Döbbenetes, mi történik az agyaddal, ha abbahagyod a mobilozást 3 napra

mobiltelefon
Olvasási idő kb. 3 perc

A mobiltelefonok már annyira a mindennapjaink részévé váltak, hogy szinte el sem tudjuk képzelni az életünket nélkülük. Az okostelefonokat nem csak telefonálásra használjuk, azok ébresztenek, azokkal tájékozódunk, és már a pénztárcánk helyett is elég, ha a telefonunk ott lapul a zsebünkben.

A kutatók nemrég arra keresték a választ, vajon mi történne az agyunkkal, ha nem mobiloznánk. A válasz megdöbbentő: a túlzott okostelefon-használat és annak megvonása ugyanúgy hat az agyi aktivitásra, mint például egyes drogok vagy akár az étel utáni vágyakozás. 

Másként viselkedik az agyunk, ha nem mobilozunk

A kísérletben 18-30 év közötti fiatalok vettek részt, akiknek három napra lekorlátozták az okostelefon-használatát. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan hat a vizsgálatban résztvevők agyára és figyelmére a mobilmegvonás.
A kísérlet során a fiataloknak óriási önuralmat kellett tanúsítaniuk, hiszen a készülékeket nem vették el tőlük, de a három nap során csak a halaszthatatlan kommunikációra és munkára használhatták a telefonjaikat.

Az MRI-vizsgálatok kimutatták: a mobilelvonás hasznos az agynak
Az MRI-vizsgálatok kimutatták: a mobilelvonás hasznos az agynakCharday Penn / Getty Images Hungary

A digitális detox idején MRI segítségével vizsgálták meg a résztvevők agyát, miközben az alanyoknak különféle pszichológiai tesztet kellett megoldaniuk. A teszt részeként háromféle képet, egy semleges tájképet vagy hétköznapi tárgyakról készült fotót, egy kikapcsolt mobilt, illetve egy használatban lévő okostelefon fotóját mutatták a fiataloknak.

A fenti feltételek mellett három nap múlva megismételték az MRI-vizsgálatot, de ekkor már összehasonlították az alanyok egyéni mobilhasználati szokásait, hangulatát és a vágyakozási szintjét is. Emellett megvizsgálták, milyen változásokat mutatnak az agy azon régiói, ahol a különféle idegi ingerületátvivők, például a dopamin vagy a szerotonin aktív.

Bár a kutatásban résztvevők nem számoltak be különösebb mobilozás utáni vágyról, az agyi aktivitásuk mást mutatott.

A 72 órás korlátozott mobilhasználatot követően az elülső cinguláris kéreg (ACC) és a függőségek agyi területeként is funkcionáló nucleus accumbens régióiban megnövekedett aktivitást tapasztaltak. Ezek az agyi területek fontosak a jutalmazás szempontjából, és gyakran kapcsolják össze aktivitásukat a vágyakozással, valamint az impulzív viselkedéssel. Amikor az MRI-vizsgálat során mobilok képeit látták az alanyok, e területek különösen aktívvá váltak. Vagyis annak ellenére, hogy az alanyok nem számoltak be fokozott mobilozás utáni vágyról, az agyukban egyértelműen erre mutató, intenzív változások zajlottak le.

A kutatók azt a várakozásoknak egyébként megfelelő tapasztalatot is rögzítették, hogy a mobilmentes időszak végén kevésbé keltette fel az alanyok figyelmét a telefon látványa.

Rosszul teszed, ha téged is a telefonod ébreszt. A mobilkészülék ugyanis nemcsak az alvásunkat zavarhatja meg, hanem az egészségünkre is káros lehet, és még a napunk is nyűgösebben indul. Cikkünkből megtudhatod, milyen káros hatása lehet, ha a mobil lesz az ébresztőórád.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek