Elkezdődött az akciós nyári ruhavásár

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A H&M; kánikularuhában verhetetlen, a Bershka pedig sortokban, bár egyes darabok korhatárosak.

Évek óta szokás, hogy egyre korábban kezdik a nyári ruhavásárokat. Az elmúlt években még hagyomány volt megvárni a júliust, mostantól azonban már június végén 30-50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatunk. Tömeghisztéria nem alakult ki, egyelőre békés vevőkkel találkoztunk. Lassú, elhúzódó akció szezonra számíthatunk.

Két hete a Próbafülke paparazzo sorozatunkban már beszámoltunk a plázákban kapható ruhaüzletek hosszú, forró nyárra tervezett női kínálatáról, amelyik az áru bőségével azt sugallja, a napos órák száma még jelentős lesz. A Westendben készült körképben is látható ruhákat azóta már olcsóbban adják, de ha jobban megnézzük a kínálatot, egyelőre csak bizonyos fajta ruhákra vonatkozik az akció.

A sortok és maxiruhák közt

Most az Arena Plazában néztünk körül a leárazás első napjaiban, és a beszámolóban a bőrdzsekikre, a színes, mintás pólókra és tunikákra, valamint a szezon slágerdarabjaira, a sortokra és maxiruhákra koncentráltunk.

A H&M-et nem lehet megverni, ha kánikularuháról van szó, a kínálat bőséges, az viszont rejtély, hogyan térülnek meg az 1500 forintért kapható, térdig érő, pálmamintás nyári ruhák. Úgy tűnik, a pálmaminta a legolcsóbb, a hibiszkuszos ruhák már 2500 forintba kerülnek, ugyanannyiba, mint a szerényebb anyagmennyiséget igénylő színes kendők. Most bőrtalpú vietnámi papucsot is vehetünk 3000 forintért, ugyanennyiért kapjuk a fekete és galambszürke selyem hagymaszoknyákat. A farmersortos overál még nem sokkal olcsóbb, mint sale szezonon kívül, most 5000 forint.

A Pull and Bear a női és férfipólók műfajában hozta ki magából a legtöbbet. Rengeteg féle, színes, feliratos és mintás póló kapható 2000 forintért, a férfipólók már kupacokban hevernek egy pulton, a női pólók még nem, pedig általában azokért megy a vérmes hajsza. A vékony, szürke és kék farmerdzsekik 4500 forintba kerülnek, a bőrdzsekik 9500 forint körül kaphatók, és szerencsére nem díszesek.

A sortversenyt a Bershka nyerte, de ezek a nadrágok inkább a tinédzserek ízlésének felelnek meg. A 3000 forintos fehér és világoskék, helyenként koptatott és szaggatott farmersort korhatáros. Ugyanennyiért kaphatók a bőrhatású, fekete body-k, ha valaki innen szeretné beszerezni a domina szerelését. Az apró virágmintás, bő miniszoknyák 3900 forintba kerülnek, a pálmamintás, hosszú overál is jó találmány 6000 forintért.

A Pimkie is 3000 forintra szorította le a sortok értékét, az előző márkához képest itt némileg kisebb a választék. Ugyanennyiért kaphatók a szögecses pólók, a vékony, tavaszi bőrdzsekik pedig 8000 forintért, de ezek csak inkább hűvös nyári estékre jók.

A maxiruhák kategóriájában folyó versenyt a Tally Weijl nyerte, egy sötétkék alapon mintás darab 3900 forintba kerül, de a minőségét látva kétséges, hogy túléli a nyarat, és a fesztiválszezont. A szintén tizenéveseknek tervezett kollekcióból a húzott aljú sortok a legjobbak most 3500 forintért, és a szögecsekkel díszített, ujjatlan pólók 2200 forintért.

A mintás pólók műfajában a Vero Moda is belépett a versenybe 2600 forintos ajánlott fogyasztói árával, bár nem túl eredeti módon Disney állatfiguráival készült a szezonra. A márkának apró, szögecses bolerói is vannak 5000 forintért, ezekről nehéz elhinni, hogy nem a gyerek konfekció részei. A maxiruhák 10 ezer forintba kerülnek, ez versenyképes ár.

A Zara pólóinak díszeit a városi lét ihlette, és jellemzően strasszosak, 3000 forintba kerülnek. A ruhák nagy része még akciósan sem olcsó, a szimpla, fehér blúzok 9000 forintba kerülnek. A magassarkúkat mérsékelten árazták le, most 12 ezer forintba kerülnek, a sarkaik viszont mintha nőttek volna az előző szezonhoz képest.

Az Orsay térdig érő ruhákban erős most, 3500 forintért kaphatók, és nem rózsaszínben, kékben és szürkében, hanem a szezonban nem annyira kiemelt tojáshéj alapszín is megtalálható itt. A sortok közül az egyik fajta 3500 forintba kerül, a másik 4500-ba, ezeket leginkább csak az ár különbözteti meg egymástól, látszatra nagyon hasonlóak. A legginshez viselhető, feliratos, hosszú pólók 2800 forintért kaphatók.

A Tatuum is hirdeti a maga akcióját, de kevés a leárazott termék. A nem akciós, kissé áttetsző, élénk színű tunikák egy része 11 ezer forintba kerül, az akciós selyemtunikák viszont 12 ezerbe. A pólók sokkal olcsóbbak, 2000 forintba kerülnek, a márka tervezőinek a körképben megszokotthoz képest izgalmasabb mintákat sikerült kitalálniuk, van, amelyik a szafarit idézi, és van olyan minta is, amelyik csaknem felismerhetetlen.

Az árversenyben a Stradivarius most lemaradt, egyedül az 1000 forintért kínált színes kendők és sálak azok, amelyek sokkal olcsóbbak, mint sale szezonon kívül. A sortok itt mindig szépek, és most 7000 forintba kerülnek. Több anyag szükséges egy szürkés bézs, vagy barna átmeneti kabát elkészítéséhez, azokat most a sortokhoz képest jóval olcsóbban, 3900 forintért kaphatók.

A verseny utolsó helyezettje a C&A annak ellenére, hogy versenyképes 1800 forintért kínálja jó néhány tunikáját. A főleg földszínekben kapható kiskabátok is olcsók, 3200 forintra sikerült leszorítani az árakat, viszont túl sok fantázia nincs bennük. A bőrdzsekikért sem vívtunk közelharcot, ezek 12 ezer forintért kaphatók.

A nyár folyamán figyelemmel kísérjük a kiegészítő és a cipő akciókat is, illetve a férfi ruhák kínálatát is.

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.