Jön egy új szerelem, és kezdődik minden elölről

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az interjúidban mindig szerényen fogalmazol saját magadról. Ez abból az alapvetésből indul ki, hogy ha egy színész elhiszi magáról, hogy jó, akkor már indul is lefelé a lejtőn?

Lehetséges. Amikor az ember már nem tesz fel kérdéseket arról, hogy jó-e és hiteles-e amit csinál, akkor baj van. Az alázatot nem jó elveszíteni. Rám jellemző, hogy küzdök azzal, hogy ha egy előadást ötvenszer eljátszom, akkor van kettő, amire azt szoktam mondani, hogy jól sikerült. A Beugró nagyon régóta megy már, és azóta három olyan jelenet volt, amire azt tudom mondani, hogy igen, ez az, ami felé menni kellene.

Mindössze három? És az a három miért volt jó?

Mert akkor azt éreztem, hogy maradéktalanul tudtam úgy figyelni az adott helyzetre, és úgy kinyílni a partnerem előtt, ahogy kellett. Máskor mindig nyakon csípem magam, hogy itt blokkoltam, ott paráztam. Állandóan figyelem, kontrollálom magam. Ha a jelenet közben eszembe jut, hogy úristen, ezt most nem így kellene csinálnom, akkor az már veszett ügy. Ez persze kívülről nem feltétlenül látszik. Épp tegnap dicsért meg az egyik producer az előadás után, én meg mondtam, hogy nincs is igazad, rossz voltam. Mosolygott erre: Lia, te mindig ezt mondod.

Kezdem érteni, miért hitted azt a műsor válogatásán, hogy nem vagy alkalmas erre a feladatra.

Azért hittem, hogy ez a feladat nem nekem való, mert nem vagyok egy kimondott vicces lány. Kapitány Iván, a producer azt mondta, nem viccesnek kell lenni, hanem egy jelenetet megoldani. Amióta erre törekszem, és megnyugodtam, azóta tudom, nem biztos, hogy minden mondaton nevetni fognak a nézők, de a lényeg az, hogy megtörténik-e valami két ember közt, vagy sem. A műfajnak a gyorsaság a bravúrja. Teljesen másfajta improvizáció az, amelyet Bácskai Júlia pszichoszínházában csinálunk: ott hosszú idő van ahhoz, hogy hagyjuk kifejődni a jelenetet. Vannak hosszú csendek is, és az nem baj. Itt pedig a gyorsaság a fontos, emiatt nagyon féltem eleinte. Ma is rettegek persze, de csak addig, amíg ki nem megyek a színpadra.

Melyek az improvizációs színjátszás legfőbb szabályai?

A legfontosabb az, hogy amit a másik mond, azt el kell fogadnom, nem szabad visszautasítani. Például ha az asztalra néz és azt dobja be, hogy ez itt egy lavór víz, és én azt tagadom, akkor blokkolok, ezzel buktam a jelenetet. Az elfogadáson túl pedig hozzá kell tenni valamit, például: igen, ez egy kék lavór. Ő azt mondja, a lavórban kacsák úszkálnak, én pedig hozzáteszem: imádom a kacsapörköltet, úgyhogy gyújtsunk alá!

Ez majdnem olyan, mint egy személyiségfejlesztő technika. Az életben is működik?

Nem. A színpadon az ember könnyebben megmutatja az indulatait, a hibáit. Képzeld el, hogy idejönne hozzánk egy ember, ahol most ülünk az asztalnál, és a fejemre borítana pohár vizet. Ebben az idegállapotban, amiben most vagyok - fáj  torkom, fázom is, és azon gondokodom, hogy délután még mit kell elintéznem - fognám magam, felállnék, és kiabálnék: mégis mit képzel magáról? A színházban vicces is lenne, hogy felállok, lökök rajta kettőt, és beesik a székek közé. Az életben azonban ez nem működik. Ha van lehetőségem végiggondolni, hogy mit lehet tenni leöntött fejjel, akkor le kell, hogy hántsam az indulataimat, meg kell nyugtatnom magam, hogy amikor felállok, azt kérdezzem tőle: bocsánat, de miért csinálta?

Improvizálni magamon belül kell. Mindig azt a hangot hagyni megszólalni, ami a legnyugodtabb. Sok veszekedő hang van az emberben állandóan, az egyik fél, a másik erőszakos, a harmadik passzív. De ha jól akarunk valamit csinálni, akkor a kis fényes gondolatot kell hagyni megszólalni.

Laikusként az improvizációt gondolom a legnehezebb színészi technikának. Ez a műsor változtatott azon az érzéseden, hogy kívülállónak érzed magad a szakmában, mert nem végezted el a színművészeti egyetemet?

Ez az érzés már nem olyan éles. Magunk között viccelünk néha a Beugróban ezen, mert Szabó Győző és én vagyunk, akik nem végeztük el. Egyszer erénynek érzem, egyszer hátránynak, de még soha az életben nem kérdezte meg tőlem senki, amikor leszerződtetett egy szerepre, hogy mi volt a helyzet a főiskolával? Szakmai szempontból ez nem számít. Azok a színésztársak, akik kiváncsiak rám, és a kritikusok már valamilyen képet kialakítottak rólam a színházon keresztül. Nekem nagyon nem kell már bemutatkoznom.

Egy interjúdban azt mondtad, a színházi előadásaid és a tévés szereplések adta nyilvánosság sérülékennyé tesz. Ezt hogyan rendezted el magadban?

Alapvetően nincs semmi bajom a nyilvánossággal. Feladatomnak érzem, hogy azokról a dolgokról, amelyekben hiszek, beszéljek. Fontos nekem a sajtó érdeklődése is. Olyankor érzem magamat zavarban, és kiszolgáltatottnak, ha a magánéletemre terelik a szót. Akkor vagy nemet kell mondanom egy-egy kérdésre, vagy megpróbálok általánosságban fogalmazni. Nyilván az újságírók azokat a kérdéseket közvetítik felém, amelyekre az emberek kíváncsiak. Érzékenyen érint, ha valakinek nemet kell mondanom. Az egyik előző interjúmban felvetették a régi kapcsolataimat. Olyankor blokkot kap a torkom és a nyelvem, úgy érzem, mintha lezsibbadna. Nem dacolni akarok, hanem tényleg befeszülök önkéntelenül. A magánéletem nemcsak az enyém, hogy jövök én ahhoz, hogy az életem mostani, vagy egykori szereplőinek az intim dolgairól beszéljek? Az olyan témákról, hogy hogyan járunk oviba a fiammal, szívesen beszélgetek, de érzésekről már nagyon nehéz.

Olvasni sem jó ilyenekről. Mindig olyan szomorúan tapasztalom, hogy akár őrületes szerelmeknek is milyen hosszadalmas szenvedéssel lesz vége.  Éppen elég fájdalma van olyankor az embernek, nem hiányzik, hogy ezt még a nyilvánosság előtt is ki kelljen  vesézni. Aztán jön egy új szerelem, és kezdődik minden elölről.  Nem lehet megfogalmazni, hogy két ember közt mi történik, az az ő legbelsőbb, egyedi történetük. Még a barátoknak is nagyon nehéz elmagyarázni. Ha össze akarod foglalni, abból mindig általános trutyik jönnek ki, sosem a valóság.

Azt is egy interjúdban vetetted fel, hogy ha tehetnéd, folyamatosan gyerekeket szülnél. Nem hiányozna eközben a színház?

Tényleg úgy érzem, hogy simán tudnék csak otthon lenni háztartásbeliként. Amikor megszületett Misi, a színpad egyáltalán nem hiányzott, boldog voltam, hogy otthon lehettem a fiammal. Inkább akkor voltam szomorú, amikor visszamentem dolgozni.  Zokogtam. Ne érts félre, szeretem a munkám, próbálni, szeretem az előadásokat, de ha az a kérdés, mit csinálnék szívesebben: kölköket nevelnék, vagy színjátszanék, akkor a kölköket választanám.

fotók: marquez

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.