Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A műfaj detektívregény néven vonul be a magyar irodalomba; Hankiss János 1929-ben ezen a címen ír vékony kis könyvet a krimiről, de így emlegeti Erényi Gusztáv is a Nyugatban, kb. egy évtizeddel később. Az elnevezés olyan szempontból érdekes, hogy az első, krimiknek nevezhető művekben még nem bukkannak fel detektívek, később is csak vázlatos alakokkal találkozunk; sőt, a klasszikus értelemben vett detektív-figura egyébként sem nagyon tud majd meghonosodni Magyarországon.
Az oknyomozó riportertől a Jaguárig
Nagy Ignác 1844-45 során, 12 részben jelentette meg Magyar titkok című munkáját, amely mintegy lexikonja az akkori Budapest életének, bűnügyeinek. Varga Bálint tanulmánya szerint Bende, az elbeszélő, aki egy zsidó bőrkereskedő történetét hallva kezd nyomozásba, tulajdonképpen „az első magyar detektív, sőt, ha jobban belegondolunk, a világirodalom legelső detektívjeinek egyike". Tehát annyira azért nem maradtunk le, mint általában, még akkor sem, ha Bende nem hasonlít még Sherlock Holmeshoz; sokkal inkább megteremtőjéhez, Nagyhoz, amennyiben ő is újságíró, aki belebotlik történetekbe, majd a nyomukba ered.
Guthi Soma Tuzár Mihályával aztán megjelenik a magyar irodalom első „valódi" detektívje (vagy ahogy még akkoriban nevezték: felderítő, puhatoló, hekus vagy kopó), aki bűnözőből lesz nyomozó. Guthi maga egyébként büntetőügyvéd volt, de dolgozott hírlapíróként, írt novellákat és színműveket is, s ő Devecseri Gábor nagyapja. Rendkívül felvilágosult ügyvéd és író, aki már a századelőn kiáll a halálbüntetés eltörléséért, és egyike azoknak, akik elsőként írnak a homoszexualitásról egy olyan korban, amikor homoszexuálisnak lenni még bűncselekménynek számított. Tuzár visszatérő figura, aki a bűnügyeket már úgy oldja meg, ahogy azt mi, a XX-XXI. század olvasói megszokhattuk: következtet, kizár, lépésről lépésre halad, míg el nem ér a gyilkosig.
Heltai Jenő klasszikusa, a Jaguár 1914-ben jelenik meg. A szórakoztató (ál)bűnügyi regény cselekménye egy korabeli bulvárlap, a Krajcáros igazság körül bonyolódik. A kérdés, akárcsak ma, természetesen az, hogyan lehetne az uborkaszezon ellenében kicsit fellendíteni az eladást. Ennek érdekében alkotnak álhíreket, az események azonban később rendre megtörténnek. (A könyvből 1967-ben film is készült Dömölky János rendezésében, Mensáros László, Törőcsik Mari és Major Tamás főszereplésével.)
Rejtő-zködő írók
A 30-as években Magyarországon sok, látszólag angolból fordított detektívtörténet jelent meg. Ezek valójában álnéven író magyar szerzők művei voltak, akik egy másik országba helyezték a cselekményt és a szereplőket. (Ez a mozdulat ismerős lehet a kilencvenes évek elejéről is, amikor magyar szerzők ugyanígy írtak romantikus füzeteket.) Tulajdonképpen ugyanezt tette két híressé vált író is (bár a saját nevükön), hiszen Rejtő nevét itt sem felejthetjük ki, még akkor sem, ha nem hagyományos értelemben vett bűnügyi történeteket írt - bűnben és bűnügyben azonban nem volt nála hiány. Mégis, Rejtő helyszínei, karakterei és párbeszédei utánozhatatlan elegyet alkotnak, csakúgy, mint Szerb Antal varázslatos Pendragon-legendája, ahol az író, ahogy más műveiben is, megint hatalmas anyaggal dolgozik: rózsakeresztesek, misztikum, és egy Londonban kutató magyar filosz; és ami Szerbet Rejtővel rokonítja, hogy ott van mindezek paródiája is egyben.
Zsarusztorik
Egy ország krimi irodalmának története mindig szorosan összefügg a rendőrség történetével. Rendőrséget Magyarországon először Szemere Bertalan állított fel 1848-ban. Az osztrák csapatok aztán nem sokkal később átvették a rendőri feladatokat, majd a híres-hírhedt Thaisz Elek rendőrkapitány fémjelezte kor következett, melyben virágzott a korrupció és a prostitúció, a helyzet pedig a kiegyezés után sem sokat változott. Az osztrákok ráadásul titkosrendőrséget is felállítottak, a megfigyelés tehát régebbi „hagyomány" Magyarországon, mint elsőre gondolnánk. Ezek után nem csoda, hogy a nyomozók nem a rendőrök közül kerülnek ki (bűnügyekkel ugyanis ők foglalkoznak), hiszen a rendőrség, mint testület már önmagában gyanakvást ébreszt az emberekben. Nyoma sem lehet annak a tiszteletnek, ami például a Scotland Yardot övezhette. A korai magyar darabokból így hiányzik annak a rendőrségnek a képe, amely a bűn nyomába ered, és hivatalból oldja meg a bűnügyeket. Másrészt, ezt tekintve nem csodálkozhatunk azon, hogy a rendszerváltás után a kevés bűnügyi irodalom, ami támogatást élvezhetett, éppen a rendőrség köreiben tevékenykedők tollából származott.
Krimi és a szocializmus
A szocializmus idején a dekadensnek bélyegzett magánnyomozók figurájának megalkotása persze még inkább lehetetlennek tűnik. A krimi egyébként is megszorul a tűrt és támogatott kategória között, nem jut levegőhöz, és a hatvanas évekre tulajdonképpen meghal. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem születnek bűnügyi könyvek, ezek azonban természetesen nagyon különböznek a nyugati országok krimijeitől. Mág Bertalan és Berkesi András, a kor két legnépszerűbb sikerkönyv-írója mindketten ÁVH-s rendőrből avanzsáltak íróvá, s könyveikben gyakran megtörtént eseményeket dolgoznak fel. A bűn elkövetői persze mindig azok, akik hátráltatják a magyar szocializmus kibontakozását:
Mág „korai műveiben sváb nagygazdák gyilkolnak magyar parasztcsemetéket, arisztokraták lopóznak a szocialista Magyarországra, hogy munkás származású szűzlányok meggyilkolásával döntsék meg a szocialista államrendet. Ellenforradalmárok papokat öldösnek, hogy ezt is a kommunisták nyakába varrhassák, emigránsok a szolnoki Tisza-híd felrobbantására készülnek" - olvashatjuk Bánki Éva tanulmányában. Magos őrnagy, Mág alteregója egyfajta ördögűzőként lép tehát fel, így pedig hiába is várnánk, hogy hideg fejjel végiggondolja az eseményeket. Mág legjobb darabjai egyébként a Nyomon a Mág-csoport című könyvből valók, ezek megtörtént bűneseteket dolgoznak fel, s az írásoknak javára vált, hogy az élet találta ki őket, nem pedig Mág.
Ezen kívül a szocializmus könyveladási listáinak élén állt, még a 80-as évek végén is a Hód-sorozat, a szocialista kém kalandjai, Mattyasovszky Jenőtől, valamint Moldova György Bűn az élet című riportkönyve, és a „kékfényes" Szabó László bűneseteket összegyűjtő könyve, a Kamera előtt a tettes. Ez utóbbiak, igaz, nem klasszikus értelemben vett krimik, de számot tartottak azok érdeklődésére, akik a kor szocialista krimijeit olvasták. Valószínű, hogy még mindig sok háztartásban megtalálhatók a „jó kis" Berkesi- és Mág-sorozatok, hiszen ezek a könyvek sokszor többszázezres példányszámban keltek el.
A rendszerváltás után mintha egy gát szakadt volna át: a krimi irodalom felvirágzott. Mint sorozatunk következő részéből majd látjuk, a krimi felküzdötte magát, és a szépíróknak is kedvelt műfaja lett.
Felhasznált irodalom:
Varga Bálint: Nyomozás az első magyar krimi után. Lepipálva - Tanulmányok a krimiről. Lilium Aurum, 2009. 58.
Bánki Éva: „A meghalni nem tudó bűn." Uo, 92.
Auguste Dupin esete egy majommal, avagy miért féljünk Poe-tól
Nyomozás a krimi után: Az Agatha Christie-olvasás hasznosságáról
