Gumik, Petőfi és a ventilátor fogságában

Olvasási idő kb. 3 perc

Hozzászólás az Ahogy egy nő lomtalanít című cikkhez...

Van egy garázsunk. Ezt sokan elmondhatják. De mi nem csak az autónkat tartjuk benne, mint általában szokás. Az örökségünk java része is ott tornyosul, és férjemmel együtt a szabadidőnk jelentős részét ebben a betoncellában töltjük.

Először csak a lakásfelújítás után megmaradó festékeket, csempéket, parkettakötegeket vittük le, hátha szükség lesz még rá. Aztán a párom bejelentette, hogy nyáron szeretné megvenni a téli gumikat, felnikkel. Megvette, és szépen egymás tetejére rakta a sarokban, én pedig seprűt és lapátot helyeztem mellé. És mert évente egyszer, maximum kétszer a garázs előtt szoktunk kocsit mosni, ezért spéci sampont, kefét, tisztítóruhákat, fényezőket és egyéb, a glancoláshoz szükséges szereket vettem, hozzá egy kis szekrénykét, amelybe mindezeket bepakoltam. Eközben kezdtük kinőni a gardróbunkat, valószínűleg azért, mert a kedvenc barátnőm butikot nyitott, és sokszor betértem hozzá, no meg különös örömöm telt az újabb és újabb cipők és táskák birtoklásában.

A konyha sem volt már a régi. Szemlét kellett tartani, mi megy, mi marad. Így a kiselejtezendők közé került a ventilátor (van klímánk), a hősugárzó (programozható a fűtésünk), férjem 27 méteres játék autópályája, a hozzátartozó elektomos vezérlővel és versenyautókkal, a hűtőtáska akkumulátora, a kempingfelszerelés a gázfőzővel, a teljes kék-fehér mázas korondi korsó- és tányérgyűjteményem, a demizson, a kávédaráló… Ekkor kezdtünk Salgó-elemeket vásárolni, amelyekből a nem éppen műszaki adottságairól híres férjem is képes volt polcokat szerelni körbe a garázsba, én pedig számomra logikusnak tűnő szisztéma szerint rendezkedtem. Piros filctollal ráírtam rá a dobozokra, hogy melyikben mi van. Aztán sajnos temettünk, meghalt a barátnőm édesanyja, majd a melegszívű anyósom, a hosszú életű keresztanyám…

És mindazt, amit nem volt lelkünk kidobni, hazaszállítottuk. Sokáig szortíroztam a csipketerítőket, az azsúros ágyneműket, a hibás és hibátlan porcelánokat, az üvegedényeket, a falról leakasztott képeket. Eltettem az idősebb Gabika gyúródeszkáját és diótörőjét, Mária néni varródobozát, hímzőkészletét, olcsó, de nagyon kedves babagyűjteményét, Jutka mama mákdaralóját, húsklopfolóját, öblös befőttesüvegeit és a cipőpasztakészletét. Ekkor hívtunk egy szakembert, aki galériát épített a garázsba, ezek után pedig létrán ügyeskedve elhelyeztük a szeretetteink emlékeit, amelyek végül talán a fiamhoz vagy az unokámhoz kerülnek. Persze sok-sok száz könyv is összegyűlt, köztük porladó lapúak és agyonolvasottak, de hát könyvet nem dobunk ki.

Rendszeresen nekiállok lomtalanítani, de abból mindig csak a  hasznos tárgyak, nélkülözhetetlen emlékek és kacatok átcsoportosítása kerekedik ki, a szemeteszsákba alig kerül valami.

Már számozzuk a dobozokat, férjem számítógépre vitte az adatokat, hogy tudjuk, az 55-ösben vannak a villanykapcsolók, a 22-esben a mozsár és a petróleumlámpa, a 88-asban Petőfi és Arany verseskötetei…

És most éppen tárgyalásban vagyunk a szomszédunkkal, akinek üresen áll a tárolója, hogy adja bérbe nekünk.

Bizony mondom, ahogy egy nő lomtalanít, nem lomtalanít úgy senki! Különösen ilyenkor ősszel, amikor a megsokasodott tárgyi feleslegtől igyekszünk megszabadulni. Alapszabály: ha már kitetted, soha semmit ne vigyél vissza a lakásba! | Ahogy egy nő lomtalanít

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.