Esküvői bakik: ne a pár cipelje a boroshordót!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előző részben arról volt szó, hogy ha már a vőlegény belevág az extrém kalandba, akkor ne üldözzük el!

Ha nagyrészt borral és sörrel megelégedszik a násznép, javaslom, inkább a hely biztosítson egy korlátlan italfogyasztásra vonatkozó italcsomagot, ne a ti gondotok legyen a hordókat a rendezvényre juttatni.

Az, hogy a násznép szép csendesen, de kulturáltan leittasodik az esemény végére, önmagában nem hordoz magában semmiféle kivetnivalót, de nem árt, ha másnap nem fejfájásra és általános rosszullétre ébrednek barátaink. Vagyis tessék minőségi italokkal itatni őket, ki lehet rá olyan megoldást találni, ami ésszerű összegből megoldható.

Az alkoholokról tárgyalni kell

Minden társaságnál tudható, hogy „boros", „sörös", rövidezne inkább, vagy koktélozna. A legúribb hely sem fog megsértődni, ha keményen nekiülsz tárgyalni alkoholügyben, mivel ez egy olyan tétel lehet a költségvetésben, ami meglehetősen hangsúlyossá teheti az addigi terveket. Ha nagyrészt borral és sörrel megelégednek a vendégeid, javaslom, inkább a hely biztosítson egy korlátlan italfogyasztásra vonatkozó italcsomagot, ne a ti gondotok legyen sörös- és borosrekeszeket a rendezvényre juttatni, és végig aggódni, hogy biztosan elég lesz-e. erre ha meg tudsz beszélni egy normális árat, válaszd ezt.

Más a helyzet a röviditalokkal és koktélokkal, amit a legtöbb helyszínen olyan áron tud csak adni, ami nem biztos, hogy megfelel nektek. Ilyenkor sem kell megijedni, szívesen fognak segíteni abban, hogy ahhoz a vendégszámhoz, amit ti terveztek, mennyi italt hozzatok, amihez majd ők biztosítják a poharat és a felszolgálást ún. dugópénz felszámításáért. Nyári esküvőkhöz kifejezetten javaslom, hogy külön koktélbárt rendeljetek ki, csodálatos barátságok tudnak szövődni a mojitózás alatt, és mind látványelemként, mind alkoholforrásként kellemes és emlékezetes megoldás.

Araakadémia tanács

Mérlegeld, hogy amit megspórolsz azzal, hogy te hozod a röviditalokat, arányban áll-e azzal a kellemetlenséggel és szervezési pluszteherrel, amit a megvásárlás, odaszállítás, stb. jelent. Viszont erre aztán ne sajnáld a pénzt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alkohol álljon rendelkezésre, mert kellemetlen szituáció állhat elő, ha idő előtt kifogytok mondjuk a borból. Abban pedig csak reménykedhetsz, hogy a korlátlan italfogyasztás csak a megrendelőlapon szerepel, barátaid tudják majd azt mondani az utolsó utáni szatmári szilvapálinkára, hogy: köszönöm, ezt már nem kérem.

Szerzőnk esküvői tanácsadó

Araakadémia

Esküvői bakik: ne kínozd a vőlegényedet!

Esküvői bakik: A menyasszony madárijesztő

Esküvői bakik: ne a barátnő adjon tanácsot!

Esküvői bakik:  Ne nyáron menjünk férjhez!

Salgó Adrienne
Salgó Adrienne
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.