A Promod nyerte a leárazásversenyt a Westendben

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elmúltak azok az idők, amikor a karácsony utáni leárazás egy könnyűipari kataklizmát idézett. A ruha és cipőüzletekben napközben már nincsen tömeg, káosz, sem földre hulló kombinékat szedegető eladónők a teljes idegösszeomlás szélén. A 2009/10-es téli leárazási szezon a nyugodt, elmélyült vásárlás lehetőségét kínálja. De nemcsak a megvilágosodás lehetőségeit kerestük az akciós, feliratos pólók közt, arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon milyen árutól igyekeznek megszabadulni a boltok és valóban olyan kedvezményesek-e az árak, mint amit ígérnek.

Miután elolvastam öltözködési tanácsadónk akciós vásárlási kiskátéját, az első szabályt már meg is szegtem. Nem jegyeztem fel indulás előtt, mire is lenne szükségem, nem féltem attól, hogy a körutam során vásárolni is fogok. Elsőként a Westend üzleteit jártam körbe, a cikk második része pedig a még rendezettebb Aréna Pláza akcióival foglalkozik, így az összes népszerű, nemzetközi márka akciójáról szó lesz, és azokról a magyar márkákról is, ahol jelentősek a leárazások. 

Nem kell gondolkodni

A Westendben a Promod nyerte a leárazásversenyt, de csak kicsivel előzte meg a Mangót. A legtöbb őszi, téli ruhát akciósan kínálják, a mintás selyemblúzok és vékony tunikák 2400-5000 forintért kaphatók szemben az év többi időszakával, amikor 8000 alá még véletlenül sem árazzák azokat (ezek kerekített árak, leárazáskor szokás 3450-es és 7990-es összeget írni a címkére a pénztárosok és a vevők türelmének a csiszolására).

Most átmeneti kabátokat és dzsekiket is be lehet szerezni 8-9000 forintért, a legginsek azonban ugyanúgy 4000 forint körül kaphatók, mint máskor. Ez a márka azért is vásárlóbarát, mert a kirakatban már jelzik, narancssárga matricával jelölik az akciós árut, hogy ezen ne kelljen sokat gondolkozni. 

Erősíti a perspektivikus látást

A második helyezett a Mango, ahol főleg az őszi kollekcióból megmaradt készletet lehet olcsóbban beszerezni, de a tavaly nyáriból is jutott az akcióba. A perspektivikus látást erősíti, ha január elején gondoskodunk a bronzszínű, vagy ezüst nyári szandálról, ebben segít a márka a 6900 forintos egységárával. Nem sokkal többért, 8000-ért lehet beszerezni a 12 centiméteres sarkú, nyitott orrú platformszandálokat, de nem lenne nagy baj, ha ezek a forgalmazók nyakán maradnának.

A Mango a társadalmi felelősségvállalást is erősíti, akciós pólóin olyan üzenetek szerepelnek, mint hogy mindenért felelősek vagyunk, ami a világban történik. Ezt a mondást 3500 forintért magunkévá tehetjük, ugyanannyiért kapunk színes tunikát is, vagy két basic atlétát bölcselet nélkül. A farmerok nem sokkal olcsóbbak, mint év közben.

Harmadik helyezett nincs, talán a Women’s Secret még az az üzlet, ahol ilyenkor sokkal inkább érdemes vásárolni, mint a többi évszakban. A legtöbb piros, fekete, szürke slágerszínekben kapható melltartó most 3500 forint körül vásárolható meg, kiváltképp az őszi szezonra készített, mézeskalács figurákat ábrázoló szettek.

A bugyik most 1500 forint körül kaphatók. A melltartókészlet egyetlen hátránya, hogy az akciós darabok többnyire B-kosarasak, C kosarasból csak kevés van, abból is a legszebb egy élénk lila formázott kosaras melltartó 3500 forintért. 

Pólók 900 forintért

Ami a Springfieldet illeti, a legnagyobb akciókat a Mammutban ígérik, ahol az üzlet átalakítása előtt kiárusítják az egész kollekciót. A New Yorkert nem alakítják most át, de a szándék tettenérhető, hogy eladják a teljes téli készletet, egyedül a  fehérneműkre nem vonatkozik az akció, és a farmerok sem lettek olcsóbbak, mint 6-9000 forint. Vannak viszont 900 forintért nagy mintás, és feliratos pólók, ezek az ősz slágerei voltak. A csizmákat is leárazták, ezek 8000 forint körül kaphatók, főleg barnák vannak a készletben, a ragasztás néhol látszik. 

Aki igényes a minőségre, inkább az Office cipők közt válogasson. Az egyetlen hátrányuk, hogy még leértékelve sem sokkal olcsóbbak, mint akciószezonon kívül, de azok a darabok, amelyek jövőre már valószínűleg nem lesznek divatosak, kaphatók 9-10 ezer forint körül is. Ilyen például egy bíbor, steppelt bársony bokacsizma, az oldalán gombokkal. Ha éppen nincs divatban, akkor talán csak budapesten dolgozó stylisztok hordanak ilyet, mert hosszú ruhabeszerző körútra is kényelmes. 

A Hugo Boss most nem nyert

A City Line cipőbolt akciója hasonlóan egy szűk szubkultúrának szól, akik szívesen viselnek fehér, hegyesorrú dominacsizmát. Akik az év közbeni fétispartikra készülnek, most 10 ezer forintnál olcsóbban beszerezhetik a cipőiket, de a boltban hétköznapokra illő, lapossarkú, térd fölött érő szárú fekete csizma is található ennyiért, igaz, csak egy darab. A Salamander is útba esett a leárazáskörképben, de miután a 88 ezer forintról 44-re leárazott Hugo Boss magassarkú bokacsizma volt az etalon, nem folytattam a piackutatást. 

A fétispartiarcok igényeit a magyar MyVip is igyekszik kielégíteni, 4000 forint körülire árazott párducmintás szettek, arany body-k széles választékával készültek azt sugallva, sem a párducminta, sem az arany nem lesz örökké divatban. 

Kardigánok lelőhelye

Habár az Orsay népszerű márka, azért nem kerülhetett a lista elejére, mert nem sok ruhával neveztek az idei leárazásversenybe, és azért sem, mert hiába szerepeltetik egyes sztenderek fölött, hogy 3450 forint, az árcédulákon magasabb árak szerepelnek. Leginkább a kötöttárura, a tunikaként is viselhető, hosszú kardigánokra, szövetnadrágokra vonatkozik a kedvezmény, a kardigánok 3500 forint körül kaphatók, és vannak indigókék farmerok is 6500 forint körül. 

A Mexx több nyelven hirdeti az akcióját, amelyik trükkösen az üzlet leghátsó részében található, az oda vezető úton tehát minden, nem akciós ruhát is meg lehet jegyezni. A leárazás azokra a klasszikus garbókra és kardigánokra is vonatkozik, amelyeknek a színe most divatos, de jövőre nem biztos. Az élénk lila garbók most 11 ezer forint körüli áron kaphatók, ami nem számít olcsónak. A színes, aprómintás felsők 12-13 ezer forintba kerülnek, ugyanennyibe az alkalmi sortok.

A Tally Weijl sem tett ki magáért a leárazási szezonban, bár igaz, hogy év közben is olcsó márka. Most a fekete, ujjatlan, flitteres topok 4500 forintért kaphatók, az ezüst színű olcsóbb lett, 3500 forintért kapható 6000 helyett. Az akciós szettek részlegéről minden sort, alkalmi top, miniszoknya beszerezhető, amelyben tündökölni lehet az Arató Discóban. 

Végül jó hír azoknak, akik a ruhák mellé akciós irodalmat is vennének. Az Ulpius ház meghosszabbította 2+1 akcióját, a harmadik könyvet már ingyen adják a Libriben, legyen az akár a Bozótvágó kések évszaka című riportkönyv. 

A leértékelés az év divateseménye

A leértékelésnek van egy lélektani csapdája: ilyenkor rendszerint többet vásárolunk, mint kellene. Öltözködési tanácsadónk összeállította az akciós vásárlás szabályait, és bemutatja az előttünk álló trendeket.

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.