Janikovszky Éva klasszikus könyve ugrik be, melynek első mondata így szól: Peti már nagyon örül, hogy óvodába mehet. Csak annak nem örül, hogy ott is kell maradni. Mert háromévesen elengedni a mama kezét egyetlen órára sem könnyű.
Hogy is kezdődik az első nap az oviban? Erősítsd meg a lelked, nem biztos, hogy a beszoktatás ideje a legszebb közös élményeitek sorát gyarapítja. Ha már jártatok bölcsibe, talán könnyebb, bár az új környezet, az új szokások akkor is megviselnek mindkettőtöket. Ha az ovi az első közösségi állomás, fel kell készülnöd a pánikrekaciókra (is).
Nyugi, győz a kíváncsiság!
Ahány kisgyerek, annyiféle válasz létezik a rémületre. Itthagytak, elhagytak, egyedül maradtam. Nem mindenki sír. Van, aki csak ül és néz a levegőbe, míg a másik bolyong és bepisil. Nem szól, nem válaszol és nem eszik. Bármit tesz, tiltakozik: vigyetek haza, nem akarok itt maradni! A kezdeti rémület feloldása pedig bármilyen furcsának is tűnjön, a szülő, az óvónő és a kisgyerek első közös feladata. Ebben a csatában mindenkinek szerep jut. Persze sejted, hogy az első nap mindig nehéz, tulajdonképpen a legnehezebb valamennyi közül. De azt sejted-e, hogy a tapasztalt óvónők körül minden évben megismétlődik a csoda? Képzeld, még a maszatos pracliját is megtörli, játék után nyúl, helyet, barátot talál a gyerek. Kicsit szomorú, még el-elsírja magát. Talán még másnap meg a negyedik nap reggelén is tiltakozik.
De már kapaszkodik, és győz benne a kíváncsiság. És nem kell több, egy hét– tíz nap, és már boldogan megy, mert szüksége van a többi gyerekre, és otthon unatkozna talán. Mi, szülők szintén átéljük az első elszakadás fájdalmát, hiszen három évig sülve-főve együtt voltunk – a nap 24 órájában. Joggal érezzük azt, egy részünket veszítjük el. Aztán mi is megszokjuk.
Adj időt, menni fog!
Nem tudjuk pontosan, hogy mi történik egész nap az óvodában. Csak az eredményt ismerjük, azt, hogy a kicsi ujjak egyszer csak bekötik cipőfűzőt; az irkafirkából lassan kibontakozó köröket és vonalakat; a reggel vidáman, énekelve oviba induló gyermekünket látjuk.
De ehhez időre van szükség. Időre neki és neked is. Légy hát türelmes és határozott! Még akkor is, amikor ő éppen a lábadba kapaszkodik, vagy visítva veri magát a földhöz. Tudom, nehéz most elhinni, de pontosan abban a pillanatban, ahogy kiteszed a lábad az oviból, ő már meg is nyugszik. És napról napra egyre nagyobb biztonságban érzi majd magát! Így lesz belőle remek kis ovis – feledve az első napok roppant megpróbáltatásait.
