A lelki probléma hízlal

Olvasási idő kb. 5 perc

Az előző részben a hatodik érzék fogalmát részleteztük.

A hatodik érzék fejlesztésének állítólag több módszere is létezik, mi most egyet emeltünk ki, amelyik azt ígéri, zaklatott korunk kihívásait az öngyógyítás és a testi-lelki harmónia megteremtésével küzdhetjük le.

A gyerekeknél működik a megérzés

Kutatások szerint öt-tíz éves korunkig éles a hatodik érzékünk, ám ahogy cseperedünk, a világ egyre erősebben tölti ki a tudatunkat, így ez a csodás képesség fokozatosan halványodik. Ez az ősi érzékelés egykor létünk szerves része volt, ezért némi gyakorolással újratanulható és fejleszthető, épp úgy, mint bármilyen más készség. Így működik a meditáció és a jóga is: eleinte nem megy az összpontosítás, vagy a lótusz, majd hirtelen azt vesszük észre, hogy elértünk egy alapállapotot. A kínálat hatalmas, így bárki megtalálhatja az alkatához illő módszert: valakit az ősi tibeti energiagyógyászat érdekel, valakit a klasszikus kínai akupresszúra. Az ezoterika napjainkra követi a divatot és a fogyasztóhoz simul. Aki fáradt, kiégett, vagy stresszes - ezek gyakori kulcsszavak a műfaj marketingrészében - rábólint az aktuális trendre. Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb bajai, így célcsoportból nincs hiány.

A hatalmas ezo-dömping irdatlanul széles kínálatában ezúttal egy vadiúj versenyző is rajthoz állt  a már említett Dr. Franz Ulrich személyében, akinek készségfejlesztő technikájával látásunk és hallásunk nélkül tapasztalhatunk újabb élményeket, érzékenyebbek lehetünk a tárgyak és emberek rezgéseire, megismerhetjük szervezetünk összefüggéseit, szerveink kapcsolatát. Képesek lehetünk feloldani testünk blokkjait, biztosítani a megfelelő energiaáramlást, így egészségünk is javul. Az erről megjelent cikkeiből néhol idézünk.

A torok betegsége az elérhetetlen vágyakból ered

A szeretethiány, a lelki gyötrődés, kiégettség blokkjait magunk építjük fel életünk során, és látható jelei az arcunkon gyűlnek össze. Elfojtott kreativitásunk, az elérhetetlen vágyak, és a lemondás okozza a torok problémáit. A mellkasban a tetteinkből származó feszültségek ülepednek le, csakúgy, mint a hormonális változások, belső betegségek láncreakciója, túlhajszoltság, az érzelmi élet hányattatása, lelki adósság. A gyomor a közvetlen környezetből, és karrierből fakadó feszültségeket sínyli meg, munkával összefüggő, meghatározó döntések, szellemi próbatételek érzékeny riasztója. Ha a köldök környékén tapasztalunk rendellenességet, az az életöröm hiányára utal, indulatok ingerei, emberi gyarlóságtól elszenvedett feszültségek gyűlnek össze itt.

Megszokjuk a bajainkat

A szervezetünk egy hatalmas labirintus, amelyben minden összefügg mindennel, és ennek az agy az irányító központja.  A testen belüli üzenetváltás rezgések formájában zajlik az idegpályákon. Az ételből, vízből, levegőből átalakított sugárzó bioenergiát az impulzusok rezgései szállítják a szervekhez. Ezek rezgései különbözőek, mely az anyagától, erezetétől, tömörségétől függ- írja Dr. Franz Ulrich."

Olykor az életenergia-áramlásba forgalmi dugó állhat be, és a blokkoknál megváltozik a rezgés, így hiányos információ éri el az agyat. Ekkor egy védekező folyamat indul el, amelynek következtében az immunrendszer gyengül (allergia alakulhat ki), bizonyos szervfunkciók alulműködhetnek, akadozhat a hormontermelés és szervezetünk fáradékony lesz. A modern ember mindezt észre sem veszi, mert egyszerűen elfogadja a negatív változást és megszokja bajait. Az öregedés egy tanult folyamat, melynek alapjai a gyerekkorban rakódnak le, majd a gyűjtögetés tovább folyik - pedig az időskor lehet teljesértékű, boldog aranykor is.

"Valószínűleg nincs olyan nő, aki elégedett a tükörképével - elmélkedik tovább Dr. Franz Ulrich. Vannak, akik génjeik rovására írják, hogy nem látják ideálisnak a testalkatukat. Mások bűnbánóan ismerik be, hogy életmódjuk korántsem nevezhető egészségesnek, s ez meg is látszik rajtuk. Azt pedig, hogy a kezdeti szarkalábak megállíthatatlanul ráncokká mélyülnek, a természet rendjének tudják be. Mit tehetünk ellenük? Igyekszünk egészségesen étkezni, minél többet mozogni, lemondani kedves, de káros szenvedélyeinkről, ápolni a bőrünket. Ám a valódi megoldást csak akkor találhatjuk meg, ha felismerjük, hogy az okok a lelkünkbe vezetnek."

A nő, mint veszélyeztetett faj

Ha tartósan hordozunk magunkban egy-egy lelki problémát, és nem tudjuk feldolgozni, az előbb-utóbb a testünkön vagy testünkben fog jelentkezni. Ez egyfajta blokkolt energia, ami számos következménnyel járhat. Hiába a legszebb nő valaki, ha időzített bombaként ott van benne mindez, ugyanis, ha időben nem oldják fel, két éven belül teljesen megváltozhat a teste. Nem mindegy, hogy a környezetből milyen lelki hatás ér bennünket, mert a blokkok az agy különböző szintű mélységeiben alakulnak ki. Mivel egy-egy szervhez több testrészen is található idegpont, ezek vizsgálatával pontosítani lehet a kiváltó okokat. Ha a belső feszültségek az energiapályán maradnak, elzárják a keringést és a salak leülepedik a szervekben, szövetekben, melynek egyik szemmel látható tünete a kóros elhízás.

"A nők fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen jóval érzékenyebbek a férfiaknál, szinte mindent a szívükre vesznek, főleg a családi problémákat, amelyeknek a feszültsége a köldök alatt gyűlik össze. A tudatalatti elraktározza, és kialakul a blokk. Az alhas térfogata megnő, több zsír lesz látható, kialakulnak a női betegségek, és a menstruációs ciklusban is zavarok jelentkezhetnek."

Lappangó feszültségekből narancsbőr

A nők másik ősi ellensége a narancsbőr, melynek kialakulásáért szintén a tudat alatt lappangó, rejtett feszültségeket okolhatjuk: a blokk a szív és a vese agyi zónáinak kapcsolatában okozza a nyirok megrekedését, amely aztán elindítja a hízást. Más vélemények szerint a narancsbőrt a rossz táplálkozás  okozza, és a szennyezett levegő is felelőssé tehető a kialakulásában. Ha azonban maradunk a tiszta spiritualitásnál, a zsír belső élettere ugyanis a víz, így a blokkok fölött megrekedt nedvekben egyre több zsírsejt növekszik. Ez az a stádium, amikor az étel puszta gondolatától is hízni lehet. Előjele a fáradékonyság és a kiégettség.

A combon kialakult energiazárlat nem csak ott okozhat narancsbőrt, hanem megakadályozhatja a mell növekedését, illetve petyhüdtté teheti azt. A férfiaknál vegetatív problémák okozhatnak többféle tünetet: hajhullás, fáradékonyság, szívpanasz és elhízás léphet fel. Ha az említett blokkokat feloldjuk, és a folyamatot követve, végighaladunk testünk zónáin, energiaközpontjain, a hatodik érzék automatikusan "bekapcsol", felerősödik, és a továbbiakban, ha egy probléma közeleg, mi már előre fogjuk látni. Ismét induljunk el a természet felé.

A jövő megismerhető

Mássz ki a mókuskerékből!

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.