Álmomban öltem

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az 1. nap eseményei: lemondás és hidegrázás

Nehezen ébredtem, kicsit nyűgösen szálltam ki az ágyból. Viszont aludtam vagy tizenkét órát, és a fejfájásom is kereket oldott, mire felkelt a nap. Két takaróval bugyoláltam be magam, egész éjjel vert a víz, rázott a hideg, és borzalmasakat álmodtam. Azt mondják, ezek a méregtelenítés tünetei. Köszi.

Az ízét kezdtem kissé unni

Sose gondoltam volna, hogy az ex-anyósomat képes leszek megölni álmomban egy léböjtkúra hatására. Reggel szinte már rutinszerűen készítettem el a napi betevőmet, amelynek ízét kezdem kissé unni. Szabad perceimben a munkahelyemen egész nap muffin recepteket néztem, és azt tervezgettem magamban, mit fogok majd főzni, ha véget ér a kúra. Élménybeszámolókat kértem a kollégáktól ebéd után, részletesen kikérdeztem mindenkit, hogy ki, mit evett.

Jobb híján egész nap rágóztam, és cukormentes cukorkát szopogattam, hogy valami izgalmas is történjen velem. Este szigorúan art moziba vettem jegyet, ahol esélyem sem volt szemezni holmi pattogatott kukoricákkal. Megnéztem a Fish Tank (Akvárium) című angol filmet. Bár a barátnőim szerint túl lassú volt, tőlem tíz pontot kapott. Olyan jól el voltam egész nap a középpontomban, hogy gyakorlatilag olyan vagyok, mint egy ülő Buddha. Ezúton gratulálok Andrea Arnold rendezőnek a filmért, és magamnak, hogy újabb napot zártam anélkül, hogy magamévá tettem volna egy helyes kis krémest.

Folytatjuk.

Don't try this at home!
A léböjtkúrát nem mindenkinek ajánljuk, főleg azokban nem, akik kizárólag fogyni szeretnének. Ebben a cikkünkben szó esik arról, kiknek, milyen célra ajánlott, és milyen esetekben szükséges kerülni. Ebben pedig a sikeres léböjtkúrák feltételeit részleteztük.

Meztelen vagyok és teltkarcsú

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lulu
Lulu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?