Diéta Mesterkurzus: Az életmódváltás három útja

Olvasási idő kb. 3 perc

A Diéta Mesterkurzus sorozatom korábbi cikkeiben igyekeztem a megfelelő, a testtömeg hosszú távú és tartós csökkentését szolgáló étrendhez tippeket adni. Szándékosan nem használtam a fogyókúra kifejezést, mivel az elért eredményeket, az előnyünkre megváltoztatott táplálkozási és életmódbeli szokásainkat nem csak hetekig, hónapokig célszerű betartani, hanem életünk végégig.

Természetesen idővel változunk, a testünk szükséglete sem azonos minden életkorban, élethelyzetben, így nem lehet mindenkire és mindenkor igaz, örökérvényű tanácsokkal szolgálnom egy cikk vagy cikksorozat keretein belül sem. Ugyanakkor léteznek olyan trükkök, praktikák, módszerek, amelyek segíthetnek lemondások, szenvedés nélkül a mindennapi életbe is beiktathatóvá tenni az életmódtanácsokat.

Amennyiben tisztában vagyunk vele vagy egy szakértő (pl. orvos, dietetikus) hívja fel a figyelmünket arra, hogy ideje másképpen élnünk az életünket, akkor nagyjából három út között választhatunk.

1. A nihilista

Nem csinálunk semmit, elengedjük a fülünk mellett a tanácsokat, a belső hangunkra sem reagálunk, minden megy tovább. Ez esetben számolnunk kell azzal, hogy helytelen szokásaink, önpusztító életmódunk (nem megfelelő táplálkozás, dohányzás, ivászat, krónikus stressz) előbb-utóbb valamilyen szervi elváltozásban is megmutatkozik. Sokan már csak egy akut szívinfarktus, szélütés, daganatos megbetegedés elszenvedésekor - begyógyszerezve, becsövezve - döbbennek rá, hogy ez lehetett volna másképpen is, ha időben észbe kapnak. Késő bánat, sajnos, persze még ilyenkor sem kell lemondani magunkról, még ilyenkor is van értelme az életmódunk átalakításának. A legjobb, legolcsóbb mégis a megelőzés, ha magunkért nem is tennénk meg mindent, gondoljunk a gyerekünkre (akkor is, ha még csak tervezzük őket), párunkra, férjünkre, szüleinkre, szeretteinkre, barátainkra. Ha szeretnénk sok időt velük tölteni és mindezt egészségesen, akkor ne is habozzunk tovább.

2. A maximalista

A következő megoldás, mazochisták előnyben, ha mindent egyszerre, azonnal és végérvényesen megváltoztatunk. Egyik napról a másikra eldobjuk a cigit, lemondunk az addig rendszeres és lazító italozásról, hirtelen ötlettől vezérelve már egyből a maratonra készülünk új futócimboráinkkal vagy éppen csatlakozunk egy fogyókúrás klubhoz, miközben a biopiac és a vegán konyha elkötelezett híveivé válunk, s persze mindent megteszünk a csakráink megtisztításáért. Ez egy kicsit sok egyszerre. A dolog persze működhet, ha nagyon elszántak, tudatosak vagyunk és jól ismerjük testünk jelzéseit, mikor mondja azt, hogy vegyünk vissza kicsit a tempóból. Dicséretes az elszántság, hogy életünk minden területén egyszerre változtassunk, de ez a lufi minél nagyobbra nő, annál nagyobbat szólhat, mikor kipukkad. Egy-két hétig még lehet, hogy bírjuk az intenzív változásokat, de ha nem észleljük egyből az eredményt vagy nincs, akibe kapaszkodnánk, aki kellő időben megfelelő tanácsokkal, támogatással szolgálna, könnyen feladhatjuk. Ne görcsöljünk rá nagyon, vegyük figyelembe, hogy azok a szokások, amiket évek hosszú munkájával alakítottunk ki, nem rúghatóak fel egyből minden következmény nélkül.

3. A mérnök

A harmadik módszer, amelyik a kettő között áll valahol, ha előre megtervezzük a lépéseket és fokozatosan iktatjuk be a változásokat a mindennapjainkban. Felkutatjuk a közeli fitnesztermek, sportolási lehetőségek választékát, veszünk egy jó sportcipőt, egy csinos tornaszerkót, ami majd akkor is motivál minket, ha éppen nem lenne kedvünk az aznapi sportadaghoz. Minden nap csökkentjük az elszívott cigik számát és emellett felkeressük orvosunkat is, aki vagy maga segít majd a leszokásban, vagy ajánlj egy olyan szervezetet, ahol sorstársainkkal együtt tudunk megállítani a nikotinéhséget Az alkoholmámor helyett felfedezzük, hogy kevesebb, könnyebb itallal, majd csupán gyümölcslével is élvezetes a buli és a stresszoldásra megfelelő egy izzasztó edzés vagy egy tánctanfolyam is. Átnézzük a hűtőszekrényt és a spájzot, hogy akad-e olyan enni-, innivaló, amitől szeretnénk megszabadulni, de túl nagy csábítást jelentene a számunkra. Megoldás lehet, ha a felesleges dolgokat elajándékozzuk, segélyszervezeteknek adjuk, vagy olyanoknak, akik még nem indultak el az általunk megtervezett úton, de most még szükségük van minden falatra.

Aki magára ismer valamelyik karakterben, jobban meg tudja tervezni a márciusi reformjait. A cikk folytatásában a zsír- és cukorcsökkentő tippekről lesz szó.

Szerzőnk dietetikus.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Schmidt Judit
Schmidt Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.