Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A sorozat előző részében a bulimiával foglalkoztunk.
„Dosztojevszkijtől A félkegyelműt már rég kiolvashattam volna az alatt az idő alatt, amennyit az élelmiszerek csomagolásán található összetevőkkel töltök. Először csak az E-számokat kezdtem el böngészni, és ahogy egyre inkább belelovaltam magam abba, hogy az élelmiszeripar meg akar engem mérgezni, úgy kezdtem el foglalkozni azzal, hogy csak ellenőrzött helyről származó élelmiszert ehetek, ennek felkutatására azonban nem kevés időm megy el. Mostanra ott tartok, hogy a környezetemet is kiakasztottam a mániámmal, azt sem vagyok képes végignézni, ha valaki egy krémtúrót enni kezd előttem, muszáj figyelmeztetnem rá, hogy milyen ártó adalékok vannak benne. Érzem, hogy mindez nemcsak a gondoskodásról szól nálam, mert akkor nem érezném magam eközben ennyire silányul”- mondta egy Kata nevű ismerős, aki tisztában van azzal, hogy ortorexiás, de a problémára a megoldást nem tudja.
Az egészséges táplálkozás közhely
Az egészséges táplálkozás és egészséges életmód olyannyira közhellyé vált az utóbbi években, hogy elméletben már szinte mindent tudunk, mit miért kell, vagy inkább kellene ennünk.
Mégsem egyre több az egészséges ember, és ennek oka a helytelen táplálkozáson kívül a testedzés hiánya, a lelki, társas viszonyaink minősége, a kapcsolatos problémák, betegségek sora. Tanácsok sorát kapjuk arról, hogy egyes problémák, például az elhízás, szív- és érrendszeri betegségek akár gyógyszerek, műtétek, beavatkozások nélkül is „csupán” némi tudatossággal, odafigyeléssel megelőzhetők, kezelhetők, de könnyebb egy gyógyszert bevenni, mint aktívan megelőzni.
A táplálkozás közkedvelt téma, szinte nincs is olyan tévé, magazin, rádió, ami ne adna hírt róla valamilyen formában, így könnyen előfordulhat, hogy valaki szinte kényszeresen próbál megfelelni a sokféle tanácsnak. Elmesélem a saját történetem.
42 kilót nyomtam, boldog voltam
Gimnazista koromban, jóval azelőtt, hogy a dietetikusi pályára léptem volna, büszke voltam arra, hogy a rendszeres iskolaorvosi vizsgálat során én nyomtam a legkevesebbet a kissé elavult, de még használatban levő, „tologatós” mérlegen. Egészen pontosan 42 kilót az akkor kb. 162-163 centihez. Ugyan alkatra nem én voltam a legvékonyabb, de azért egy, a testével sokat foglalkozó tinilány számára mégis értékes volt ez a fajta „siker”.
Nem, nem voltam anorexiás és nem hajtottam szét magam az edzőteremben, de azért odafigyeltem, mit eszem. Kicsit talán az átlagnál jobban. Szerencsés alkat voltam, mivel a kamaszkor engem nem széltében, hanem hosszában nyújtott meg, így a kerekded kislányos formából „S” méretre váltottam. A másik mázlim, hogy valahogy alapból az egészségesebb ételekért rajongtam már akkor is. Egy csoki vagy alma közül egyértelműen az utóbbi töltött volna el nagyobb boldogsággal. Bár nem a kalóriák, a glikémiás index vagy a telített zsírsavak forogtak akkor még lelki szemeim előtt.
Az is élénken él bennem, hogy ekkoriban volt olyan időszakom, amikor a táplálkozásomat oly módon szabályoztam be, hogy megszabtam magamnak, miből mennyit ehetek vagy mikor. Kekszből kettőt, sütiből egyet, de azt is inkább reggel, mert napközben le lehet mozogni, és így tovább. Érdekes módon, ez a fajta korlátozás csak az édes, kvázi tiltott, ma úgy mondanám, kerülendő ételekre vonatkozott. Még arra is képes voltam, hogy írásban rögzítsem a napi menümet.
Akkor még nem tudtam, hogy valójában a táplálkozási napló módszerét gyakoroltam, leendő hivatásom egyik alapvető vizsgáló módszerét. A kiértékelés és a korrekt energia- és tápanyagszámítás ugyan elmaradt, de szigorúan aláhúztam a nemkívánatos elemeket, lásd édességek. Évekkel később visszaolvasva elég ellentmondásosnak tűnt az eredmény. Amennyire próbáltam az édes, cukros, zsíros falatokat kiiktatni, de legalábbis minimálisra csökkenteni, ahhoz képest mégis soknak tűnt az aláhúzott szakasz. Kakaó, persze édesítőszerrel - a cukorról akkortájt szoktam le- , lekváros kenyér, persze barnakenyérrel. Ha éppen édességhiányom volt, az elmaradhatatlan kekszek, vendégségek, családi ebédek alkalmával elfogyasztott vagy saját gyártmányú sütik. Persze az adagok nem voltak túlzók, ahogyan a súlyom sem.
A helyzet mára annyit változott, előnyömre, immár hivatalosan is némi táplálkozástudománnyal felvértezve elfogadóbb, lazább vagyok magammal szemben. Nem akarok, mert tudom, lehetetlen, tökéletes étrendet követni. Az esetleges, bár viszonylag ritka kihágásokat másnap, harmadnap kompenzálom. Ugyan a nap 24 órájában gyakorlatilag élelmiszerekkel, ételekkel foglalkozom (ha nem írok róluk, akkor eszem, készítem őket vagy beszélek róluk), mégsem váltam egészségesétel-függővé. Micsoda mák.
Az, hogy ortodox ortorexiás voltam-e anno, nem valószínű, de talán kicsit rámillettek volna a még nem hivatalos kritériumok. Vallom, mindennek oka van, így némi saját tapasztalatra tettem szert, amely most nemcsak e cikk megírásában segít, hanem növeli a szakmai empátiámat is.
A bűntudat és szorongás hatásos formája
Az ortorexia nervosának nevezett új típusú evészavart elsőként Steven Bratman, amerikai orvos, szakács, gazdálkodó írta le Health Food Junkies, vagyis Egészséges ételfüggők című könyvében. A kifejezés az anorexia nervosához hasonló csengésű, bár jellegében attól mégis eltérő. Lényegében helyes étkezésként fordítható. Hivatalosan még nem elfogadott diagnózis, így pontos kritériumait sem állították össze, de már egyre ismertebb a laikusok körében is.
Az ortorexia olyan evészavart jelöl, amelyre jellemző, hogy az érintett kényszeresen olyan étrendet állít össze magának, amelyben csak egészséges ételek, italok szerepelhetnek. Azok eredete, típusa, elkészítése szigorúan meghatározott, bárminemű kilengés bűntudatot, önvádaskodást, szorongást kelt, amelyet aztán sokszor még nagyobb szigor, akár böjt is követhet.
A bio rituálék
A kívülálló számára unalmasnak, rigidnek, betarthatatlannak tűnő táplálkozási szokások követése az ortorexiás számára azonban olyanfajta belső kontrollt, önigazolást jelentenek, amelyek a vágyott belső harmóniát, elégedettséget hozzák el számára. A pontos szabályok követése azonban teljes embert kíván, így a napi elfoglaltságok nagy részét a tiszta, természetes forrásból származó, elsősorban „bio” termékek beszerzése, elkészítése és már-már rituális jellegű elfogyasztása teszi ki.
Ez a fajta kényszeresség nem feltétlenül csak az evés szintjén mutatkozik meg, sokszor valamilyen rejtett pszichés probléma, hiányosság manifesztációja. Ahogyan az anorexiás számára a koplalás és az éhség legyőzése okoz testi-lelki kielégülést, úgy az ortorexiás számára a megfelelő módon összeállított, elkészített ételek precíz időben történő elfogyasztása a kulcs a célhoz, a tökéletes egészséghez.
Éhenhalással nem fenyeget
Az anorexiával ellentétben ez a kór nem fenyeget az éhenhalás veszélyével, de a sokszor feleslegesen bevezetett vagy a kelleténél hosszabb ideig tartó diéta egyrészt tápanyaghiányos állapotot eredményezhet, másrészt a mindennapi életet, kommunikációt, munkát, társas viselkedést is akadályozza.
A családtagok, barátok, kollegák egy ideig esetleg csak furcsán néznek egészségfanatikus társukra, aztán egyre kellemetlenebb mindkét fél számára, hogy az ortorexiással nem lehet vendéglőbe járni, nem lehet beülni sehova, ahol enni, inni is kell. Az evésen kívül nem lehet vele jóformán semmi másról beszélgetni, önmaga pedig szinte megvetéssel, szánakozva figyeli környezete zsírban, cukorban, káros anyagokban gazdag, önpusztító táplálkozását.
Ha a tápérték fontosabb, mint az íz
Steven Bratman könyvében több szempontot is megemlít, amelyek segíthetnek eldönteni, hogy valakinél gyanítható-e az ortorexia megléte. A következők észlelésekor érdemes szakember segítségét kérni:
• ha az illető naponta több mint három órán át csak az evésen gondolkodik (kivétel dietetikusok, szakácsok),
• ha az étel tápértéke fontosabbak számára, mint az evéssel járó élvezet,
• ha az étel minőségének fokozása az életminőség csökkenésével jár,
• ha az illető mind szigorúbban bánik saját magával,
• ha az addig kedvelt ennivalóról lemond a „helyes” táplálkozás céljából,
• ha az egészséges étkezés fokozza az önértékelését,
• ha lenéz másokat, csak mert nem tartják fontosnak az egészséges táplálkozást,
• ha megszegi az önmaga által felállított evési szabályokat, súlyos bűntudata és szégyenérzete támad.
A média gerjeszti
A tökéletesség, így a tökéletes egészség vágya egyfajta társadalmi, a média által erősen gerjesztett, felpumpált elvárás, amely az egészségről, emberi testről való és az azt veszélyeztető betegségek, anyagok, eljárások ismeretének növekedésével csak egyre jobban terjed. Próbáljunk az arany középútra törekedni, érdemes hinni abban, hogy a jól megválasztott élelmiszerekből álló változatos táplálkozás az egészség alapja, és kellő, de nem túlzott önmérséklettel próbáljuk ezt élvezetesebbé tenni.
A szerző dietetikus
• A gabonafogyasztás olyan, mintha mindenki dohányozna
• Nem ettem a héten, szupermodell leszek - A bulimia
• Naponta egy almán éltem – Az anorexia
