A Facebook félelmetes és egyre fontosabb

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy másik, német tanulmány szerint a felhasználók körülbelül tizede még a szexről is lemond, és inkább az ismerőseit követi. Ami pedig hazánkat illeti, kiderült, a Facebook felhasználóinak száma meghaladta az egymillió főt, a community piac egyre bővülAz utóbbi napokban több, a közösségi médiát érintő kutatást is közzétettek. A Webroot nemzetközi felmérése szerint a kisebb cégek tulajdonosainak közel háromnegyede fél attól, hogy a Facebook és a Twitter használata veszélybe sodorhatja őket, derült ki az ELTE Társadalomtudományi Karának a hírleveléből.

A közösségi oldalak veszélye

A vizsgálat szerint a kisvállalkozások vezetői a közösségi oldalakat tartják a legnagyobb fenyegetésnek az információs technológia biztonságára nézve 2010-ben. A kutatásban részt vevő kis és közép méretű cégek képviselőinek 80 százaléka gondolja úgy, hogy a Facebook, az RSS és az ehhez kapcsolódó Web 2.0-ás alkalmazások problémát okozhatnak számukra. A válaszadók 73 százaléka szerint pedig ezek a webes szolgáltatások nagyobb gonddal járhatnak, mint az e-mailhez köthető veszélyforrások.

Talán nem is olyan meglepő az emberek félelme a Web 2.0-től, ha figyelembe vesszük a Sophos korábbi, 2010. februári kutatását, amely szerint 2008 és 2009 között 70 százalékkal nőtt azoknak a cégeknek a száma, akik már elszenvedtek valamilyen támadást a közösségi médiától. Ráadásul, 2010 márciusában a Facebook legyőzte a Google-t, és ezzel a leglátogatottabb weboldallá lépett elő Amerikában. Szintén ebben a hónapban a Twitter bejelentette, hogy az év során az újonnan regisztrált felhasználóinak száma 1500 százalékkal nőtt.

A kutatásban részt vevő cégek 24 százaléka állította, hogy már akadtak problémáik a közösségi oldalak használata miatt. Valójában azonban nem ez jelenti a legnagyobb veszélyforrást, hiszen a vállalkozások 32 százalékának az illegális letöltésekből fakadtak biztonsági problémáik. 25 százaléknak a fájlcserék miatt került rés a biztonsági rendszerébe, és csak 3 százaléknak volt problémája azzal, hogy illetlenek hozzáfértek az e-mail fiókjához.

Még a szexről is lemondanának

A másik két közlemény a közösségi média elterjedéséről és népszerűségéről szól. Egy friss német kutatás például arról számolt be, hogy minden 11. felhasználó akár a szexről is lemond, hogy inkább böngészhesse a közösségi oldalakat, főleg a fiatalabb, 25 év alatti korosztály.

Végül egy magyar vonatkozású hír: A 2009. áprilisától magyar nyelven is elérhet facebook.com regisztrált, aktív magyar felhasználóinak száma mára meghaladta az egymillió főt, közölte az Est Media Group (EMG), az oldal magyarországi kereskedelmi képviselője. Tavaly ilyenkor a regisztrált, valamint napi felhasználók száma a jelenlegi negyede sem volt. A sajtóanyagból az is kiderült, a magyarok napi átlagban 55 percet töltenek az oldalon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.