Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Köves Krisztián Károly Halálkeringő című filmje rendkívül nyomasztó. A mai ezoterikus irányzatokkal szemben az egyik üzenete az, hogy a sorsunk a génjeinkbe van írva, és mint a filmből kiderül, próbálkozhatunk felülírni, de nem valószínű, hogy sikerül. Ha hiábavalóságot és az örökített, fatális hibákat annyira el akarnák fogadni az emberek, akkor valószínűleg nem kelt volna el annyi példány Rhonda Byrne A titok című könyvéből, és már rég eltűntek volna az univerzum segítségét kérő, optimista rituálék. A film főszereplője, Dobó Kata a bemutató időszakában rengeteget nyilatkozik a CV-jének eddigi legkülönösebb szerepéről, és a rövid haj formázásáról is, én nem terveztem vele könnyed interjút, mert az nem megy a hangulathoz, amit a film kiváltott belőlem.
Mielőtt láttam volna a fllmet, azon gondolkoztam, vajon miért benned látta meg a rendező a lecsúszott, elhanyagolt, drogos rendőrnőt. A filmet nézve már inkább értem. Az általad alakított Elza lehetett volna szép, élhetett volna visszafogott és boldog életet, de nem volt lehetősége választani.
Inkább arról van szó, hogy amikor döntött, azt hitte, a jó döntést hozta meg. Érdekes, hogy milyen a viszonya az apjával, ez sokmindent megmagyaráz. Soha nem szerette, nem találkoztak tíz éve, erővel taszítja el magától ezt a kapcsolatot, mégis az apja hivatását választotta, és neki szeretne megfelelni.
Sokan vannak ezzel így, nem akarják a szüleik hibáját ekövetni, aztán mégis elkövetik.
Ezen gondolkoztam én is. Mindez tudat alatt dől el. Elzánál az az oka, hogy nem tudatosan, de mindig felnézett az apjára. Csábította az apja képviselte profizmus, imponált neki, hogy ő a legjobb nyomozó az örsön. Aztán egy rendőrt választott a férjének, mert jó döntésnek gondolta, hogy nem az érzelmei után megy feltétlenül, amelyek egyszer vagy többször megpofozták már, hanem a stabilitást választja. Vannak olyan életek, amelyek arról szólnak, hogy akármennyire is szeretnél jót csinálni, nem megy. Azért nem, mert az érzéseket nem lehet megerőszakolni. Nem kell feltétlenül mindig az eszedre hallgatni, különben a spirál alján találhatod magát a sok-sok rossz döntés miatt, és onnan már nincs kiút.
A rendező Köves Krisztián Károly egy interjújában azt mondta, azért téged választott a szerepre a jelöltek közül, mert benned volt a legtöbb keserűség.
Illyenkor gondolja azt az ember, hogy jó, hogy az életben sokszor padlóra került. Ezeket itt lehet használni.
Egy színésznő esetében érték, ha fiatal, viszont az idő előrehaladtával lesz érdekes a személyisége éppen a megélt jó és rossz élmények miatt. Ha választanod kéne, inkább a fiatalságot, vagy inkább ezt a fajta tartalmat választanád?
Nem biztos, hogy egy színésznő szempontjából a fiatalság a jó. Vannak olyan, remek karakterek, amiket nem lehet még húsz-harminc évesen eljátszani. Azért jó ez a szakma, mert minden életkorban adódnak olyan szerepek, amiket akár a tapasztalatok miatt, akár a külső adottságaid alapján csak akkor tudod eljátszani. Ami engem illet, most jól érzem magam a bőrömben, mert harmóniába került a belső és a külső nálam.
Ez minek köszönhető?
Nagyon nehezen éltem meg a huszas éveimet. Akkor elkezdődött egy útkeresés, ami szükséges volt. Nehéz volt ugyanakkor rátalálni arra, hogy ki vagyok én, mit is szeretnék valójában az élettől. Most már nagyjából tudom. Ha tehetném, se tekerném vissza az idő kerekét, nem mennék át még egyszer azon, amin már átmentem.
Inkább a rossz, vagy inkább a jó élmények építik erősebben a személyiségedet?
Mindegyik. Ahhoz, hogy érjen az ember lelke, minden élményt és tapasztalatot fel kell tudni használni egy következő döntésnél. Az azonban jellemző, hogy a rossz dolgokat intenzívebben átéljük, a jókról pedig hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy megérdemeljük. Tudom, ez egy sztereotíp szöveg. Hiszek benne, hogy mint a jin és jang, minden kiegyenlítődik mindenki életében. Az irigység ezért furcsa érzés, mert akkor felvetődik, hogy valójában mire is irigykedünk? Irigykedhetünk az én életemre is, de senki ne feledkezzen meg arról, hogy nekem vannak nehézségeim, bármennyire is nem így tűnik kívülről.
Az utóbb időben melyik szerepedből tanultál a legtöbbet magadról?
Minden szerep tanít, ha másra nem, arra, hogy ilyet többet ne vállaljak (nevet). Emberileg azt is meg lehet tanulni, hogy mik a határaid, mennyit bírsz lelkileg. Folyamatosan bizonytalan vagyok abban, hogy jó-e, amit csinálok. Hiába jön visszaigazolás, akkor is. Számomra ez a legnehezebb. Persze az ember zsörtölődik, amikor reggel négykor megszólal az ébresztőóra, mert ötre jönnek érted. Amikor meg vége a forgatásnak, a következő filmig arra vágysz, szólaljon meg négykor a vekker. Amikor éppen átéljük a jót, akkor úgy érezzük, nem is olyan jó az, aztán később visszagondolunk rá, hogy milyen jó is volt akkor. Furán vagyunk összerakva, sosem fogom megérteni.
Ijesztő volt számodra, hogy egy filmben szinte csak ketten szerepeltek Kern Andrással, és több mint másfél órán keresztül kettőtöknek kell, hogy lekötni a néző figyelmét?
Nem akartam belegondolni, hogy ez ijesztő lehet.
Hogy tetszett a film vége?
Nem láttam még, a végleges változatot, ezért nem tudom, milyen a hatása. Annyi biztos, hogy nem egy altatómese.
Szerinted igaz, hogy ami egyszer eltört, azt nem lehet megragasztani?
Nem szeretnék hinni benne, mert az determinál. Hivatkozhatnék a vonzás törvényére: ha így gondolod, akkor így is lesz. Nem szabad ebben lubickolni, hanem merni kell és próbálni változtatni. Nem értek egyet a karakterrel, amit játsztottam, de a saját életfelfogásomat félre kellett tennem, meg kellett szeretnem és el kellett fogadnom őt. Egy színész nem taszíthatja el magától a karaktert, amit játszik.
Itthon mennyire szól a színészet a szakmáról és mennyire az önmenedzselésről?
Itthon inkább a szakmáról szól, de a kettő egyensúlya fontos. Tudnod kell, és vállalnod, mit szeretnél elérni, és szerencsésnek kell lenned, hogy a lehetőségek megtaláljanak. Sok olyan film, és színdarab volt, amire nemet mondtam, mert úgy éreztem, nincs szükségem rájuk, de aztán később néhányat megbántam. Ebben is gyakorlatot kell szerezni.
Az önmenedzselés feladatát már megoldja az ismertséged?
Lehet. Nagy durranással indult a karrierem. De ez nem minden helyzetben volt szerencsés: egy időben beskatulyáztak - talán még ma is -, hogy csak vígjátékokat tudok játszani, az a zsánerem. Nagyon örülök annak, hogy sok színházi darab, illetve ez a film is megtalált, mert a lényeg az, hogy ha komolyan veszed, amit csinálsz, és keményen dolgozol, annak meglesz az eredmémye, és jönnek a munkák folyamatosan.
Foglalkoztat még a nemzetközi karrier gondolata?
Olyan szinten, hogy nagy lehetőséget látok abban, ha az embert különböző országokba hívják filmezni. Jó néhány magyar színésznő van, aki a világon sok helyen forgat, ezáltal kitágul a kör, akikkel dolgozhatnak, és jóval több nézőhöz is eljutnak. Butaság lenne tőlem azt válaszolni, hogy nem érdekel már, ilyen szempontból viszont fatalista vagyok. Most nem tervezem, hogy Amerikába visszatérek, de ha hívnának, mennék.
Kivel dolgoznál szívesen?
Guy Ritchivel például, de ő egy az ezermillióból. Számomra az a lényeg a színészetben, hogy minél több dologban kipróbáhassam magma, hogy jó rendezőkkel és színészekkel dolgozhassak együtt, mert nekem a tanulás folyamata a legfontosabb. Persze könnyű ebből a székből azt mondanom, hogy nem érdekel a hírnév, tudom, hogy viccesen hangzik.
fotók: marquez
Sokszor mondtad már, hogy hamar jött. Mostanra már megtanultad kezelni?
Valójában lehet, hogy nem jött hamar, mert minden akkor jön, amikor itt az ideje, csak én nem tudtam vele mit kezdeni. Ez volt a leckém. Ma már jobban kezelem, volt jó pár évem ezt megtanulni. Persze még most is érnek meglepetések, például a túlzott érdeklődés a magánéletem iránt. Nem értem, nem vagyok én olyan érdekes.
A sikert kevés nőnek bocsátják meg
“A mi kultúránk nem tartja túl sokra a kiugró egyéni teljesítményeket, szokás leszólni, lesajnálni, elhallgatni őket”- mondta Rácz Zsuzsa író, újságíró. A Nesze Neked Terézanyu című könyv szerzője interjúnkban elmondja, miért nem meri magát írónőnek nevezni, hogyan lehet befuttatni most egy könyvet és milyen családon belüli tabuk foglalkoztatják. Rácz Zsuzsa úgy tartja, ha annyit futna, amennyit agyal, akkor minden maratont megnyerne.
