Szex előtt bazsalikom

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hideg éjszakák és forró hangulat? Minden évszaknak meglelheted az örömeit, különösen, ha nem egyedül kell élvezned azokat. A gyertyafényes vacsora menüjét is élvezetesebbé teheted olyan ételekkel, italokkal, amelyek még jobban feltüzelik vágyaidat. Nézzük sorra, mik is lehetnek afrodiziákumok!

Honnan is ered az afrodiziákum elnevezés? A görög mitológia szerelemistennője, Aphrodité ihlette. A mondák szerint léptei nyomán olyan növények és virágok sarjadtak, amelyek fogyasztása vágyserkentőként hatott az emberekre. Lám, nemhiába mondjuk, hogy már az ókori görögök is… 

Higgyél a praktikákban!

Sajnos, az afrodiziákumoknak tartott szerek többségéről mára bebizonyosodott, hogy nem rendelkeznek konkrét serkentő hatással. Az is egyértelmű, hogy nem elég csupán némi illatos, aromás fűszert és egyéb étket csempészni párod poharába, tányérjába, hiszen a szerelmi légyott sikere valójában inkább a fejben dől el. Ugyanakkor megfelelő táplálkozással és életmóddal az intim percek-órák minőségét is javíthatod. Emellett az sem árt, ha eléggé erősen hiszel a vágykeltő, -fokozó praktikák erejében.

A szexuális élet nagyrészt a megfelelő hormonműködés függvénye. A hormonok - testi folyamataink katalizátorai - fehérjékből, a fehérjék pedig aminosavakból épülnek fel. Ha tudatosan figyelsz az elfogyasztott ételek megfelelő mennyiségű és minőségű fehérje összetételére, fokozhatod szexuális aktivitásod. Nincs más dolgod, mint értékes fehérjéket tartalmazó ételeket csemegézni és párodnak is ezeket kínálni, például tengeri halakat, sajtokat, húsokat, diót, mogyorót, mandulát, tejtermékeket, tojást. Ha nem vagy finnyás és a pénztárcád is engedi, az osztriga, kaviár is megfelelő lehet különleges alkalmakkor. 

Fokozza a fehérje

A fehérjék mellett fontos a vitaminok, ásványi anyagok megfelelő mennyiségű fogyasztása is, így válaszd a nagy cink-, magnézium-, foszfor-, kálium-, kalcium-, vas-, és A-vitamin-tartalmú zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket, fűszernövényeket, tejtermékeket és egyéb élelmiszereket. Néhány példa ezekre: halak, kaviár, magvak, hüvelyesek, tej és tejtermékek, zeller, burgonya, sárgarépa, édesburgonya…

Fűszerek nélkül nem élvezetes az étkezés, így ne ragadj le a só-bors-paprika triónál, legyél igazi gurmand! A következő fűszerekkel, ízesítőkkel csak jól járhatsz: zeller, petrezselyem, vöröshagyma, szezámmag, gyömbér, fokhagyma, bors, borsikafű, fahéj, szegfűbors, chili, sáfrány, rozmaring, gyömbér, koriander, ánizs, szerecsendió, borsmenta, méz. Legtöbbjük a vérkeringés serkentésén keresztül vagy éppen hangulatod javítása révén hat. A ginzeng antioxidáns és immunrendszert erősítő hatása mellett elsősorban vágyfokozó hatása miatt népszerű, emellett Keleten a fiatalság, az élet jelképe. Gyógynövényboltokban szerezheted be, de csak kúraszerű használata javasolt, valamint egyes esetekben (pl. várandósság, szoptatás, magas vérnyomás, koffeinfogyasztással együtt)  szedése nem javasolt. 

Vérbőséget okoznak

Az erek rugalmassága, tágulékonysága szintén befolyásolja a szexuális aktivitást, ezért olyan élelmiszerek tudatos fogyasztása is javasolt, amelyek kifejezetten az érrendszerre hatnak. Értágulatot, vérbőséget okozva segítik az erekció és az orgazmus létrejöttét, fennmaradását. Erre a célra például a Ginkgo biloba, a gyömbér, a fokhagyma, a bors, borsikafű, fahéj, szegfűbors, chili, sáfrány, rozmaring, gyömbér, koriander, borsmenta fogyasztása a megfelelő.

Az idegrendszer kiegyensúlyozott működése is szükséges az egészséges szexualitáshoz. A zellerben található esszenciális olaj például nyugtató hatással bír az idegrendszerre, ahogyan a bazsalikom is, amely csökkenti vagy megszünteti a fejfájást is. Nincs több kifogás, csak kevés bazsalikom! Nem érdemes persze túlzásokba esve csak bazsalikomot rágcsálnod randi előtt, mivel ez a fűszernövény egy természetes eredetű mérget is tartalmaz. Persze normál mennyiségben fogyasztva nem lehet baj. 

Segítik a ráhangolódást

A kedélyállapotra ható élelmiszer-alkotóelemek segítik a szexuális ráhangolódást, fokozzák a hangulatot. Ide soroljuk a koffein- és teobromintartalmú ételeket, élelmiszereket. Egy jó kávé kellően éberen tart, egy kis feketecsoki pedig szinte kényezteti ízlelőbimbóid, főleg, ha hagyod, hogy lassan olvadjon el a szádban. Tévhit, hogy boldogsághormon lenne a csokiban, inkább a benne található hatóanyagok elfogyasztása okoz pozitív és kellemes változásokat a szervezetedben.

A bódító hatású szerek, mint például az alkohol a központi idegrendszer működését befolyásoló hatásukon keresztül gerjeszthetik a nemi vágyat. Az alkoholról mindenképpen érdemes tudnod, hogy „fölgerjeszti a vágyat, ám lerontja a teljesítményt". Fogyaszd tehát mértékkel, de legalább is nem éhgyomorra, ami teljesen egybeesik az orvosi irányelvekkel is.
Figyelj oda, hogy se korgó gyomorral, se degeszre tömött hassal nem tudod majd igazán élvezni az éjszakát. A megfelelő menü része még az ízléses terítés, díszítés, az odaillő világítás, a kellemes, nem túlerős illatosítás is. Az ételek harmóniája mellett ne hanyagold el rendszeres sportot sem, amely feszesebbé, formásabbá teszi a testedet, így jobban fogod érezni magad a bőrödben. Ha önmagadnak tetszel, másoknak is fogsz, így akkor is figyelj oda a megfelelő életmódra, ha éppen nincs partnered! 

A szerző dietetikus

A pomelo nem óriásnarancs, az édesburgonyának semmi köze a krumplihoz, a bulgur nem rizs, hanem tört búza – és még sok más olyan egzotikum neked és a vendégeidnek, ami nem csak finom, de egészséges is. | Kulináris kaland az egészségedért

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.