Gallusz Nikolett a korlátait feszegető idol

Olvasási idő kb. 4 perc

Az első nagyobb szerepét játszó Gallusz Nikolett idoli lényegét részletesebben is megismerhettük. “A huszonéveimben általában öt-hat éves, komoly kapcsolataim voltak, amelyekről azt gondoltam, nem fognak véget érni. Végül is barátsággá szelidült a szerelmeim többsége. Mostanában van egy hosszabb pediódus az életemben, amikor az utamom nem találkozom olyan férfiakkal, akikkel egyfelé tartanánk”- mondta Gallusz Nikolett a Madách Színház színésznője Sas Tamás Szinglik éjszakája című filmjének a sajtónapján, Szilvásváradon.

A sajtónap egy délutáni sajtótájékoztatóval kezdődött a forgatás egyik helyszínén, a La Contessa kastélyszállóban, ahol Sas Tamás elmondta, az esküvői jelenet forog majd itt éjjel. Bemutatta a film szereplőit is, a négy nő közül csak Szávai Viktória hiányzott. A férfiszereplők közül Seress Zoltán, az ügyetlen maffiózót alakító Hevér Gábor és a taxisofőrt játszó Scherer Péter volt jelen. A sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy az esti órákban a parkban felállított díszletben a szereplők egy jelenetet elpróbálnak majd a sajtó jelenlétében. Erre azonban nem került sor, annyi történt, hogy a színésznők alkalmi ruhába öltöztek, és a fotósok kedvéért modellt álltak a díszletben. Mielőtt este elhagytuk volna Szilvásváradot, akkorra lett kész a világítás a díszletben, és a stáb elkezdte a munkát. Próba híján is folytattam a szingliség témájának a feldolgozását.

Olyan férfira vágynék, aki színesíti az életemet

A több órás, szervezett sajtó-buszút alatt lett volna alkalmam átgondolni a film szinopszisát, de mindig az első mondatra tértem vissza. “Négy barátnő, Juli (Hámori Gabriella), Edit (Nagy Ilona), Zsófi (Gallusz Nikolett) és Adrienn (Szávai Viktória) gyerekkorában megfogadta, soha nem mennek férjhez.” Mivel különös, hogy egy szingliségi fogadalom lehet egy film alapja, ezt a témát vetettem fel a film szereplőinek.

Az első nagyobb filmszerepén dolgozó, eredetileg musicalszínésznő Gallusz Nikolett történetét érdekesnek találtam, aki éppen a lázadó korszakában élt komoly kapcsolatokban, most pedig, a harmincas éveiben nem talál - de nem is keres maga mellé senkit. “Azért nem is keresgélek, mert azt gondolom, hogy akkor természetesebben létrejön egy kapcsolat. A másik oka pedig az, hogy olyan jól érzem magam a munkámban és a társaságomban.

Ha találkozom valakivel, aki rokonszenves,  akkor mérlegelnem kell, hogy a készülő új dalommal, vagy szövegkönyvemmel foglalkozom-e, vagy inkább randevúra megyek, beülök a fiúval egy kávéra, hogy mesélj, mikkel foglalkozol. Ez utóbbihoz nincs kedvem. Zárkózottabb lettem, és elvagyok magamban.  Olyan férfira vágynék, aki színesítené a mostani életemet, és akinek az életét én is színesíteném. A kényszeredett próbálkozásoknak nincs értelme.”

Ez nem szinglifilm, a szingliség hívószó

Az esküvőjére készülő Julit alakító Hámori Gabriella szerint a szingliség idehaza egy utálatos szóként maradt a köztudatban, a szingli jelző pedig nem jelent egy színész számára megfogható és eljátszható vonást. A filmet rendező Sas Tamás sem szeretett volna részletesen kitérni a jelenségre. “Ez nem lesz szinglifilm. A producerek azért választották ezt a címet, mert bíznak benne, hogy van annyi tartaléka ennek a szónak, ami a nézőket beviszi a moziba.”

Az idol nem megy ki a mosdóba

A retro és wellness szavakban is lehet még némi tartalék, de Sas Tamás inkább egy másik hívószót vetett be a szingli mellett a közérdeklődés reményében. A sajtótájékoztatón elmondta, mind a négy női karakter egy-egy idolt testesít meg. Ezt azonban akkor nem fejtette ki bővebben, ezért később erre is kitértünk.

“Nem könnyű kérdés, mi számít idolnak, amikor végtelen számú idol van. Ahhoz, hogy egy karakterből idol legyen, az a feladatunk, hogy levegyük róla hétköznapiság redundanciáit, mint például azt, hogy kimegy a mosdóba."

Szinglik éjszakája

Az S.O.S. szerelem!, a 9 és fél randi, az Apám beájulna, a Presszó, a Kalózok című filmek alkotója, Sas Tamás idén ősszel Egerben és környékén forgatja Szinglik éjszakája című közönségfimjét, amelyik várhatóan 2010 februárjára készül el. A film producerei Cirkó József és Dér Tamás. A film négy barátnő egy napjának történetét meséli el, méghozzá egy esküvői előkészület napját. Az események középpontban Hámori Gabriella által alakított katakter, Juli áll, aki bejelenti a barátnőinek, hogy férjhez megy, csakhogy a felbecsülhetetlen értékű, antik eljegyzési gyűrűjét ellopták.

Sas Tamás hozzátette, egy karakter attól válik idollá, hogy  kiemelik és megerősítik az átlag fölötti karaktervonásait, és a hétköznapi vonásait pedig nem hangsúlyozzák. “Vegyük például Gallusz Nikit. Ő tényleg archetipikusan a korlátait feszegető, az exhibicionizmus határán mozgó figura, aki ugyanakkor szimpatikus. Attól válik idollá, hogy nagyon szép, olyan ruhákban van és olyan sminkekben, amelyek előnyösek, és mindezek a külső jegyek a személyiségét hangsúlyozzák.”

A szingliség és az idolság tehát fontos kereskedelmi katagóriák. A filmben szereplő Seress Zoltán ezt ennél jobban fogalmazta meg, bár ő inkább a nagybani idolképzésről beszélt. “Az idolképzés egy hókuszpókusz. Ha valaki csinál valami olyasmit, ami mérföldkőnek számít, akkor elkezdik idolnak nevezni, mert az idolságban nagyon sok reklámérték van. Pénz van benne, érdekek mozgatják, az idolt az üzletemberek faragják. Egy idolnak nagy a sleppje, akik belőle élnek. James Dean idol volt, de engem ez nem érdekel: számomra, ő egy nagyon tehetséges színész volt, aztán a hollywoodi üzlet idolt csinált belőle. Már akkor is  sok volt a ködösítés, a duma.”

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.