Ne félj, majd én vigyázok rád!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!


Szóval a szakítás után lecsendesedtek a hajnalok, végre tudtam aludni. De még mindig nem hagyott nyugodni, mi lehetett ez. Valaki szólt hozzám? Van egy őrangyalom, ő suttogott a fülembe?
Jóval később aztán meséltem a Mesternek erről a hajnali furcsaságról, de ő egyáltalán nem lepődött meg. Nincs ebben semmi különös, mondta, az alvás, vagyis a teljes ellazulás állapotában leáll a gondolkodás, és végre szóhoz jut a lélek. Minden éjszaka ellátogatunk az igazi Önmagunkhoz, csak felébredve, az elme keltette hangzavarban már nem tudjuk, nem akarjuk meghallani. Eltemetjük.

Pedig olyan tisztán elmondja, mit szeretne, hogy lenne jó! A lelkünkben - mindannyiunk lelkében - ott van minden információ végtelen időkig vissza és előre, mert olyan dimenzióban létezik, ahol nincs idő. Minden EGY, szokta mondani Prakash mester, egyetlen lélek lobog minden élőben, Isten lelke. Hogy honnan tudja? Megtapasztalta. Számtalanszor. Mindahányszor átélte a Megvilágosodás katarzisát. Ha ismernéd őt, ha elolvasnád a verseit (Vízöntő-szutra a kötet címe), amiket ezek az élmények írattak vele, Te sem kételkednél a szavában.

És egyszerre hiányozni kezdtek az önmagammal folytatott, hajnali párbeszédek, mert láttam, hogy ez az önfeledt, mindent a legcsupaszabb valóságában, ítélkezés nélkül szemlélő részem sokkal bölcsebb és boldogabb, mint én. Pontosabban: ő bölcs és boldog, én pedig, hát... Kíváncsi lettem rá, végtelenül vágyom utána, meg akarom ismerni, LÁTNI akarom! Honnan jött? Mitől ilyen magabiztos? Miért ilyen önfeledt? Ő miért nem fél???

Mert én bizony félek. Vagyis féltem, féltem, egész életemben, ameddig csak emlékezni tudok. Hol konkrét dologtól, hol pedig csak úgy, szorongva, képzelt lehetőségektől rettegve. Amikor minden rendben ment, akkor attól féltem, nemsokára jön a rossz, mert mindennek eljön a böjtje, jó ég, hányszor hallottam ezt gyerekkoromban. Ha kislányként fergeteges jó kedvem lett és viháncoltam, azt mondták: vigyázz, vesztedet érzed! Sírás lesz a vége! Meg hogy: beléd bújt az ördög.
Neked is mondták?
Hát ezért nem merünk örülni, mert szépen megtanultuk, hogy az öröm bajjal jár. Pedig most már tudom, a Mester mondta: a felfokozott öröm kellene, hogy legyen az alapállapotunk. Reggeltől estig örülnünk kellene, ha másnak nem, hát annak, hogy élünk.
Mert biztonságban vagyunk. Totális biztonságban.
Sajnálom, hogy csak most értettem, éreztem meg, és nem élhettem eszerint az egész eddigi életemet.

Mennyit rettegtem, mennyit kínlódtam, elképesztő! Ha például szerelmes lettem, ahelyett, hogy röpködtem volna, azon szomorkodtam, hogy egyszer majd elmúlik ez is, és akkor jéghideg lesz minden újra.
Egyszer valaki, akit szerettem, arra kért, mondjam ki én is, hogy örökre. Nagyon akarta, nagyon várta, szorongatta a kezem, nézz a szemembe, kérte, úgy mondd.
Annyira szerettem volna kimondani. Nem ment. Nem mertem. Mert az elmém azt súgta, ne hazudj, a szerelmek soha nem szoktak örökké tartani.
A legboldogabb pillanatokat törtem szét, a legszebb, legtisztább érzéseket mocskoltam be azzal, hogy közéjük engedtem az agyam örökké kételkedő, spekuláló, óvatosságra intő zagyvaságait.
Ha nem volt mitől félni, mert épp minden rendben volt, akkor éjjel tört rám elalvás előtt, szörnyű képekben: láttam véres balesetet, szerencsétlenséget, iszonyú betegséget, és ezek mind-mind a szeretteimet fenyegették. Ismered ezt?
Mennyi fölösleges borzalom, mennyi kétség, fájdalom! De miért? Minek? Hát nem őrület?

Talán most azt gondolod, persze, jó volna nem félni, nem szorongani, nem rémüldözni, igen, de hogy kell? Hogy lehet megszabadulni ettől?

(folytatjuk)

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Spirit

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.