Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Somogyi Gyula a 2007-es moszkvai Arany Delfin Nemzetközi Filmfesztivál kategórianyertes filmje,
A sötétség hajói (The ships of darkness) készítője. Megszállott búvár, elhivatott filmes és két kislány boldog édesapja. A víz alatti filmezésről, búvárkalandjairól és eddigi munkáiról szóló interjúnk első része itt olvasható…
Mondanál pár szót a Dívány olvasóinak a következő filmedről?
Jelenleg egy tűzszerészekről és az ENSZ egyik leszereléssel foglalkozó szerződéséről készítek egy filmet. Ez tehát nem búvárfilm lesz, sokkal inkább a napi munkámhoz köthető dokumentumfilm. 2009. június végén rendeztünk egy nemzetközi tűzszerész-szemináriumot Budapesten. A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalja volt a házigazda. A film az ő tevékenységükön keresztül (amelyben sokszor a budapestieknek is részük van egy-egy háborúból visszamaradt robbanótest hatástalanításakor) mutatja be, miként is működik egy nemzetközi egyezmény a gyakorlatban. A filmet novemberben mutatjuk be az ENSZ genfi hivatalában, majd eljut minden országba, ahol ilyen robbanótestek gondokat okoznak.
A búvárvonalon pedig egy másik filmet érlelgetek már jó ideje, amely a tenger és a gyerekek kapcsolatáról szól, de erről bővebbet még korai lenne mondani. Természetesen a saját kislányaim kapcsán szerzett tapasztalatok adják a film történetének alapját.
Hogy kezeli a feleséged ezt a különleges hóbortodat? A családod is érdeklődik iránta, vagy őket hidegen hagyja a mélység?
A család megértően és támogatóan kezeli ezt a hobbit. De ahogy azt minden családos búvár tudja, rendkívül nehéz megteremteni az egyensúlyt, hogy pl. a kevés szabadság során mennyi jusson családi együttlétre, és mennyi a búvárkodásra. Most abban a szakaszban vagyunk, amikor sokkal fontosabb a családi együttlét, a búvárkodás pedig a kislányaim vízzel való megbarátkoztatásában merül ki – ami igencsak jó családi szórakozás. A feleségem, noha nem merül (pontosabban textológusként XIX. századi kéziratokban búvárkodik), rendkívül jó szemű búvárfilmkritikus: a filmem első változata például egyáltalán nem is tetszett neki. Keservesen ugyan, de beláttam igazát, és teljesen elölről kezdve újravágtam. Nem bántam meg! Mindenben számíthatok rá, nagyon szerencsés vagyok, hogy ő a társam.
Férfisport szerinted a búvárkodás?
Magyarországon több férfi búvárkodik, de azért számos hölgy is található a búvártársak, búvárvezetők között. A búvárkodásnak csak bizonyos részei tartoznak igazán a férfisport körébe, egyszerűen a felszerelés sokszor igencsak tetemes súlya miatt. Ez a technikai felszerelés minimum 30-35 kiló, de ez simán felugorhat a palackok számának növekedésével akár 50-60 kilóra is. Ezt pedig egyedül kell cipelni a vízig. Minden más hobbibúvár-területen teljesen egyformák az esélyek. Csak kedv és víz kell hozzá.
Mit tanácsolnál annak, aki odamenne hozzád, hogy búvárfilmes szeretne lenni?
Ha még nem búvár, akkor először egy búvártanfolyamot. Ha már az lenne, akkor pedig a nagyon jó lebegőképesség elsajátítását javasolnám. A filmes része csak ezek után jöhet. Aki nem tud az általa elképzelt helyen „megállni” víz alatt, nem tud tolatni, körbeforogni kizárólag az uszonyok segítségével, annak sokkal nehezebb stabilan tartani a kamerát. És a helyi élővilágra sincs jó hatással egy kapálózó búvárfilmes, -fotós.
Ha mindez megvan, akkor érdemes felkeresni Kálmán Istvánt, aki megtanítja a képalkotás alapjait, és tanácsot is ad a megfelelő felszerelés kiválasztásában. Emellett az utóbbi években összekovácsolódott egy nagyon segítőkész csapat az interneten a DiveCenter portálon, ahol számos cikk, esettanulmány, háziverseny és segítő fórumozók várják a frissen érkezetteket. Hasonló lehetőség az ismerkedésre, tapasztalatcserére a Galathea Búvárközpont havi rendszerességű Tengeri Só rendezvénye, ahol búvárfilmeket, fotókat, élménybeszámolókat nézhetnek-hallhatnak az érdeklődők. Ugyancsak jó forrás a Submarine búvármagazin és az ingyenes Búvárinfó lap. Angolul olvasóknak elsődleges forrás a Wetpixel és a DivePhotoGuide oldalai.
Somogyi Gyula tűzhalat filmez – Eilat, Vörös-tenger, 2006
(fotó: Dombóvári Tibor)
Ismersz másokat is ebből a körből, akik a közelmúltban forgattak?
Ebben az évben több magyar búvárfilmsiker is született a DiveCenter köré szerveződött kollégáktól, Németh István víz alatti Forma–1-filmje immáron többszörös díjnyertes, és garantálom, hogy még további szép eredményeket ér el a közeljövőben. A film itt látható. Sásdi Zsolt Earth Resistant filmje vagy legutóbbi cápás filmje úgyszintén nagy karrier előtt áll.
Jómagam már korábban is elkövettem egy 3 részes cikksorozatot a témában, amely a Videopraktika magazinban jelent meg 2006-ban Súlytalan kamera címmel – ez az oldalamról ingyen letölthető innen. Számos irányban el lehet indulni, és érdemes is, a hazai búvárfilmesek és búvárfotósok előkelő helyezéseket érnek el a nemzetközi versenyeken, dacára annak, hogy messze kell utazni a felvételek elkészítéséhez.
Hogy néz ki egy búvárfilm forgatása?
Attól függ: ha profi filmes csapatban dolgozol, akkor minden az ott érvényes szabályok, munkamódszerek szerint zajlik, ebben az esetben a búvárfilmesünk általában inkább búvároperatőr/kameraman.
Ha teljesen saját munkáról van szó, akkor egy személyben rendező, operatőr, producer az ember, tehát csak saját magunkon múlik, mit miért és hogyan teszünk. Másféle anyag kell egy túravideóhoz és másféle egy szerzői filmhez.
A forgatási arány általában jóval nagyobb, mint egy hagyományos, előre megtervezett forgatásnál. Mint a természetfilmeknél általában, az operatőrnek, rendezőnek van egy kívánságlistája, amikor a vízbe ugrik (vagy küldi az operatőrt), és csak remélni tudja, hogy abból minél több megvalósul. Egy delfint nem lehet odarendelni: figyelj, most forgatunk. Jó lenne, ha a hátam felől jönnél, majd balra két méterre átúsznál a kamera előtt… Ezért nagyon sok idő kell hozzá, főleg, ha ragaszkodunk egy elképzelt jelenet felvételéhez. A BBC dél-afrikai csapata például 17 napig várt a tengeren, amíg fel tudta venni, hogy egy nagy fehér cápa elkapja a víz tetején úszó fókát… Mindez pár másodperc alatt játszódik le – előre nem látható időben és helyszínen.
Még egy olyan „egyszerűbb” rövidfilmhez is, mint A sötétség hajói, ahol mozdulatlan és biztosan ott lévő hajóroncsok a főszereplők, kb. 20:1-es arányban vettünk fel anyagot. Az Orákulum látomása előre tervezett munka volt, de az alig kétperces kliphez így is 3 órányi anyagot vettem fel. Ha a megrendelő nagy sárga gorgóniát szeretne, akkor azt meg kell keresni, és meg kell várni, amikor kibontva lebeg a vízben… Főleg, ha a megrendelő nem más, mint saját magunk.
Mennyi munka, mennyi utómunka, amíg a nyers felvételekből forgalomba kerül egy olyan dvd, mint amilyen A sötétség hajói?
Létrehozni egy nemzetközi szinten is helytálló dvd-t nem egyszerű feladat. Míg maga a rövid szerzői film elkészülhet gyakorlatilag egyedül is, addig egy sokféle szaktudást/tehetséget igénylő dvd már nem. Legalábbis akkor nem, ha olyan végterméket szeretnénk a kezünkbe fogni, mint amilyet elképzeltünk.
Amikor a több hónapnyi munka után elkészültem a munkálatokkal, ráébredtem arra, hogy pl. a dvd borítója, a benne lévő füzet, annak képanyaga, szövege, a hajóroncsok rajzai, az egész kiadvány kialakítása igazából nem is lehet az én munkám… Így végül ehhez én már csak az ötletet adtam, a bevezető szöveget írtam meg. A kész tartalom ismeretlen ismerősöknek köszönhető, mint pl. a hajóroncsokat kézzel lerajzoló Rik Vercoe vagy a szöveget adó DiveSiteDirectory.com. És még másoknak is: búvárfotós jó barátomnak, Tökölyi Csabának a rendkívül igényes grafikai tervezésért és kivitelezésért, Szlukovényi Katalinnak pedig az angol nyelvi kontrollszerkesztésért vagyok hálás. A dvd borítójára került képet, az Eltűnt idők csontvázát Róka Róbert alkotta, a hátlap sejtelmes kormányállása pedig Szécsényi Ferencnek köszönhető. A dvd elkészítésének legfőbb tanulsága saját tudás- és képességbeli határaim belátása volt.
Ehhez adódik még a dvd internetes megjelenése, ahol szerencsére összeakadtam egy olyan tervezőpárossal, akik még az elektronokat is újrahasznosítják, így még a weboldalunk is környezetbarát lehetett.
Ki vágta a filmedet?
Én magam. Minthogy Apple Certified Pro-ként nem okozott gondott a film és a dvd technikai kivitelezése (vágás, retusálás, dvd-menü-szerkesztés stb.), itt sok költséget lehetett megtakarítani. Sőt, ha már annyit dolgoztam vele, összeállítottam egy közel egyórás oktatóanyagot a filmben alkalmazott utómunkamegoldásokról.
Megéri ez? Vagy csak a „magadfajta őrültek” járják végig ezt a kanosszát szerelemből?
Hogy megéri-e? (nevet) Erkölcsileg mindenképpen. Ebből senki sem gazdagszik meg, viszont az az öröm eltöltheti, hogy azt csinálja, amit szeret. S ekkor a pénzrésze kevésbé számít. A dvd-ben sokkal több munka van, ami soha nem fog megtérülni anyagi vonatkozásban, viszont bárhol a világon bárkinek odahatom, nem fogok szégyenben maradni vele – ezt az eddig megjelent kritikák is alátámasztják, legyenek azok hazaiak vagy külföldiek.
A lemezre a kisfilmed mellett egy szomorú eposz is felkerült…
Igen. Ez egy kis interjúfilm, amelyet a forgatás során minket kísérő búvárvezető emlékének ajánlok. Hany Shahat, a fiatal egyiptomi búvármester vélhetően valamilyen szívprobléma okán tavaly elhunyt egy merülés után. Épp az ő példája mutatta meg nekünk, milyen az, amikor valaki nagyon szereti a munkáját, és igazán örömmel teszi a dolgát.
Mi tartja benned a tüzet a búvárkodás és a víz alatti filmezés iránt?
Amikor beugrasz a vízbe merülni, egyben fejest ugrasz a kalandba. Mi kell más?
Az interjú első része…
Ha ez a cikk tetszett, olvasd el ezt is:
A nagy kékséget minden évben megnézem legalább kétszer, és minden egyes alkalommal felvidulok, amikor főhősünk megjelenik az orrcsiptetővel. | Szerelem száz méter mélyen
Érdekelnek az extrém sportok? Sok cikket találsz a témában itt | Fókusz: extrémsport
