Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mikuláskor kaptam kézhez a felmondó levelemet. Hogy dögölnének meg!!! Nyavalyások! Értem én értem, hogy gazdasági válság, meg csőd, na azt speciel túl jól ismerem. De hogy jön valaki, aki fiatalabb nálam, mellesleg jól fekszik a főnöknél, arra nincs szó. Mit lehet ezzel kezdeni? Ennyi, tíz év munkaviszony után. Három napig bőgtem, András vigasztalt éjszakánként, mondván az én képességeimmel rövidesen szerzek állást. (Ja, András a férjem.) Meg hát van egy kis tartalékunk, nincs ok a pánikra. Én nem’tom milyen tartalékról beszél, mert az én pénztárcám speciel tök üres, a számláimon lötyög néhány ezer forint, de hát ez semmi. Jönnek az ünnepek, legalább nyugodtan készülődhetek, mondogatja. Relax baby, relax! Ilyenkor persze megnyugszom, és rájövök, hogy milyen jól is választottam. Számíthatok a férjemre, történjen bármi. Titokban azért sírdogálok kicsit.
…rémes nap volt a mai. Reggel ok nélkül kiabáltam a gyerekekkel, András is olyan furcsa volt, kutyafuttában puszilt meg, de nem is figyelt rám. Mintha nem is az előszobánkban állt volna, hanem valahol a napfényes francia riviérán. Kár, hogy nagykabát, sál és sapka volt rajta. Délelőtt az internetet böngésztem, regisztráltam magam különböző állásportálokra. Hát kíváncsi vagyok. Aztán erre is ráuntam, felhívtam a volt kolléganőket, de nem tudtunk beszélgetni, mert hajtás van, szusszanásnyi szünetet sem tudnak tartani. Milyen hamar is felejt az ember. De az is lehet, hogy B-listás lettem a cégnél. A nő, aki már negyven, és mellesleg kirúgták. Azon gondolkodtam, egyszerűen kinyírom azt a csajt, aki kitúrt az állásomból. Meg a volt főnökömet is. Így lenne korrekt, nem????
December 16.
Kitakarítottam. Ablakot is pucoltam, a függönyök száradnak. Megnyugtató rend a lakásban, még ebédet is tudtam főzni, persze úgyse eszek, majd este a gyerekekkel, meg Andrással. Vásárolni kellene az ajándékokat, de ma ehhez valahogy nincs erőm. Mellesleg ötletem sincs, kinek mit vegyek.
Aztán csak bementem a belvárosba, egyenesen a Vörösmarty térre. Olyan fantasztikus hangulat volt, az egyik bodegánál épp forralt bort kortyolgattam, amikor rám visított egy rég nem látott barátnőm. Dumálgattunk, nem túl sokáig, épp hazafelé rohant. Egyszercsak rákérdezett a házasságomra. Minden rendben, vágtam rá. Erre ő visszakérdezett, hogy tényleg így van-e vagy csak megszokásból mondom. Mi baj lehetne, néztem rá. Hát mit tudom én, mondta ő. Túl régóta vagytok házasok. És akkor elmeséltem neki, hogy mostanában András olyan furcsán boldognak tűnik. Mintha semmi bajunk nem lenne. Hogy néha elnézem éjszaka, amikor mosolyogva alszik, és a párnát ölelgeti magához. A havernőm bólogatott, és hozzátette, hogy ő igazán nem akar turkálni a magánéletemben, de nem árt, ha egy kicsit szétnézek a házam táján. Egész este ezen gondolkodtam. Éjjel Andráshoz bújtam, mire ő nagyon finoman elhárította a közeledésemet. Fáradt lenne?????
December 17.
Összevesztünk Andrással. Semmiségen, valamit kérdezett, én meg nem feleltem azonnal, mire felcsattant. Mert az utóbbi időben mindenre jut időm, csak rá nem, kiabálta. Meg nem is lehet velem beszélgetni. Köszönés nélkül ment el. Nem értem, mi van vele. Egyébként is úgy járkál itthon, mint egy előkelő idegen. A kukát se tolta ki tegnap reggel, viszont kizárta a kutyát.
Na és délután mi történt? Na, mi? Hazatelefonált, hogy jóval később ér haza, mint szokott, ne várjam a vacsorával. Sok a munka, egyszerűen nem lesz kész az ünnepek előtt, ha most nem húz bele. Hát persze. Kezd gyanús lenni a férjem. Már csak az hiányzik, hogy…! Ki se merem mondani. Nem, az lehetetlen!
December 18.
Ma azt kaptam a reggeli búcsúzkodás helyett, hogy aztán eszembe ne jusson felesleges marhaságokat venni karácsonyra, ne csináljak nagy ügyet az ünnepi menüből, hiszen fogytán a pénzünk. Én meg álltam csak az ajtóban és azon gondolkoztam, vajon mi szükségem volt tavaly ilyenkor például az elektromos lábizzasztóra, meg a csilingelő körbeforgó japán állólámpára? Ez kaptam ugyanis ajándékba tőle. Hát ennyit a felesleges marhaságról. Ja, persze tavaly ilyenkor volt munkám. De akkor is. Megőrült ez az ember, vagy mi?
Este egyébként a csajokkal találkoztam. A mi kis négyesfogatunkkal. Nem régen értem haza, hulla vagyok, de annyira jól éreztem magam velük, jól felpörögtem. Évek óta, karácsony előtt ezen a napon találkozunk egymással. Beülünk a régi kedvenc helyünkre, eszünk egy jót, iszogatunk, és vég nélkül dumálunk. Andi barátnőm a harmadik feles után egyértelműen kijelentette, a napnál is világosabb: Andrásnak van valakije. Csak a hülye nem látja. Meg én. Azt mondta, ne vacakoljak, nézzek bele legalább a telefonjába. Én? Én nézzek bele? Hát hogy jövök én ehhez? Turkáljak a férjem holmijai között bűnös jeleket keresve? Még a pinkódját se tudom… De lehet ám, hogy valahol a papírok között megvan. Megyek, megkeresem. Talán holnap reggel, amíg zuhanyozik… talán holnap…
Folytatjuk...
« előző rész || következő rész »
• A megcsalás módjai – a rendelő padlója
• A megcsalás módjai – a régi barát
• A megcsalás módjai – az egyalkalmas
