Auguste Dupin esete egy majommal, avagy miért féljünk Poe-tól

Olvasási idő kb. 4 perc

Az új korszak gyermekei, a mai kamaszok nehezen tudják elképzelni, milyen volt az, amikor a nyomozók királya még Derrick felügyelő volt (mást nem is nagyon ismerhettünk), az Ördögűzőn pedig csak az amerikás rokonok elbeszéléseit hallgatva borzonghattunk. Ennek ellenére az irodalomórákon a Poe-tananyag még mindig a legnépszerűbbek közé tartozik, Bíró Lajos szavait pedig még mindig érdemes megfogadni: éjjel, otthon, felügyelet nélkül inkább ne olvassunk Poe-t! Várjuk meg, míg felkel a nap.

Poe köpönyege

Az író életével kapcsolatban már többen leírták, hogy az önmagában egy Poe-történet lehetne. Igaz ez a halálára is; a legenda szerint részegen pocsolyába fulladt, de valójában sosem derült ki, hogyan halt meg pontosan. (2009 októberében egyébként a rajongók - sokan Poe-nak öltözve - megrendezték Poe második temetését Baltimore-ban. Koporsóval és bábuval, ahogy kell. Az érdeklődők nagy száma miatt egy nap kétszer is. ) Vándorszínész családba született 1809-ben, de alig két éves, s már mindkét szülőjét elveszíti. Anyja mindössze huszonnégy éves, amikor belehal az állandó munkába és nyomorba, az apa ekkor már nincs is a családdal. A három gyereket rokonok és ismerősök veszik magukhoz. Nem csoda, hogy könyvek, cikkek száza foglalkozik azzal, milyen hatással lehettek e korai élmények Poe életére, kötődéseire, a nőkhöz való viszonyára. Ami tény, hogy a legendásan nagyivó Poe már kamaszként gyakran a pohár fenekére néz; érdekes, hogy az ivás nem akadályozza abban, hogy pengeéles logikával vigye végig bűnügyi történeteiben a gondolatmenetet. Felesége mindössze tizenhárom éves, amikor feleségül veszi, s néhány év múlva el is veszíti. Poe állítólag az első író, aki kizárólag írásból próbált megélni. A költészet után a próza felé fordul, s számunkra itt most ez az érdekes. Őt tartják ugyanis minden bűnügyi történetek atyjának. Természetesen gyilkosságról és bűnesetről már az előző néhány száz évben is írtak, az újdonságot nem a téma jelentette. Poe August Dupinja azonban úgy fog hozzá egy bűnügy megoldásához, ahogy előtte senki: felmér, elemez, hipotéziseket állít fel, észrevesz olyan dolgokat, amelyek másnak nem szúrnak szemet - lát, nem csak néz. Sherlock Holmes, Poirot, Miss Marple és Colombo mind-mind Dupin (vagyis Poe) köpönyegéből bújnak elő.

De mi is volt az a titokzatos Morgue utcai eset?

A történetet a detektív Dupin barátjától halljuk. Dupin, egy elszegényedett nemesi család sarja mellesleg feltűnően hasonlít Poe-ra. Az olvasás és a gondolkodás a szenvedélye, barátjával az éjszakát járja, ekkor éli valódi életét. Melankóliára hajlamos, magányos alkat, kiváló analitikus. Egyik nap kettős gyilkosságról kap hírt: Madame L'Espanaye-t és lányát brutális kegyetlenséggel meggyilkolják a házukban. Az anya fejtől megszabadított holttestére a kertben, a lányéra a kéménylyukban találnak rá, ahová fejjel lefelé tuszkolták fel. (Brrr.) Elfognak valakit, de Dupin végig látja, hogy a rendőrség hibázott, s végül zseniális okfejtéssel (és egy apróhirdetés segítségével, melyben eladásra kínál egy orángutánt) bebizonyítja, hogy a bebörtönzött tettes ártatlan. Aki olvasta a történetet, emlékezhet a meghökkentő befejezésre; aki nem, az rögtön keresse elő Poe novelláját! (Nem hosszú! )

<object data="http://www.youtube.com/v/W3ONG8qFw_4&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" height="344" type="application/x-shockwave-flash" width="425"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/W3ONG8qFw_4&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/></object>

Rémségek kicsiny boltja

S akinek a tetszett a Morgue utcai történet, bizonyára kedvvel olvassa majd Poe rövidebb rémtörténeteit is: a nyugatosok szép fordításában több kiadásban is fellelhető a novellák gyűjteménye. Ami ezek „báját" adja, hogy Poe itt ugyanolyan pontos kötéltáncot végez, mint Dupin történetében: az olvasó, ha akar, elemezhet, ehhez ugyanis a narrátorok (akik sok esetben maguk a gyilkosok) nagy segítséget nyújtanak a rendkívül pontos beszámolóval. Valamiféle gonosz jelenléte végig érezhető, Poe azonban nem túlozza el az irreális elemeket, s rémnovellái már a mai pszichothrillerek elődjének tekinthetők. Hősei talán azért olyan félelmetesek, mert mielőtt még megnyugtatnánk magunkat azzal, hogy őrültek mindig is voltak és lesznek, ők maguk közlik, hogy nem őrültek. Ettől persze még lehetnek azok, de Poe mesterien ért ahhoz, hogy az olvasót rávegye, gondolja meg, vagy újra az őrültség fogalmát: lehet-e őrült, aki ilyen pontosan kitervel és végrehajt egy gyilkosságot? S ha igen, hogyan értelmezzük át a normalitás fogalmát? Az áruló szív című novella narrátora, akárcsak a Fekete macska címűé, biztosít minket arról, hogy érzékeik kiválóan működnek, gondolkodásuk ép. Az őrület, a gonosz tehát nem olyan könnyen felismerhető már, mint korábban, s mindenütt ott lappanghat. Poe az első, akinek nem kellenek különleges helyszínek ahhoz, hogy megjelenítse a gonoszt: nem rémes királydrámák vagy görög sorstragédiák nézői vagyunk már, hogy azt képzelhessük, mindez távol van tőlünk. Az őrület, az irrealitás ott lappang a mindennapokban. Például mi van, ha ránk esteledik, és meg kell szállnunk egy motelben? De bocsánat, kicsit előreszaladtam: ez már Hitchcock. Amit egyébként szintén nem néznék egyedül éjszaka...

Folytatjuk...

A képen részlet látható Michael Swerfager animációjából

Nyomozás a krimi után: Az Agatha Christie-olvasás hasznosságáról

Magyari Andrea
Magyari Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.