A világ drog nélkül vicc

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs világ drog nélkül. Ez volt a június első napján hagyományosan ismét a szenvedélyekről szóló előadássorozat lényege. Egy újabb alkalom beszélni a függőségekről, azok megelőzéséről, de sokkal inkább kezelhetőségéről.

Délre érkeztem, s egyenesen a Kesztyűgyár Közösségi Ház Tükörterme felé tartottam. Hatalmas tumultus fogadott, többségében középiskolások rendhagyó osztályfőnöki óráját spórolták meg a tanárok. Talán abban a tudatban, hogy amiről itt nem hallanak, az valójában nincs is. Aztán kinyílt az ajtó. Hosszú, és a kitóduló arcok látványából ítélve szenvedélymentes lehetett az előző óra.

Volt, aki félig vízzel telt sörös pohárral a kezében, 'szenvedélyünk az alkohol, de már nem nekem' elszánt mozdulatokkal csinált magának utat a tömegben. Azt nem tudni, hova siethetett, de ha ez ilyen gyorsan megy, akkor gondoltam mindenki megnyugodhat, jó helyen van. Aztán persze ott volt a másik oldal, akik már alig bírták mutató és középső ujjaikat kordában tartani, s a következő potenciálisan elszívandó szál cigit sodorták idegesen. Nem mehet mindenkinek egyik pillanatról a másikra.

Aki mértékkel él, meghekkeli a világot

Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány munkatársa a teremben ülő 17-18-as átlagkorosztályhoz alkalmazkodva morálfilozofikus nevelés helyett a jelen állapotok által megkövetelt, puhán spanolós hangnemre tért át. Már csak azért is, mert tudja, hogy ha drogról esik szó a fiatalok körében, álnok és hazug kommunikációval tökéletesen hiteltelenné válna már az első néhány mondat után.

Ezért arról beszélt inkább, hogyan regulázzuk meg vágyainkat, melyet az alkohol, a cigi, a szex vagy netfüggése vált ki. A válaszként megszülető mértékletesség elve mellett, amelyet a hedonizmus és a teljes tisztaság között találunk, egy újabb fogyasztható irányt lőtt be. Mert azt mondja, drogmentes világról beszélni vicc, inkább a tudatmódosító szereket kellene valamivel pótolni. A lényege, hogy kezdetben a mértékletességgel a gyönyörnek csak egy általunk korlátozott fokát éljük meg, majd később magát az örömforrást cseréljük le. Egy idő után pedig képesek leszünk az élet örömei felett uralkodni, s újrahekkelni saját világunkat.

Az igazi junkie iszik, dohányzik, cuccol, terhes

...és a jövőképe totálisan hiányzik. Erre a képre alapozta hazánk népszerű (bár erre azért nem szükségszerű büszkének lennünk) toxikológusa az előadását. Kurt Cobain, Jimi Hendrix, Mick Jagger és sok egyéb példaképen keresztül mutatta be, hogyan lehet darabokra szétesni a drog rabságában. Mert nem titok, a legnagyobb sztárok a legkomolyabb felhasználók, és mert a legveszélyesebb dolog az ezekre alapozó példaállítás. Ugyanis minden korban a legfiatalabb generáció választ magának példaképet. Így volt ez mindig, és így lesz továbbra is. Aztán a látszólag könnyen elvakító fény, a tévesen követett kortárs csoportminta szívatja el az első szál cigit, segít tekerni az első jointot, és gurítja le az első pohár töményet, míg végül minden drog divattá válik.

Van, aki a médiára fogja, van, aki valós problémaként kezeli, de tény, hogy a pszichotróp anyag kifejezés az utóbbi időben példaképekkel összefüggésben is könnyen megtanulható volt. Dr. Zacher Gábor toxikológus elmondta, nem okítani jött, még csak nem is riogatni. A videoklippek beszéltek helyette, melyek sikátorokban élő hajléktalan anyagozó szerelmesekről, terhes lányokról szóltak, akik a napi fejadagért cserébe bárkivel elmennek, és azokról az emberekről, akik olyan feldolgozhatatlan magasságra jutottak, hogy aztán csak a legmélyebb pokolban tudták ezt megélni.

A függőség nem gyógyítható

Zacher szerint a függőség nem gyógyítható betegség, csak az absztinencia időszakát lehet kitolni ideális estben minél hosszabbra. Segíteni pedig csak azon lehet, aki ezt hagyja. Amy Winehouse Rehab című klipje sem véletlen került az óra végére, a segítő kéz visszautasításáról szól. Ő 10 napig sem bírta az elvonón a tisztaságot, azóta hétről hétre kezdi újra életét.

Persze van olyan függőség is, ami nem pótolható, mégis érdemes vele élni. Zacher Gábor egy alkalommal málna-függéséről beszélt. Most azt mondta, ha nincs szezon, ott van helyette a csokoládé, az edzés, és a családfüggősége. Mindezt megfejelve jó nagyadag munka-alkoholizmussal. Ezekről soha nem hajlandó lemondani. Beszélgetésünk után hanyagul derekára kötötte pulcsiját, végigtapogatta zsebeit, s közölte, hogy most pedig alig várja, hogy eleget tegyen egyik szenvedélyének. Hagytam, hogy rágyújtson.

Mutass egy embert, aki jó!

Ezzel a jelképes értékű mondattal zárta egy színház-terápiás csoport az előadását. A Színház Megállót talpra állt drogfüggők alapították és működtetik, azért, hogy időt, teret és lehetőséget teremtsenek a zsákutcába jutott fiataloknak, s hogy visszataláljanak önmagukhoz és rögös útjuk közben elvesztett kapcsolataikhoz.

A zsúfolásig telt apró teremben alig jutott hely az érdeklődőknek, néha úgy préseltük egyre beljebb egymást az ajtófélfa tövében állva. Ezek ellenére a döbbenet, a szinte bőrünkön tapintatható feszültség még az üvöltő csend közepette is érezhető volt.

A leküzdendő szenvedélyt, a megélt függőségeket jelképező maszkokban, esetenként sötét leplekbe burkolva meséltek a testek a valóság egy szubjektív apró darabjáról. Ez a valóságként megélt fikció, a félelem és a magány lehet egy a drog és képzelet világába menekülő ember sajátja is, miközben ugyanezt képesek átélni azok a szereplők is, akik érzéki tapasztalásukkal merik megélni személyiségüket. A kérdést, miszerint vannak e jó emberek, a hallgatóságra bízva nyitva hagyja. Azonban az általuk létrehozott világban a „jó" jelzőt mégiscsak újra kell definiálniuk. A jó, az önmagához őszinte, érzékeny szívű, morális parancs nélkül élő alkotó ember.

Fotó: Kováts Dániel

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.