Édesapám korán eltávozott. Sokáig nem tudtam feldolgozni a halálát, kerestem, kutattam az okokat, és szerettem volna többet tudni arról a végtelennek hitt másik világról, amelyet a népmesék oly csodásan írnak le. Így került a kezembe – tizenéves koromban – Raymond Avery Moody könyve, az Élet az élet után (Ecclesia, 1983).
Hasonló tapasztalások
Elolvasván egy csapásra megváltozott a halálhoz való hozzáállásom, és szerettem volna még többet megtudni a kapun túlról. A kötet szerzője – egy amerikai tudós – a klinikai halálból visszajöttek élményeit dolgozta fel. A könyvben ismertetett tapasztalások nagyon hasonlóak, Moody elnevezte őket halál közeli élményeknek. Nem mindegyik mutatkozott meg mindenkinél, volt, hogy valaki csak az egyik vagy a másik élményben részesült. Nézzük meg, melyek ezek:
• a klinikai halált átélő ember elhagyja a testét, saját magát és a környezetet kívülről szemléli (rájön, hogy őt nem észlelik, ugyanakkor bárhová eljuthat, még a falon is képes átmenni);
• valamiféle alagúton kel át;
• ragyogó fénnyel, fénylénnyel találkozik;
• lepereg előtte az addigi élete;
• találkozik elhunyt rokonaival, szeretteivel;
• elérkezik egy határhoz, ahonnan visszaküldik, mert még dolga van az életben.
Az élményeket tanulmányozván arra juthatunk, hogy mindezek a tapasztalások valójában üzenetek, útmutatók életünk megváltoztatásához, tudatosabbá, szeretetteljesebbé tételéhez.
Mit üzennek az élmények?
A halál ma még tabutéma. Valamiféle gyökérfélelem gátolja az embereket abban, hogy „jóban legyenek” az elmúlással, és ne a könyörtelen kaszást lássák benne, amely átvisz egy ismeretlen világba. Sokan így teszik fel a kérdést: egyáltalán visz valahová? Elsősorban ezen utóbbi kérdésre kaphatunk választ a halál közeli élményeket tanulmányozva.
Azok, akik voltak már „odaát”, megtapasztalták, hogy nem a semmi vár a kapun túl, hanem egy olyan dimenzió, amelyet egyébként csak beavatottak képesek megtapasztalni. A valódi otthonunkba lépünk, a szellemvilágba, az időtlenség és az örökkévalóság világába. Fizikai testünkben halhatatlan szellemi lény lakozik, aki ebből a szellemi világból jött, és oda is tér vissza. Ezzel a világgal valamikor még tökéletes volt a kapcsolat, idővel aztán megkopott, olyannyira, hogy ma már a fizikai síkra korlátozódik a figyelem.
A halál közeli élmények második legfontosabb üzenete az elsővel szorosan egybekapcsolódik: az átlépés,
a szellemi világban való létezés megtapasztalása következtében a félelem okafogyottá válik. Az ember megtapasztalja, tudatosítja magában, hogy halál – elmúlás értelemben – valójában nincs is, hanem átlépés van egyik dimenzióból a másikba, a földi síkról a szellemi világba. A halálból „visszajött” emberekből teljesen elmúlik a halálfélelem. Belőlük lehetnek és lesznek is a leghitelesebb kísérők, akik segítik a másik világba készülőket félelmeik legyőzésében, a békés, tudatosabb átlépésben.
„Ha valaki átéli a halált, mint ahogy én is átéltem, akkor tudja valójában, hogy egyáltalán nincs is halál. Az ember csupán átmegy egyik életéből a másikba…”
(egy halál közeli élményt átélt ember vallomása)
A harmadik nagy hozadéka a túlvilági élményeknek az, hogy aki járt „odaát”, visszajőve más ember lesz, teljesen megváltozik lelkisége, szellemisége, a világhoz és emberekhez való hozzáállása. Ezek az emberek magasabb morális szintre kerülnek, javul az önértékelésük, sokkal elfogadóbbak, megértőbbek lesznek embertársaikkal szemben, mint az élményt megelőzően. A siker, a hatalom, a pénz és a csillogás már nem vagy nem olyan fontos számukra, a szeretet megélése viszont annál inkább.
Küldetéstudat ébred bennük, vágy arra, hogy másokat segítő emberekké váljanak, így aztán karitatív tevékenységbe kezdenek. Az átlépést többségük pozitív élményként éli meg, és visszajőve nő bennük az életszeretet. (Persze van, aki visszavágyik, de idővel rádöbben, hogy dolga van itt.) Mindemellett növekszik az érdeklődésük a filozófia, a vallások (nem a külsőségek), a spiritualitás iránt. Különleges képességek ébredhetnek bennük, amelyeket felhasználhatnak mások gyógyítására és szellemi-lelki fejlődésük elősegítésére.
A túlvilági élményeket megélt emberek valójában beavatást kapnak – beavatást a halálba és legfőképpen az életbe. A bennük lezajló pozitív változások megmutatják az utat a felé az élet felé, amelyet élnünk kellene – méltón valódi lényiségünkhöz.
