Fekete mámor erős függőséggel

Olvasási idő kb. 4 perc

A kávé hosszú történelme alatt kultúránk, életmódunk, szinte mindennapi táplálkozásunk és szertartásaink része lett. Jó is leülni, randevúzni, pletykálgatni egy illatosan gözölgő, finom kávé mellett.

Mindennapi szokásainkba is szinte beitta magát kávézás. Felhívni valakit egy kávéra az esti randi után csak egyet jelenthet. Egy élvezetes kávé mellett megbeszélni valamit a meghittség, barátság jele. A vendégeket illik kávéval kínálni, még ha te magad nem is annyira rajongsz érte.

Megzúzták és golyóvá formálták

A kávé felfedezéséhez többféle legenda kapcsolódik. A kávécserje piros gyümölcsét az Abesszínában (Etióp–magasföldön) élő nomád törzsek már a X. század körül fogyasztották, s azt összezúzva, zsiradékkal golyóvá formázva hosszú útjaikra is magukkal vitték. Afrikából a XIII-XIV. században került az arabokhoz. Majd a törökök közvetítésével jutott el hazánkba, de csak a XVIII. században vált közismertté.

A koffein elnevezés egy német vegyésznek, Friedrich Ferdinand Runge úrnak köszönhető, aki 1820-ban a világon elsőként mutatta ki ezt a hatóanyagot. Ahogy az lenni szokott, mások is erre az eredményre jutottak, így egy év múlva, bár tőle függetlenül, francia vegyészek (Pelletier és Carenton) is izolálták ezt az érdekes anyagot. Később kiderült, hogy a teacserje levelében is található egy kezdetben teinnek (vagy tininnek) nevezett anyag, amiről aztán kiderült, hogy a koffeinnel azonos. A koffein még megtalálható közel hatvan növényben, így kóladióban, a kakaóban (azaz a csokiban is), a guaranában (energiaitalokban) és a matéban is (vagyis egy teafélében). 

A legális drogok egyike

Ugye jólesik egy fáradt reggelen vagy estén egy csésze testet-lelket melengető, aromás kávé? Hány átmulatott vagy átvirrasztott éjjelen segített, hogy elkerüljön az álomkór? Ám ha már se felébredni, se gondolkodni, se koncentrálni nem tudsz a koffein nélkül, ijedj meg. Ugyanis könnyen függővé válhatsz, nemhiába nevezik legális drognak. 

Mérsékelt és halálos adag

Egy egészséges felnőtt számára a napi maximális koffeinmennyiség 300 mg. Várandós nők esetében legfeljebb napi 200 mg. Természetesen a legjobb, ha kismamaként távol tartod magad a kávétól, de hébe-hóba előforduló, barátnős cappuccinózástól még nem történhet bajod. A pocaklakó megszületése után, szoptatásnál is a legjobb kerülni a koffeinbevitelt.

Mérsékelt fogyasztásnak legfeljebb napi három csésze felel meg. Persze nem mindegy, milyet iszol. A koffeintartalom függ a növény fajtájától, a pörköléstől, a fermentálástól, az elkészítési módtól, a főzési időtől, a víz keménységétől és hőfokától, sőt még a kávé és a víz arányától is. A túladagolás halálos dózisa kb. 80-100 csésze kávé, ettől valószínűleg nem kell tartanod...

Ha már beleestél a csapdába, és a megvonás minden tünete kipipálva (pl. fejfájás, remegés, idegesség), akkor ideje váltanod! Nem teszel jót magadnak, ha egyből abbahagyod és megvonod a szervezetedtől a koffeint. Fokozatosan csökkentsd a napi adagot, hogy könnyebben átvészeld a leszokást. Áttérhetsz a teára is, ami ugyan kevésbé erőteljes, de hosszabban tartó hatásával némileg kárpótolhat a fekete mámorért. Ha csak a meleg, gőzölgő csésze, bögre tapintása, hangulata hiányzik, igyál gabonakávét, koffeinmentes kávét vagy éppen gyümölcsteát! 

Energiadó álomvivő

Italok/ételek koffeintartalma

• hosszú kávé: 90-180 mg
• presszókávé: 100 mg
• egy csésze feketetea: 20-90 mg
• egy csésze oolong tea: 10-45 mg
• egy csésze zöld tea: 5-30 mg
• egy pohár (2 dl) kóla: 20-30 mg
• fél tábla tejcsoki: 10-30 mg koffein
• guaranás energiaital: 28-87 mg

Vérnyomásfokozó, erős szívdobogást, függőséget okozó hatása miatt bizonyos esetekben, egyéneknél a kávé nem a legjobb megoldás az élénkítésre. Gyermekeknek értelemszerűen nem tesz jót, a koffein (bármely forrásból, csokiból is) csak energiát kölcsönöz a testnek, de akadályozza a mély, pihentető alvást.

Sajnos sok iskolában, szórakozóhelyen könnyedén elérhető a kávé, kóla, de még a különféle energiaitalok is. Ezek fogyasztása már-már trendi lett, a felnőttség hamis érzetét keltve a kiskamaszokban, akik így már simán az iskolapadban rászokhatnak a koffeinfogyasztásra.

Az arra érzékenyeknél, illetve azoknál, akik ritkán isznak csak kávét, hirtelen vérnyomáskiugrást, szívdobogást, idegességet, akár hasmenést is okozhat a koffein. Ezért számukra a mértékletesség vagy inkább a tea javasolt. A magas vérrnyomásban szenvedőknek szintén nem árt az óvatosság, jobb, ha kerülik a koffeindömpinget. Ha kellően fegyelmezettek, akkor persze időnként egy-egy gyengébb kávé még számukra is megengedett.. 

Szellőztess, sétálj, tornázz!

A kávé koffeintartalma enyhítheti fejfájós panaszaid, de figyelj arra, hogy egyes fájdalomcsillapítókban szintén a koffein az egyik hatóanyag. Ezeket csak sima vízzel vedd be.

Ha már a kávé sem segít felpörgetni az agyad, jobban teszed, ha szunyokálsz egy keveset. Az irodában ez furcsán venné ki magát, de javít a helyzeteden, ha alaposan kiszellőzteted a szobát (vagy sétálsz egyet ebédidőben), iszol egy nagy pohár vizet vagy friss gyümölcslevet. Néhány egyszerűbb tornagyakorlat is átmozgatja a tested annyira, hogy felpezsdüljön a vérkeringésed és könnyebben vészeld át a napot.

Jobb helyen ma is szokás egy csésze kávé mellé egy pohár vizet felszolgálni. Mert úgy tartották, a kávé fogyasztása folyadékveszteséggel jár, tehát pótoljuk íziben. Az újabb kutatások szerint bebizonyosodott, hogy a koffeintartalmú italok nem okoznak dehidrációt (ugyanez nem mondható el a 10 % -ot vagy több alkoholt tartalmazó italokról!), vagyis kiszáradást. Így lényegében ezek is hozzájárulnak a folyadékszükséglet kielégítéséhez, természetesen ne ezekből akard fedezni napi 1,5-2 litert! 

Ja és soha ne idd forrón, üresen, éhgyomorra a kávét! Hacsak nem éppen gyomorrákra és/vagy -fekélyre gyúrsz. Ízlésednek és vérmérsékletednek megfelelően tejjel, tejszínnel, rizs- vagy zabtejjel higítsd, ízesítsd! 

A cikk szerzője dietetikus

Dietetikusunk cikkeiből:

• Édes élet mézzel
• Piaci pakolás
• Kulináris kaland az egészségedért
• Mérlegképes magyar konyha

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Schmidt Judit
Schmidt Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.