A divatvilág a szavannán született

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nélkülözhetetlen ruhadarabokat már átnéztük, most a színek, minták, és anyagok következnek. A feketével idén sem tévedhetünk, de jó eséllyel kedvünk lehet kalandozni.

Színek: dolgozó lány  szürkében és barnában

Neonszínek

Ha eddig kizárólag feketébe öltöztünk, akkor könnyebben meghátrálunk a neonszíneket látva. Merésznek tűnhet így az őszi szürkeségben egy-egy ilyen árnyalat. Főleg a kihívó pink hódít, erősebb és halványabb árnyalataiban is. Ha egy csepp feketével keverjük, izgalmas összeállításokat alkothatunk.

Piros

Az elegancia és az erő színe. Estére és nappali viseletként is tökéletes. Idén teljes kosztümök, kabátok vagy akár koktél és estélyi ruhák is felvonultak ebben a színben.

Zöld

Feltűnően sok zölddel találkozunk a kollekciókban. A neonzöldön kívül a spenótszín és a smaragd is feltűnik, az utóbbi főleg az estélyi ruháknál.

Fekete

Majdnem elfelejtettem. Pedig van olyan kollekció, amelyik szinte nem is használ más színt, csak feketét. Szóval a fekete nem lankad, ugyanolyan erővel tér vissza szezonról-szezonra, ráadásul nem csupán télen.

Barna-szürke

Ez párosítás a hivatali öltözékek közt már régóta megy. A dolgozó nő színei, a visszafogott, hozzáértőnek tűnő munkatárs megjelenésének nélkülözhetetlen árnyalatai. Legjobb, ha a szürke ruhádat, vagy hosszú pulcsidat egy barna övvel és csizmával egészíted ki.

Minták: a divatvilág szavannája

Minden szezonnak vannak meghatározó mintái, amelyek megmutatják a hozzáértőknek, mennyire követjük a divatot. Egyáltalán nem baj, ha nem teszünk ilyet, de akkor ne erőltessük a mintákat, mert avítt jelleget adhatunk az outfitünknek. Egyszínűvel ritkábban bukhatunk le, főleg azokkal az árnyalatokkal, amelyek örök klasszikusok. 

Csíkos

Vízszintes csíkok zavarják össze a kollekciók szemlélőjét. Szélesek, vagy keskenyebbek, de az  évszaknak megfelelő öltözködésre nem adnak sokat. A tengerész stílus szerintem nyárra való.

Állatminták

Idén a leopárdminta a sláger, de felbukkan egy két ocelot és tigris is a divat szavannáin. Önmagában, feketével, vagy viccesen tweeddel és csipkével keverve is hordhatjuk. A Dolce & Gabbana fekete-fehérre festette a leopárdos anyagait, a többiek természetes színeiben ajánlják. Nadrágtól a kabátokon át a napszemüvegekig mindent megvehetünk akár leopárdmintás változatban is.

Geometria

A mértani formák is elözönlötték a kifutókat. Körök, rombuszok, vonalak, téglalapok, és egyéb, számomra megnevezhetetlen geometriai formák díszítik a ruhadarabokat.

Minták együtt

Sokan nem merik megkockáztatni, hogy két különböző mintás holmit párosítsanak, nem bíznak ízlésükben, félnek, hogy röhejes összeállításokat sikerül alkotniuk. Pedig semmi ördöngösség nincs ebben, csak hagyni kell, hogy a megérzéseink diktáljanak.

Anyagok: az érzékiség évszaka

Az, hogy miből készül a ruhadarab, nagyban meghatározza jellegét, valamint azt is, hogy felvesszük-e vagy sem. Lehet valami csodálatos fazon, de ha az anyag érintésére kiráz a hideg, vagy kifejezetten rosszul áll, akkor lőttek a kölcsönös szeretetnek.

Bőr

A bőrt minden mennyiségben lehet hordani. Amitől eddig óva intettünk mindenkit, hogy bőrt bőrrel párosítson, az idén már nem érvényes. Mindent szabad, és bőrből bármi viselhető: dzseki, szoknya, nadrág, kabát, kezeslábas, mellény egyaránt  megfelel a legújabb irányzatoknak, ha bőrből készült. A kidolgozásuk tekintetében elég nagyok a különbségek. A finom kesztyűbőrtől kezdve a merevebb, vastagabb alapanyagokig minden fellelhető a kollekciókban. A barnás árnyalatok és természetesen a fekete a legjellemzőbb szín.

Csipke

A finom megjelenés, a sokat sejtető átlátszóság alapanyaga, ugyanakkor rettentő közönségessé is változhat, ha nem megfelelő a minősége, vagy megszalad a mennyisége. Idén miniruhákat, bő szoknyákat, és hosszú alkalmi öltözékeket készítettek csipkés anyagokból, vagy díszítésnek használták. Itt jegyezném meg a tüllt is, ami egy másik történet, de érzékiségében nagyon hasonlít a csipkéhez.

Bársony

A titokzatos éjszaka anyaga a bársony. Ebből a kellemes tapintású, puha anyagból egyszerű és kevésbé egyszerű ruhákat, és hol bővebb, hol szűkebb nadrágokat alkottak a tervezők. Sajnos csak néhány valóban vékony egyed hordhat bársonyt, kevés olyan anyag van ugyanis, amely jobban kövérítene, mint ez az álszent szépség.

Idén egy valamirevaló női kabát úgy fest, mintha a pasid szekrényében találtad volna. Menő a petleg és a bőrharisnya, a szmokingszerű kezeslábas, és a hatalmas, kötött pulóverek. | Őzlábú nő a pasija zakójában

Ha Roisín Murphy eljött volna a Marie Claire Fashion Days divatbemutató sorozatára, utána el sem hagyta volna Magyarországot. A válltömések, bőrlegginsek és power dressek mekkájából állítólag csak egyvalami hiányzik még: az értő közönség. | Eljött Roisín Murphy és a power dress kora

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.