Biológiai fegyver szabadon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szédülés vonaglássá változik, az idegek felmondják a szolgálatot, és elvész az egyensúlyérzék. A beteg minden testnyílásán ömlik a vér. A zsigerek szétszakadnak, olyan hanggal, mint amikor a textil végigreped, és nyálkahártyájuk kilökődik. Az erek szétpukkadnak.

S miután gazdáját elpusztította, a vírus a szabadba tör.

Azt gondolod, ilyen borzalmak csak Afrikában fordulhatnak elő. Igazad van. Egyelőre ez a járvány eddig még csak Afrikában ütötte fel a fejét, de a Wildlife Conservation Society egyik tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedés és a csapadék eloszlásváltozásai miatt többféle, állatokat és embereket egyaránt fenyegető kórokozó terjedése indulhat meg újabb területeken. A szakemberek tizenkét kórokozót emeltek ki: ezek közé tartozik az ebola is.

A kórokozó még mindig ismeretlen

Ebolajárványt a világ leggyorsabban terjedő és leghalálosabb kórokozója, az Ebola- és a Marburg-vírus okozhat. A Marburg-vírust – legalábbis járványos formában – eddig csak egyszer észlelték 1967-ben, az Ebola azonban már többször okozott járványos megbetegedést Afrikában. Senki nem tudja, hogy a vírus hol van, kiben, miben lakik. Mikor okoz járványt, hol üti fel a fejét, kire támad. Olyan, mint egy biológiai fegyver egy ismeretlen lény kezében. A kórokozó egy ma még ismeretlen, vadon élő állatfajban, talán rágcsálókban vagy denevérben tartja fenn magát, ahonnan olykor az emberre vagy a csimpánzokra is átterjedhet. Először 1976-ban azonosították a Kongói Köztársaságban.

A góc egy missziós kórházban volt

Az ebola első járványa 1976-ban Zairében és Szudánban volt. A két helyszín között semmiféle kapcsolat nem volt, a klinikai kép és a halálozási arány (Szudánban 41%, Zairében 88%) is különbözött. A fertőzés mindkét helyen elképesztő gyorsasággal terjedt. A szudáni betegeket a helyi (maridi) kórházba vitték, ahol a 230 fős kórházi személyzetből 76-an betegedtek meg, közülük 41-en haltak meg. 

Zairében Kikwit város missziós kórházából indult a járvány, ahol nem volt orvos, a betegekkel félig képzett apácák foglalkoztak, akik naponta mindössze 5 új fecskendőt kaptak, amelyeket néha leöblítettek vízzel, gumikesztyű és sterilizálás nélkül kezeltek több száz embert. 
Az emberiség őrült nagy szerencséjére a vírus sem emberben, sem majmokban nem képes tartósan fennmaradni. Viszont gyorsan mutálódik, cserélgeti a génjeit, új törzseket hoz létre szinte minden egyes felbukkanásakor.

Túlélhető?

Miként azt sem tudják, mi indítja el, azt sem lehet pontosan tudni, hogy ki éli túl, hiszen gyógyszer, védőoltás nincs ellene. A beavatkozás gyakorlatilag a folyadékveszteség intravénás pótlására korlátozódik. A túlélők gyógyulása lassú, legalább 2 hónap, és még 4 hónapon át ürítik a vírust. Többféle adatsor is amellett szól, hogy a kétféle vírus járványos esetei összefüggésbe hozhatók az esős és a száraz évszakok szokatlan ütemű váltakozásaival: ha a klímaváltozás hatására eltolódnak, illetve meghosszabbodnak az évszakok, akkor számítani lehet rá, hogy az ebola is újabb területeken és gyakrabban fog felbukkanni.

Fókuszban Afrika kultúrája, népei, minden, ami fekete földrész – további cikkek a témában itt!

Ha ez a cikk tetszett, ezt is ajánljuk:

A Taj Mahal, a goai tengerpart kókuszpálmái és a Himalája lélegzetelállító csúcsai mellett maradandó élményünk lesz az indiai hasmenés. | A nyaralás rettegett pillanata – Indiában

Négyre emelkedett a sertésinfluenzával megfertőződött magyar betegek száma. De vajon az emberiség történetében milyen járványokon keresztül vezetett az út idáig? | A pestistől a sertésinfluenzáig

Indulnál külföldre, de sokat riogatnak a fertőzésekkel. Mire érdemes injekciót kérni? Mire figyelj indulás előtt? | Oltások, ha külföldre indulsz

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.