Strand körkép: Békáson olcsón megúsztuk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most induló sorozatunkban a budapesti és a főváros közelében található fürdőket látogatjuk végig és hasonlítjuk össze. Kritikus vendégek leszünk, ha a belépőről és a lángos minőségéről van szó, és megenyhülünk, ha az úszómester jóképű.

1. rész: Dagály vs. Pünkösdfürdő

Nincs az a megoldandó feladat, vagy probléma keltette szorongás, ami ne múlna el a víz közelében. Persze csak a szerencsésebbek juthatnak el a tengerpartra, ezért meg kell becsülni a strandokat is, amelyek életre szóló élményként maradnak meg az ember emlékezetében. Arról nem is beszélve, hogy a családi, gyerekekkel ugrálós, vagy a barátnős, pasizós napozások felbecsülhetetlen kalandokat jelentenek.

Dagály: Rengetegszer sodródtunk az árral

Már gyerekkoromban rendszeres látogatója voltam a Dagálynak, szüleimmel gyakran ültünk be kétütemű Trabantunkba, és jöttünk fel Budapestre hétvégente fürdőzni. Azóta rengeteget változott a strand, de akkor is, és most is élmény ott lenni. Egy ritka, esőmentes, verőfényes hétköznap feltápászkodtunk a gyerekekkel, és elindultunk a Dagályba. Leterítettük a törölközőnket az úszómedence mellett, nem vágytam másra, minthogy a kissé hűvös vízben rójam a hosszokat. A hátamnak is jót tesz az úszás, és nem mellesleg a helyi úszómester is szép, sportolás közben sasolhatjuk.

{gallery}stranddagaly{/gallery}

Gyerekeim elsőként a kifejezetten szép gyerekmedencét vették birtokba, de hamar ráuntak, nekik csak térdig ért a vize. A nagyobbak két másik, szintén színvonalasan kiépített medencében is pancsolhatnak szüleikkel. Mi arra szavaztunk, amelyikben az ember sodródhat az árral. Megszámlálhatatlan sok kört róttunk, mindannyiszor sikítva az örömtől. Annyira jól éreztem magam, hogy még az aktuális befizetetlen csekkeket is sikerült elfelednem, ami csak a lángososnál jutott újra eszembe.

Lángos négyszázért

A strandokban a legjobb, amikor két pofára ehetjük a sajtos-tejfölös lángost, majd a kakaós palacsintát: isteni érzés. A Dagályon átlagos árakkal dolgoznak, négyszáz forint körül van egy lángos ára, és kétszázötven körül a palacsintáé. A strand területén fürdőruhát, papucsot, de még labdát is lehet kapni. A Dagály közkedvelt strand, így hétvégén nagy tömegre számítson az, aki oda indul, de délután négy óra felé már elviselhető a létszám.

A Dagály árai
A strand egész évben nyitva van, 6.00-20.00-ig, a címe XIII. kerület Budapest, Népfürdő u. 36. A felnőtt uszoda belépő hétköznap, szekrényhasználattal 2 300 Ft, délután 1 650 Ft. Belépő reggel, 2 órára, szekrényhasználattal (jegyvásárlás reggel 8 óráig) 1 900 Ft, Túlfürdési díj: 500 Ft. Hétvégén, szekrényhasználattal 2 500 Ft, belépő fürdőváró napon, szekrényhasználattal 1 150 Ft, kabinhasználat díja 400 Ft. Gyermek / nyugdíjas belépő, hétköznap, szekrényhasználattal 1 700 Ft, hétvégén, szekrényhasználattal 1 900 Ft. A költségekbe a parkolót is érdemes beleszámolni, a strandnak fizetős parkolója van, helyet viszont nehéz hétvégén találni.

Pünkösdfürdői strand: Úszni mondjuk nem lehet

Évekig laktam albérletben Békásmegyeren, de sejtelmem sem volt, hogy néhány száz méterre a lakóteleptől egy strand fekszik gyönyörű környezetben. A Pünkösdfürdőre érkezve az ember úgy érzi magát, mintha egy nyaralóhelyre csöppent volna, maga a környék is hangulatos. Nem beszélve arról, hogy családi jeggyel mentünk be, így a többi budapesti strandhoz képest nagyon olcsón úsztuk meg a bejutást. Fejenként körülbelül ezer forintot fizettünk.

Igaz, itt csak három medence várt ránk, de a célnak bőven megfeleltek. Egy úszómedence, egy gyerekmedence és egy élménymedence fogadott minket. Hasonlóan a Dagályhoz, itt is a sodró vizű élménymedence lett a törzshelyünk. Sokan mások is úgy döntöttek, hogy szintén itt múlatják az időt hétvégén, így az egyetlen szépséghibája az volt a napnak, hogy folyton igyekeztem, hogy be ne kapjam valakinek a haját, miközben önfeledten kacagok a vízben.

{gallery}strandpunkosd{/gallery}

Nincs lángos

Az úszómedencében sem tudtam igazán úszni, mert folyton arra kellett figyelnem, hogy egy tinédzser gyerek nehogy épp az én fejemre ugorjon, mikor úgy dönt, fejest ugrik dicsekedvén, hogy mekkora nagyfiú. Persze az én gyerekeim is imádták, hogy ugrálhatnak, így csak csendben jelezném a strand személyzetének, hogy nem lenne baj, ha az úszómedencét úszásra tartogatnák a hátfájós lelkes hétvégi sportolóknak.

A második sokk a lángososnál ért minket, amikor sorbanállás közben már rákészültünk a sajtos-tejfölösre, és mire odaértünk, közölték, hogy a lángos elfogyott, és csak egy óra múlva lesz újra, mert nem gyúrtak be eleget. Mindez délután négykor történt, így jogosan gondoltam magamban, hogy itt nem elég felkészültek. Megrendeltük hát a körülbelül négyszáz forintos lángosunkat, és egy órán át csak álmodoztunk róla. Fagyist nem találtunk, így a gyerekek ezúttal nem rontották tovább fogaikat. Bevallom, ezt nem sajnáltam túlságosan, de gyerekként fagyi nélkül a strand elképzelhetetlen. Ennek ellenére jó élményekkel távoztunk, az alacsony árak, és a nyugtató víz kompenzáltak mindenért. Kellemes, spórolós napot töltöttünk el Pünkösdfürdőn.

A Pünkösdfürdői strand árai
A strand címe III. kerület, Budapest, Királyok útja 272. Felnőtt belépő, hétköznap, szekrényhasználattal 1 300 Ft, hétköznap délután, szekrényhasználattal (belépés zárás előtt leghamarabb 2 órával) 750 Ft, hétvégén, szekrényhasználattal 1 500 Ft. Gyermek / nyugdíjas belépő, hétköznap, szekrényhasználattal 900 Ft, hétvégén, szekrényhasználattal 1 000 Ft, családi belépő hétköznap 4 000 Ft , hétvégén 4 600 Ft, a kabinhasználat díja 400 Ft

Folytatjuk. A következő héten az Aquaworldöt és az Aquarénát hasonlítjuk össze.

Fotó: Kováts Dániel

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bl
bl
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.