A modellek bőr forrónadrágot vesznek hideg napokra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha fel szeretnéd dobni idei téli ruhatáradat, de nem engedhetsz meg magadnak túl sokat, akkor vásárolj inkább kevesebbet, de azok mutatósak legyenek. Ha valami igazán extrát szeretnél, akkor dönts a bőr mellett.

A bőrdzseki nélkülözhetetlen része lehetne őszi ruhatárunknak, ha ugyan létezne még ez az évszak, és nem kellene spagettipántos nyári ruháról több fázist kihagyva a télikabátra váltani. Még jó, hogy a bőrdzsekik mellett idén megannyi más ruhadarab is készült bőrből az idei divatnak megfelelően.

A bőr érzéki, változatos, időtálló, legalábbis ezt a képet sugallják róla idén.  Az idei irányzatok között jól megférnek egymás mellett a klasszikus cipzáras rocker dzsekik, a bőrharisnyák, a nőies miniszoknyák, vagy a formabontó fazonok is. Az uralkodó szín a bőrből készült ruhadaraboknál még mindig a fekete, de előkerülnek a szürkék, barnák is.

A szezon divatbemutatóin a jobbnál jobb bőröket a legkülönfélébb stílusokban és fazonokban mutatták be.

Rögtön említhetjük a többek közt Madonna miatt híres Balmain-féle szűk ruhát, és szintén ettől, a hírességeket magába bolondító márkától a válltöméses bőrdzsekit.

Barbara Bui szolidabb változatban ajánl egy ujjatlan ruhát, csónakkivágással, majd egy kétsoros bőrmellényt is találunk, akár esti viseletre.

Bármelyik kollekciót nézzük, a szűk bőrnadrágok mindenhol felbukkannak, például Alexander Wang-nál is. Legtöbbször annyira szűkek, hogy inkább bőrharisnyának nevezzük őket. Ugyanígy a szűk szoknyák sem ritkábbak, főleg  rövidebb változatban, mint ez a Givenchy darab.

Bár nehezen mondunk le a feketéről, ha bőrről van szó, néhány márka  más színben is képes volt elképzelni alkotásait, Guy Laroche például bordós árnyalatban, Kenzo kekiben, csak az alliteráció kedvéért. Stella McCartney  sötétkék dzsekit kreált, de a sötétzöld tónus is tökéletesen helyettesíti a feketét. A barna szintén állandó és megszokott szín a bőrkabátoknál, mint a Donna Karan kreációnál.

Jean Paul Gaultier kabátot alkotott bőrből, Loewe bőr inggel egészítette ki a listát, de természetesen az extrémebb darabok sem hiányoznak az idei téli divatból, például Miss Sixty bőrbugyija, vagy egy izgalmas ruha a Preen kollekcióból, vagy az avantgard vonal kedvelőinek Rick Owens arany, pelerinszerű blézer- kabátja.

Idén még a bőr bőrrel variáció is elmegy, pedig arról ugyanaz a véleményem, mint amikor valaki farmert farmerrel vesz fel. Hiába divat, egyszerűen borzalmas, de a kifutós sorozatban találtam egy kevés kivételt.

Szabályok a pink szin viseléséhez
Azt mondják, aki a rózsaszínért rajong, az nem szeretne felnőni. Néhány tanácsot adunk azoknak, akik ezzel az árnyalattal szeretnének játszani.

Marlene Dietrich még diktálja a divatot
A férfias ruhadarabokat szexis kiegészítőkkel viseljük, a válltömést csőnadrággal, de ha a grunge stílust választjuk, akkor fontos, hogy ne legyen átgondolt.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.