Megálltam, hogy ne őrüljek meg

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberek egy része mindenféle kompromisszumra hajlandó azért, hogy ne legyen egyedül, te pedig a három év egyedüllétet választottad. Az átlagosnál mindig jobban tűrted a magányt?

Egyből a mélyvízbe ugrunk? Mindent meg lehet tanulni, az egyedüllétet is. Az sem mindegy, hogy én az óceánon voltam egyedül, körülvett a víz, a halak, a hajó volt a társam. Persze ahhoz jóban kell lennünk magunkkal, hogy ezt viseljük. Olyan ember vagyok, aki elvan egyedül, és élvezi is. Mindig lefoglaltam magam, és ha épp volt egy kis időm, meditáltam. Az óceáni vitorlázás veszélyes műfaj, pláne egy ilyen nagyon kis hajóval. Ez egy nagyon kis hajó, nem is fért volna el második ember!

Szeretted volna, ha lett volna melletted valaki?

Természetesen nem. Az ember egyedül sokkal könnyebben alkalmazkodik más kultúrákhoz, emberekhez, kikötőkhöz. Barátkozni nagyon fontos. 52 nap volt a leghosszabb utam egyhuzamban, és amikor kikötöttem Polinéziában, azonnal kerestem a társaságot. Ez nem volt nehéz, mert ha oda kis hajóval megérkezik egy gyerek hosszú hajjal, szakállal, és rosszul beszél franciául, azt kimondottan szeretik. Nem kedvelik ugyanis a franciákat, és jól esik nekik azt hallani, hogy más sem tudja jól a nyelvet. A halászoknál egyébként az etikett része, hogy ha megérkezik egy hajó, odajönnek, segítenek. A víz összeköti az embereket. Igaz, a vámmal, bevándorlási hivatallal is hamar összehaverkodtam, együtt söröztünk, káváztunk - az a helyi, tradicionális ital - mert turistát sokat látnak, de magányos vitorlást keveset.

A meditációt még az út előtt tanultad meg, vagy a Fidzsi-szigeteken, ahol fél évet töltöttél?

Így történt, hogy az ott töltött fél év alatt dolgoztam más hajókon éhbérért. Volt egy lehetőség, hogy lemenjek halászhajóval Új-Zélandra, ahol én voltam a kapitány mellett a legénység. Visszafelé egy jachton jöttem, szintén mint legénység, és ott a kapitány egy angol figura volt, transzcendentális meditáció mester. Már az első este mondtam, hogy ez engem érdekel, én magam is alkalmazok egy saját vitorlásmeditációt.

Annak mi a technikája?

Nem árulom el, majd a nagyon drága tanfolyamomon, amit tartani fogok róla (nevet). Új-Zélandon két hétig vártuk a jó időt, az alatt meg tudtam tanulni a meditációt, nagyon jól lelazultunk a sráccal. Amikor hazajöttem, a magyar TM központ felvette velem a kapcsolatot, miután láttak a tévében. Furcsa beszélgetés volt, olyanokat kérdeztek tőlem reggel fél nyolckor, hogy nem hiányzott-e a szex. Akkor kezdtem a meditációról beszélni - amire nem tudom a választ, arra a meditációval hárítok. Komolyan gondolom, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy az emberek figyeljenek magukra. Ne csak materiálban foglalkozzunk a tárgyi világgal. Inkább fontos, hogy az életed során megismerd magadat és a céljaidat, mindegy, milyen technikát használsz erre, meditációt, imát, relaxációt. És ezt nem csak mesélem, hanem alkalmazom is.

A három év távollét alatt megtudtad, ki vagy?

Te talán tudod, ki vagy?

Én még nem utaztam körbe a Földet.

Rendben. Alapvetően egy csomó mindeben fejlődtem. Megtanultam jobban alkalmazkodni emberekhez, külső körülményekhez, már jobban el tudok fogadni másokat.

Természetes, hogy sokakat az foglalkoztat, hogy hiányzott-e a szex ilyen hosszú ideig.

Világos, de ha valaki megérti, miről is szól egy ilyen utazás, az átlátja, hogy örültem, hogy tudtam kormányozni, aludni, enni, örültem, hogy nem fagytam szét. A maszkulin piramis tetejét érintettem csak.

Ha már a gyakori kérdéseknél tartunk, az interjúid nagy részében felvetődik, hogy nem őrültél-e meg, nem kezdtél-e magadban beszélni.

Ezt azért szokás kérdezni tőlem, mert vannak olyan szólóvitorlázók, akik megőrültek. Nekem is volt hallucinációm. Azt hallottam, hogy édesapám, vagy a volt barátnőm - akit az út miatt veszítettem el, épeszű ember nem akar tengerészfeleség lenni - szól hozzám, én meg válaszoltam. Éjszaka volt, és nem aludtam már néhány napja. Úgy gondoltam, átadom a kormányt, de aztán rájöttem, hogy egyedül vagyok. Az, hogy hogyan lehet megőrülni, egy folyamat. Először hallasz hangokat, válaszolsz rá, aztán lassan elveszted a realitást. Volt olyan, aki ekkor öngyilkos lett, vagy felgyújtotta a hajóját, a jobbik eset pedig az, hogy az ember inkább nem őrül meg: feladja az utat, kiköt, eladja a hajóját, és azzal a lendülettel hazarepül. Ahhoz, hogy ne őrülj meg, erősnek kell lenned, és meg kell tanulni kezelni a helyzeteket.

Hogyan? Próbáltad tudatosítani, hogy csak hallucinálsz?

Így is lehet, és úgy is, hogy beszélek egy pszichológussal. Amikor kikötöttem Tahitin, találkoztam egy jachton szintén egyedül vitorlázó pszichológussal. Szerintem nincsenek véletlenek. Az utazás alatt egyébként hamar nyitottam más emberekre. A trópusokon mindenki mosolyog a homok és pálmafák közt. Nincs órájuk, nincs pörgés. Bizonyos hónapokban délutánig ki sem lehet menni a szabadba, addig is pihennek.

Átvetted ezt az életritmust?

Ott rögtön, de Budapesten ez nem működik. Időpontok, programok vannak, udvariatlanság késni.

Most hogy érzed, három év mennyire hosszú idő?

Nem volt hosszú, mert jól éreztem magam. A könyvemben az Atlanti-óceán átkelését egy napként írtam le, holott 39 nap volt. Minden nap ugyanolyan volt, mindennap jöttek a hullámok, úszott a hal, kifogtam, megettem, kormányoztam tovább.

A könyvírás mire volt még jó neked azon kívül, hogy átélted újra az utazást?

Leginkább erre. Nem vagyok lelkizős típus, az utam során nem sírtam, nem volt nagy honvágyam sem. Persze hiányzott a család és Budapest, de élveztem, hogy távol vagyok. Néha eszembe jutott, milyen jó lenne a Margit-szigeten sétálni. Amióta hazajöttem, még nem jártam ott egyébként. Abban hiszek, hogy a valós történetnek ereje van, a fantázia sosem lehet annyira érdekes és meglepő. A fantáziának van korlátja, a valóságnak nincs.

Egy interjúdban azt mondtad, nem volt célod rekordot dönteni az utazással, úgy gondolod, hogy a rekorddöntési mánia egy civilizációs betegség. A te olvasatodban a rekordhajszolás és a például a civilizációs betegségként számon tartott pánikbetegség egy kategóriába tartozik?

De furcsa, hogy összehoztad ezt a kettőt. Az, hogy rekordokat hajszolunk, bennünk van, de minden rekord megdől egyszer, ezért nincs jelentősége. Mindig lehet kisebb hajóval utazni és lehet hosszabb utakat megtenni. Ami számomra fontos, az az, hogy megmutattam ezzel a kis költségvetésű úttal, hogy a vitorlázás nem csak a gazdag turisták luxusa.

Amióta hazajöttél, interjúid, előadásaid vannak, közönségtalálkozókon veszel részt. Kedveled ezeket?

Ilyenre az ember nem mond nemet. Ha egy kis város meghív a művelődési házába, az kedves dolog, és nekem nem teher. Tanulok abból is, hogy az embereket mi foglalkozatja rólam.

Mire szeretnéd használni az ismertségedet azon túl, hogy a vitorlázásra felhívod a figyelmet?

Erre szeretném használni. Nyáron viszek vitorlázni gyerekeket táborokba, ez adja magát. Nem érzem, hogy irodában fogok dolgozni, nekem más az életformám. Voltam már sportrendezvényen védnök, Carinát is több helyen bemutattam, úgy érzem, élek a lehetőségekkel. Híresség viszont nem akarnék lenni. Nekik is megvan a helyük a világban, de engem inkább az érdekes emberek vonzanak.

Fotó: Markovics Balázs

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.