az írásokba a csepeli munkáshaverjainak kocsmás történeteit. Annyit tudtam, hogy én úgy akarok írni divatról, ahogy Őz Zsolt írt a kocsonyáról. Ilyen sztorizós, élettel teli blogot akartam" - emlékszik vissza az indulásra Kiss Imola.
A következő három év az olvasókon kívül szakmai elismerést, kapcsolatokat, barátságokat hozott Betonpandának: „Az egész karrieremet a blognak köszönhetem. Még az első évben, nyáron elmentem Londonba egy divatújságírás kurzusra. Utána jött a The Roommal az együttműködés, majd elkezdtem a Pep!-nek is írni, tavaly a HG-nek, idén pedig a TimeOut Budapestnek. Egy csomó ismerősöm is lett ezáltal, nem is csak divatismerősök, jó pár barátomat a blogon keresztül ismertem meg. Életem legjobb ötlete volt a Betonpanda" - meséli Imola a Pulcsi parti napjának délutánján.
A rossz ruházati döntések eredménye
Pár órával később a Toldi mozi emberáradatában találtunk rá újra Betonpandára, aki a parti dresszkódjára tökéletesen rímelő, fekete alapon fehér norvégmintás pulcsiban próbálta megemészteni, hogy az eredetileg száz fősre tervezett Pulcsi parti végül mekkorára nőtte ki magát. A rendszeres Panda-olvasók, mint például Rita és Dodó, csak töredékét tették ki a tömegnek. Az emberek nagy részét a gagyi pulcsik vonzották.
Rita szerint blogolvasási szokásoktól függetlenül mindenki imádja a beöltözős bulikat. „Nagyon vicces és kedves dolog a korábban cikinek ítélt, a nagyi által kötött pulóverrel büszkén felvonulni vagy éppen felvállalni a saját, rosszul meghozott ruházati döntésünk eredményét" - meséli az anyuka kötötte kék pulcsi büszke tulajdonosa.
Mivel a kissé félrekalkulált partin a nagy tömeg miatt sok mindent nem lehetett csinálni, ezért mindenki igyekezett az alapokhoz visszamenni: az emberek teljesen spontán módon elkezdtek beszélgetni egymással. A minden képzeletet felülmúló pulóverek tökéletes ürügyet szolgáltattak beszélgetésre, ismerkedésre vagy akár mosolycserére. Bálint egy vadító kölcsönpulcsiban mesélt a váratlan tapasztalatokról: „Állandóan leszólítják egymást az emberek, megdícsérik egymás pulcsiját. Egy átlag buliban senki nem szól senkihez. Ez végre egy olyan parti, ahol gázként lehet érvényesülni. Máshol nem hiszem, hogy labdába rúgnék egy ilyen pulcsival." A dresszkódot viszont itt is illik tiszteletben tartani. Dodónak, aki egy málnahab színű felsőben jelent meg a bulin, az ünneprontó vendégekről megvan a véleménye: „Én nem szeretem, amikor valaki úgy jön el, hogy be sem öltözik. Itt nem fair szexinek lenni, miközben mindenki gáz."
Grandma power és szittya hardcore
A Pulcsi parti pozitívuma, hogy teljesen pénztárcakímélő (már csak azért is, mert a tömegben a pulthoz vergődni italért majdnem lehetetlen), emellett pedig újrahasznosító. Ugyan többen elzarándokoltak turkálókba, hogy megtalálják az estéhez méltó pulóvert, de a legtöbb ember mégiscsak a családi gardrób mélyére ásott le. Ágnes, aki gyerekkori élmények híján most hiánypótló jelleggel jár beöltözős bulikba, egy barackszínű fókás pulcsiban érkezett: „Majdhogynem egyidős velem. A szüleim textilipari kisvállalkozók. Ez pedig egy nagyon régi mintadarab, amit valamelyik gyártó küldött és ez megmaradt. A lényeg a válltömés." Dodó decens vonalvezetésű, málnahab színű felsője is családi forrásból származik: „A barátom anyukájának a pulcsija. Ezeket a bogyókat ő varrta rá és úgy néznek ki, mint a francia drazsé. Nagyon retró és még egy hungarikumot is bemutat. Igazi szittya hardcore."
Ritát is érzelmi szálak fűzik a kék felsőhöz: „Anyukám kötötte magának, körülbelül harminc éve. Egy időben napi szinten hordtam, de az nem tett jót neki, ezért inkább visszatettem a szekrénybe. Viszont nagyon sajnáltam, hogy nem hordhatom, és nem látja senki. Így jutott eszembe, hogy kellene egy olyan bulit szervezni, ahol teljes fényében megmutatkozhat, más hasonló pulcsikkal együtt. Amikor szólt Imola, hogy három éves lesz a Betonpanda, rögtön írtam neki, hogy ezt a két dolgot muszáj összekötni."
Az eredendő rosszindulat megvan benne
Pulcsi partiba bújtatni egy blogszülinapot pont azt a fajta hülyeséget és játékosságot sugallja, ami Betonpanda számára a divat, és így a blog elengedhetetlen része. Imola szerint fontos, hogy egy jó divatblog ne vegye túl komolyan magát: „Az emberek hajlamosak véresen komolyan venni a divatot. A mai napig, ha itthon felvesz valaki egy élénk színű kabátot, még most is gyakran végigmérik, hogy úristen, ez most mi. Nekem hiányzik az, amit világvárosokban tapasztalok, hogy például Londonban akár egy vécékagylót is a nyakadba akaszthatsz, senkit nem érdekel. Szerintem a divat önkifejezés, játék." A rendszeres Betonpanda olvasók pont emiatt a játékosság miatt kattintanak vissza újra és újra a blogra.
Rita szerint egy jó blog olyan, mint egy szűrő: „A jó blogger megszűri az információkat: az olvasó helyett kutat kivételes tervezők és említésre méltó projektek után, és nem mellesleg: ízlése van. Fontos az is, hogy egyéni, felismerhető stílusa legyen." Míg van aki a divatért, mások az írója stílusa miatt követik évek óta a Panda blogot. Dodó a kezdetektől fogva olvasó, annak ellenére, hogy a divat különösebben nem érdekli: „Nem is a divat miatt olvasom, hanem azért, hogy röhögjek. Szerintem nagyon fontos, hogy egy divatblog kritikus legyen."
Bloggerek az első sorban
A kritikus szemlélet a divatblogok nagy adu ásza a magazinokkal szemben, ahol csak finoman és virágnyelven lehet kritizálni, egy blogon azonban sokkal nagyobb szabadsága van a szerzőnek, szinte akármit leírhat. Az olvasók pedig el is várják ezt a fajta kritikus hozzáállást, ahogy Betonpanda mottója is hírdeti, az épp kellő mennyiségű rosszindulatot.
A divatblogok hatalmas véleményformáló hatása nem csak az olvasók, de a szakma számára is nyilvánvaló. „Mostanra már a nagy divatházak is felismerték, hogy igenis fontos számolni velük. A 2010-es tavaszi bemutatókon a Dolce & Gabbana négy híres divatbloggert ültetett az első sorba Anna Wintour mellé"- magyarázza Betonpanda. „Suzy Menkes, az International Herald Tribune újságírója mondta egyszer, hogy bárminek, amit az ember megír egy blogra egy hatalmas, feltartóztathatatlan erejű hullám lehet a vége. Ha leír az ember egy véleményt egy blogon, abból bármi lehet."
Mint ahogy abból is, ha pulcsi partira invitálja az olvasókat. A végén még fél Budapest beállít, talpig kötött retróstílben.
