Mickey Rourke-kal reklámozna Herczeg Zoltán

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A divattervező részben nemzetközi csapatot fogadott, hogy elindítsa a kollekcióját az amerikai piacon, és Madsen után Mickey Rourke-ot szeretné felkérni, hogy legyen az új kampányarc.

„Az év elején Michael Madsen csődöt jelentett, miután négymillió dolláros tartozást halmozott fel kollégáival szemben. Ez nagyban módosította a közös terveinket is" - mondta Herczeg Zoltán divattervező.

A divattervező és a színész tavaly ősszel kezdték tervezni első közös, az amerikai piacra készülő kollekciójukat, amelyről akkor Herczeg lelkesen beszélt a Díványnak. A terv folytatása egy közös, év eleji Las Vegas-i divatshow lett volna, majd pedig a ruhákat a Cannes-i filmfesztiválra vitték volna tovább Madsen ötlete alapján. Mint sok más, magyar divattervező, Herczeg is a nemzetközi piacra szeretne betörni, ő éppen az Egyesült Államokat célozta meg, ezért kérdeztük arról, hogy a márka arcaként megjelenő színész anyagi helyzete hogyan módosítja a terveit.

Herczeg team

„Most már nem heti, hanem napi levelezésben vagyunk. Miután Michael leszerződött több mint húsz filmre idén, hogy a tartozásait ki tudja termelni, arra nem számíthatok, hogy majd ideje lesz a ruhákkal foglalkozni. Ahogy elképzelem, az lenne neki a kényelmes, ha ezzel nem kéne törődnie, csak az arcát és nevét adná a kollekcióhoz. Csakhogy én nem hagyom annyiban, folytatom a tervek megvalósítását."

A divattervező nem egyedül folytatja, az elmúlt hónapokban szervezett egy csapatot maga mellé. Szegfű Balázzsal - aki az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnökségi tagja volt - kezdett el elsőként együtt dolgozni, majd csatlakozott hozzájuk Fatér Mária stylist és egy Augusta nevű amerikai disztribútor, aki a kereskedelmi értékesítési hálózaton dolgozik majd. „Gondosan elő kell készíteni mindent, ezért van szükségem egy üzletemberre, aki olyan szerződést tud írni, ami minket is véd, egy stylistra, aki jól ismeri a divatvilágot, és egy amerikai emberre, aki jól ismeri a kinti viszonyokat."

Mickey mintha a boltomból öltözködne

Arra, hogy mi lesz a Madsennel közös ruhamárka neve, Herczeg Zoltán még nem tudott pontos választ adni, a következő lépés, hogy megszervezze a kollekció imázsfotózását. „Amióta elkészült a H1Z1 kollekció, terveztem hozzá még dzsekiket, ingeket, pólókat, ezeket már Michael méretében. Meghívtam őt Budapestre, hogy készítsük el a fotókat, és az alapján el tudjuk kezdeni a ruhák népszerűsítését. Tavasszal lesz a fotózás, Michaelnek lett volna egy londoni forgatása ez idő tájt, de a filmet lemondták. Ha elkészültek az imázsfotók, megcsináljuk modellekkel a katalógust, ezzel már el lehet indulni."

Herczeg Zoltán tervei szerint, ezután kezdik el felkutatni az amerikai lehetőségeket, erről most nem tudott bővebben nyilatkozni, de arról már határozott elképzelése van, hogy kit szeretne felkérni a legközelebbi kampányarcnak. „Mickey Rourke-ot szeretném megnyerni, ő Michael legjobb barátja, rajta keresztül szeretnék eljutni hozzá. Nézd csak meg bármelyik filmjét, úgy néz ki, mintha a boltomból öltözködne, ő lenne az ideális arca a márkának"- véli Herczeg. Rourke egyébként tavasszal az Iron Man 2 című film bemutatóival és sajtókampányaival lesz elfoglalva.

Nem érdemes félévente kollekciót tervezni

A divattervező a lehető legtöbb alkalommal elmondta már a sajtónak, hogy bulvárszerepléseit rendszerint azért vállalja, hogy a neve a köztudatban forogjon, és nőjön a blogjának és az üzletének a látogatottsága, ezért kedveli például a karácsonyi bevásárlási szezont megelőző médiaszerepléseket. Most arra is kitért, hogy a magyar piacban már nem szívesen gondolkozik, ha tehetné, csak az amerikai piacra koncentrálna. „Már rájöttem, nem érdemes félévente új kollekcióval előállni. Ha a nevem bevonz a boltomba valakit, az általában időszakos, valahogy így működik ez itthon: kis időre felkapnak, aztán visszaesik az érdeklődés, aztán megint fellendül, és így megy tovább. Most már szeretnék valamit, ami ennél komolyabb."

A magyar divattervezők egy része valószínűleg nem osztja Herczeg véleményét arról, hogy fölösleges évente több kollekcióval előrukkolni. Konsánszky Dóra, a Glamour Women of The Year gálán a Legjobb divattervező díjával kitüntetett designer például úgy látja, a divattervezők versenyében már nem is elég évente két kollekcióval képviselnie magát egy tervezőnek, különben nem tud folyamatosan a színtéren maradni. Azok a magyar divattervezők, akik dolgoznak az Egyesült Államokban is, hasonlóan gondolkoznak, fontosnak tartják a folyamatos megújulást.

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.