Lány durva tárggyal

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha viccesre akarnám venni, azt mondanám, egy lány ágyúgolyóval. Erre a kettlebellfanok közül azok, akik szerint az eszközt az orosz mezőgazdaság adta a világnak, biztosan felhördülnének. Ha azt mondanám, egy lány háromszáz éves orosz mázsasúllyal, nemcsak azok néznének furán, akik szerint a cári hadsereg unatkozó katonái fabrikálták (úgy, hogy fület öntöttek az ágyúgolyókra), hanem talán mindenki.

Maradjunk hát ebben: Kosztán Adrienn RKC. Ezt a három betűt, amelyet egy végsőkig embert próbáló vizsga letétele után biggyeszthet csak a neve mögé a kettlebelles, nem árt kicsit megmagyarázni.
A Russian Kettlebell Challenge egy olyan súlyzós izom-, ízület- és szalagerősítő rendszer, amelyet Pavel Tsatsouline, az orosz különleges erők kiképzője fejlesztett ki. Ma Magyarországon Lakatos Péter vezetésével működik a rendszer.

Hívjuk úgy, ahogy rajongói, akik elnevezik, kifestik és természetesen otthonaikban kitüntetett helyen tartják: kettlebellnek. Egy gyönyörűen durva tárgy. Nagyon nem illik a fitnesztermek plüssfogantyús kondigépei mellé. Ha megkérdeznénk, hogy kerül egy nő kezébe… talán úgy, hogy nyers, brutális és első ránézésre annyira nem odaillő dolog. Bár, ha minden igaz, egyszer egy rózsaszín, Swarovski kristályokkal kirakott példány is lesz Magyarországon…

– Aki veszi a fáradságot, és rákattint néhány youTube-os kettlebell-hivatkozásra, azt gondolhatja: ha egy nő elkezdi, lassan elmagányosodik, elveszti a barátait, de a barátnőit biztosan, és pár év múlva hátulról össze lehet téveszteni a bolgár férfisúlyemelő-válogatott tagjával…

– Óriásit téved ez az ember. A kollégáim közt, amikor bevittem a bellt az irodába, néhányan tényleg mondták, hogy megőrültem. Azonnal adjam vissza ezt a szörnyűséget, mert biztosan megsérülök, megvastagodok, vagy valami rossz történik.
A barátnőim viszont lejöttek az edzésre, kipróbálták, és sokan közülük első számú alakformáló eszközüknek tartják azóta is.

– Hogyan kerültél kapcsolatba az eszközzel?

– Ricsi, a férjem (szintén RKC) hozta haza az első golyót… a bemutató edzés után egy darabig csak kerülgettem a lakásban. De amikor lementem a tanfolyamra, azonnal tudtam, én ezt oktatni akarom – nőknek…  éreztem, ez olyan dolog, ami a „női” területeket a legjobban megdolgoztatja.

– Rendben, ez tényleg szuper, de azt gondolom, mégis messze van az, hogy „jól megdolgoztatom a belső combomat” attól a fajta motivációtól, amely belőled oktatót csinált.

– Természetesen. Erre egyszerűen azt mondom, hogy nekem ez adja meg az igazi flow-élményt. Amikor a bellel edzek, nem járhat más a fejemben. Csak én vagyok és a golyó…

– Oké. De én azt mondom erre, vas-vas, a konditermekben is vasak vannak, vannak egykezes súlyzók is, bár azokat nem nevezik el vagy festik viccesre a megszállott rajongók. Más különbség?

– Rengeteg. A konditermekben izolált mozgást végzel, nagyon szabályosan, s ettől szép izmaid lesznek. Ezek a mozgások idegenek a hétköznapi terhelésektől. Mi először azt ellenőrizzük az újaknál, hogy tud-e egyáltalán mozogni, lehajolni, fekvésből felkelni – úgy, ahogy az életben tesszük/tennünk kellene ezeket. Csak ez után adunk a kezébe golyót. És alapvetően más az is, hogy itt minden gyakorlatnál a teljes test mozog. Ez nagyon fontos, mert ebből ered az, hogy edzés után mindenkinél kiválóan működik az utólagos zsírégetés. Fejleszti az erőt, az állóképességet, az érrendszert. Ezek az edzések úgy dolgoztatnak meg, hogy megelőzzük a sérüléseket is, és a hétköznapi mozgások során sem fáradunk el…

– Mikor is?

– Például, amikor tele van a kezünk egy gyerekkel, és közben be kell emelnünk egy bevásárlótáskát a csomagtartóba. Vagy amikor kicsit többet gyalogolunk a kelleténél, vagy csak szimplán órákig álldogálunk, mondjuk, főzés közben…

– Mozgólépcső, lift, kitolom a bevásárlókocsit az autóhoz…

– Oké. Tedd ezt, és majd megnézheted a keringésedet, a mozgásszervi megbetegedéseidet negyven körül…  Aztán az is fontos, hogy a bellt hazaviheted. Nem kell több másfél négyzetméternél, és nem kell több napi 15-20 percnél.

– Az idő kevésnek tűnik ahhoz, hogy tényleg megdolgoztasd magad.

– Lehet. De mondj egyetlen olyan mozgásformát, amely során 20 percig a teljes tested minden izma mozog, és elkezdheted akár 30 évesen, jelentős túlsúllyal is, mert egy olyan gyakorlat sincs, amely ütésszerűen vagy rángatva terhelné az ízületeidet.

– Nyertél. Ti edzetek otthon?

– Igen. Van egy szobánk, ami majd a babaszoba lesz, abban edzünk. Ha van kedvünk, időnk, akár reggel, munka előtt.

– Hatkor kelés, reggeli torna?

– Ötkor. Aztán tíz perc ébredezés után tíz perc bemelegítés, és tíz-tizenöt perc edzés.

– Ki kelt kit?

– Azért a férjem, Ricsi az, aki ezt sokkal keményebben tolja, de ha csörög az óra, akkor mindketten felkelünk.

– Én utána ennék egy kiadós reggelit, és visszafeküdnék aludni.

– Mi utána eszünk egy egészség reggelit, és megyünk dolgozni. De elárulom, este, ha például 11-kor érünk haza – edzés után –, simán bedobok egy szalonnás tojásrántottát.

– Súlyproblémák?

– Aki ezt kicsit is komolyan csinálja, mondjuk, heti háromszor, elfelejtheti…

– Ez egy katona által kifejlesztett rendszer. A könyvben, amelyet a kettlebellesek bibliaként forgatnak, számtalan helyen szerepel a harci kedv, az agresszivitás fokozása. Kell ez nekünk?

– Igen. Nézz szét a mindennapjainkban: szétfolynak az emberek. A tudatosság, a szellemi erő, a dolgok átgondolásának képessége legtöbbjüktől távol áll. Az igazán kezdők, akik lejönnek, először nem tudnak figyelni. De azt nem engedheted meg magadnak, hogy 16, 24 vagy 32 kilogrammos súlyzóval a fejed fölött ne figyelj. Látom is rajtuk, hogy egy-egy edzés végére felébrednek, összekapják magukat, beélesednek. És legtöbben az élet más területein is fejlődnek.

– Tudatosság… Neked marad időd a munka és a hivatás mellett másra is?

– Mindenre. Sokat kirándulunk, utazunk, olvasunk. Tévénk nincs. Vannak viszont nagyon jó barátaink. Tudatosság alatt azt értem, hogy olyan dolgokkal foglakozom csak, amelyeket én választok, nem az elvakultságot…

– Vágyak?

– A rózsaszín a kedvencem. Szeretnék egyszer egy rózsaszín, Swarovski kristályokkal kirakott kettlebellt. Szeretnénk egy gyereket, és hamarosan szeretnék csak az oktatással foglalkozni. Bár azt nem tudom, gyerekkel a hasamban fogok-e bellezni, de elképzelhető. És szeretném megcsinálni a következő vizsgát, mert itt kétévente újítani kell az oktatói diplomát. De elsősorban szeretnék ilyen boldog nő maradni, amilyen most  vagyok.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.