A vanília fizetőeszköz és vágyfokozó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vanília illata magával ragadó, nem hiába találkozunk vele számos édesség, ital mellett még a kozmetikumokban is. Ez az olcsónak semmiképpen sem nevezhető fűszer igazi egzotikum.

Köszönjük a hollandoknak

A mexikói eredetű növényt már Amerika felfedezése előtt használták az aztékok a kakaó ízesítésére. Amerikából a spanyolok közvetítésével jutott el Európába (1510-ben), szélesebb körű elterjedését pedig a hollandoknak köszönhetjük, akik 1819-ben Jáva szigetén kezdték el ültetni. Kezdetben nem sok sikererrel, mivel a virágok nem hoztak termést. Csak később jöttek rá arra, hogy az egy napig nyíló virágot csak egy speciális és kizárólag Mexikóban őshonos méh- és kolibrifajta tudja beporozni. Évek múltán aztán egy belga botanikus, majd egy fekete rabszolga olyan mesterséges porzási módszereket fedeztek el, amelyek lehetővé tették végül a vanília termesztését őshazáján kívül is.

Napjainkban elsősorban Közép-Amerikában, a karib-tengeri szigeteken, Afrikában, Réunionon és a Comore-szigeteken, továbbá Dél- és Dél-Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni szigeteken termesztik.

A termés

A vanília a kosborfélék (Orchidaceae) családjába tartozó Vanilla nemzetségnek, illetve a nemzetségbe tartozó néhány faj fűszerként felhasználható termésének elnevezése. Erre a célra elsősorban a Vanilla planifolia fajt termesztik, de a Vanilla pompona és Vanilla tahitiensis is alkalmas erre a célra.

Termései háromszög-keresztmetszetű toktermések, hosszuk 15-25 cm között változik. Félérett állapotban szüretelik le, amikor a termés zöldes vagy éppen sárgulni kezd. Fénylő felületű, hosszanti irányban ráncos, gyakran fehér vaníliakristályok ütnek ki rajta. A hüvelyes termés belsejében, amit bélnek is neveznek, sok kis fekete magot találunk erősen aromás, sötét színű olajban.

Mesterséges aroma

1874-ben sikerült első ízben szintetikus úton előállítani vaníliát. A világ vaníliaigényének körülbelül 90%-át fedezi ez a kevésbé jó minőségű utánzat. Számos ízanyag hiányzik belőle, így nem tekinthető teljes értékű vaníliapótlónak, ellenben az élelmiszeripar előszeretettel hasznosítja.

A vanília feldolgozása igen hosszadalmas és munkaigényes folyamat, ez az árában is megmutatkozik. A leszedett termést ugyanis először rövid ideig felfőzik vagy vízgőzzel kezelik, azután hetekig mindennap szétterítve a napon hevítik, majd ezt követően gyapjútakarókba burkolják, ez alatt „izzasztják". A fermentálás után a termések barnává, ráncossá és hajlékonnyá válnak.

Felsorolni is hosszadalmas, mennyi mindenhez felhasználható a vanília. Többek között tea, csokoládé, cukrászkészítmények, fagylalt, mártások, likőrök ízesítésére, a gyógyszerészetben és a gyógyászatban, valamint kozmetikumok, parfümök előállításánál is alkalmazzák.

A boltok polcain ma már mindennaposnak számító fűszert több formában is megvásárolhatjuk.

* Vaníliarúd: Ez maga a vanília toktermése. Az ételbe egészben belefőzhető, majd újra felhasználható. Intenzívebb ízesítéshez hosszában vágjuk ketté kell a rudat, és késsel kaparjuk ki a benne található apró magokat, majd mind a héjat, mint a magokat adjuk az ételhez (a főzés végén persze a héjat vegyük ki belőle). Érdemes visszazárható üvegcsőben vásárolni, így mindig visszazárhatjuk a megmaradt vagy újra felhasználható rudat és az így tovább megőrzi frissességét, aromáját. Ne ijedjünk meg a vaníliarúd teljes felületén kialakuló fehér kristályoktól, ez nem a penész jele, amely jellegzetesen a rudak végén, az ún. köldökcsonknál alakul ki és zöldes árnyalatú.

* Vaníliakivonat: Alkoholos folyadékban főzik a vaníliarudakat, így kioldódik a vanília aromája és egy intenzív ízű kivonat lesz az eredmény. A főzés legvégén érdemes az ételhez adni, különben könnyen elpárolog. Otthon is elkészíthető, például jó minőségű vodkával.

* Vaníliás cukor: Ha nem szeretnénk bolti, gyakran szintetikus vaníliával ízesíteni ételeinket, italainkat, tegyünk pár vaníliarudat, vagy az elhasznált héjakat kristálycukorba hosszabb időre (néhány hétre). Egy zacskó vaníliás cukor kb. 1-2 teáskanál kivonattal vagy 2-4 centiméternyi vaníliarúddal helyettesíthető.

Érdekesség

* Az indiánok a szárított vaníliarudakat fizetőeszközként használták.

* Izgató hatása miatt afrodiziákumként is számon tartják.

* Mexikóban pikáns ízű ételeket, húsokat, rákféléket is ízesítenek vele.

Schmidt Judit
Schmidt Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.